«melodies»

«hat»

Ujjaimat összefonva kidüllesztett szemekkel meredtem a motorok után. Egy kitaposott úton tűntek el a fák között. El nem tudtam képzelni milyen út lehet arra, mennyire lehet az biztonságos. Valószínűleg semennyire. Ahogy el tudom képzelni kacskaringós lehet, tele bukkanókkal és egyéb akadályokkal. Nagyon féltem. Ez nem izgalom volt, ahogy körülöttem mindenkiben, ez konkrétan tömény rettegés volt. Féltettem a fiút, hiszen nem tudtam mire lehet számítani, féltettem attól a másik pasastól, aki a győzelemért cserében bármire képes volt. Mi van ha legközelebb nem a motorra fog rálőni, hanem a fiúra? Akkor már nem kell a csontjait féltenie.

Éreztem, hogy a testemben mérhetetlen remegés tör fel, tenyerem izzadni kezdett, közel álltam egy pánikrohamhoz.

- Hé - bökte meg könyökével az oldalamat a mellettem álló fiú. Felé kaptam a fejemet. Tekintetében zavartság csillogott, állkapcsa szorosan préselte össze fogait. Ő sem volt nyugodt.

Újra a pálya felé fordítottam a fejemet, mire egy hangos csattanás hallatszódott a sötét erdő mélyén.

Sikkantottam egyet, az emberek pedig körülöttem elnémultak. Mintha megfagyott volna a levegő, de aztán üdvrivalgásban törtek ki, hiszen egy másik útszakaszon egy motor fényszórója látszódott egyre közelebbről. A fénytől nem tudtam kivenni vajon a zöld motor-e az amelyik közeledik.

Istenem, ugye nem Nathel történt valami?! Ugye nem..?!

- Próbálj meg azért levegőt is venni - szólalt meg a fülemhez hajolva Carl - Minden rendben van Blake-el, őt nem kell féltened. Jól vagy? Olyan sápadt az arcod, hogy mindjárt elájulsz.

Megráztam a fejemet, tekintetem a közeledő motoron legeltettem. Ujjaim összefűzve izzadságban úsztak. Hogy bírják ezt az itteni emberek elviselni?!

- Blake nem örülne neki - ciccentett egyet kelletlenül a barnahajú.

Egyszer csak megjelent egy másik fényszóró is az első mögött, megvilágítva Nath méregzöld motorjának a vázát. Ő volt az első.

Önkívületi állapotban sikkantottam fel, ahogy Nath kiszáguldott a fák közül, el az alattunk elterülő placcon, és csikorogva oldalra farolva lefékezett. A meggyszínű is pont így tett, de vele már nem tudtam foglalkozni.

- Megmondtam - ordított fel mellettem Carl, mire hatalmas, megkönnyebbült vigyorral az arcomon a nyakába vetettem magam. Visítottam ahogy a torkomon kifért, ő pedig csak nevetett.

- Úr Isten. Kétszáz évet öregedtem ezalatt a pár perc alatt - vinnyogtam.

- Menjünk le hozzá.

Bólintottam, mire a felkaromat fogva lesegített az emelvényről.

Nath épp akkor kászálódott le a motorjáról. Lekapta a fejéről a sisakot, a következő pillanatban pedig már rohantam is felé. A bőrülésre ejtette a fekete fejvédőjét, megfordult és egy lehengerlő mosolyt villantott rám. Kitárta a karjait, én pedig közéjük vetettem magam. Most az egyszer nem foglalkoztam azzal, hogy a szoknyám teljesen felcsúszott, és az emberek a fenekemet láthatják, csak átöleltem karommal és lábammal őt, úgy csimpaszkodtam rá, mint egy kismajom. Felszabadultan nevettünk mind a ketten. Nyakhajlatomhoz nyomta az arcát, éreztem ahogy a meleg levegő kiáramlik ajkai közül, megrezegtetve apró kis hajszálaimat. Bal kezével a hajamba túrt, jobb keze pedig.. nos igen. A fenekemen volt, azzal tartott erősen.

Elpirulni sem volt időm, eltoltam magamtól és őrült vigyorral a fejemen hadarni kezdtem. Megosztottam vele, hogy mennyire féltettem őt, hogy aggódtam, és emlékszem még azt is mondtam, hogy tuti pöcsönrúgtam volna Waynet, ha bármivel próbálkozik.