«melodies»

«huszonegy»

Három nap telt el, az iskolában pedig futótűzként terjedtek a hírek, miszerint valaki ki akarta nyírni Nath-et. Olyan pletykák láttak napvilágot, amik egészen hihetetlennek hatottak, és olyan történetek kaptak szárnyra, hogy a fiút felismerhetetlenné verték, vagy szitává lőtték. A kedvencem az volt, amikor két órám között a szekrénynél beszélgettem Orazioval, és valaki azt találta ki, hogy megcsaltam Nathet vele, akik erre összebalhéztak és Orazio kórházba juttatta a fiút. Na ugye, mondtam én hogy egészen képtelen dolgok születtek.

Nath már otthon van, Paul vitte haza tegnap, viszont azóta nem látogattam meg. Iszonyatosan hiányzik a lüke kis feje, de nem szeretnék az édesanyja szeme elé kerülni, mérhetetlen rossz érzés van bennem legutóbbi vitánk miatt.

Azt meg végképp nem szeretném ha ez a fiún csattanna. Még gyógyulgat, lábadozik, de szerencsére egyre jobban és jobban van, ennek pedig hihetetlenül örülök.

Boldogságom másik tárgya pedig anyukám, aki hozzá nem méltó módon, megvédett apa előtt, amikor aznap este hazaértem. Örült az örömömnek, és rengeteget beszélgettünk a Nath-es ügyről. Azt mondta, hogy belátja mennyire fontos nekem a fiú, ha így megviseltek a történtek. Végre azt éreztem, hogy nem kell rejtőzködnöm a családom elől, végre valaki megértette, hogy nekem is lehetnek érzéseim, gondolataim, és nem egy bábu vagyok, akit kedvük szerint rángathatnak ide-oda. Persze apa még mindig így gondolja, és szerintem ez nem is fog sosem változni, bár anya erősen állítja az ellenkezőjét. Remélem végül neki lesz igaza.

Éppen az utolsó órámról baktattam ki az iskolából egyes egyedül amikor hatalmas meglepetés fogadott az autóm mellett.

Nathaniel Blake ácsorgott ott melegítőben, pufidzsekiben, felrepedt ajkakkal, és kusza tincsekkel a vezetőoldali ajtómat támasztva. Jesszus de jól állt a lábain az a szürke mackó.

De várjunk csak. Én mérges vagyok rá. Mi az istent keres itt egyedül alig felépülve? Hiszen még csak tegnap jöhetett haza a közkórházból.

- Nath te mi a fenét csinálsz itt? - álltam meg előtte.

Arca komor volt és borostás, ajkai nem kunkorodtak fel, ahogy pimaszan szoktak.

- Nem beszéltünk két napja, és nem is jöttél el hozzám. Így én voltam kénytelen elszenvedni magam idáig.

- Mivel jöttél? - pillantottam körbe. De néhány érdeklődő szempáron kívül nem láttam egy ismerős járművet sem.

- Taxival - lépett közelebb hozzám - Nagyon hiányoztál már Baba.

Ujjait egyenesre vasalt hajamba túrta, mire elmosolyodtam.

- Te is nagyon hiányoztál nekem Nath, de nem sétikálhatsz csak így az utcán.

- Miért nem? Nézd meg milyen fitt vagyok. Mindjárt lefutom a maratont - vigyorgott. Elnevettem magam, majd arcára simítottam tenyeremet.

- Gyere, hazaviszlek.

- Ez romantikus. Meg is csókolsz az ajtóm előtt?

- Csak miután betakargattalak és beadtam a dilibogyóidat - kacsintottam rá az autó felett. Nath beszenvedte magát az anyósülésre. Látszott, hogy fájdalmai vannak, de próbálta nem kimutatni. Ezt szörnyen tiszteltem benne.

Gyorsan bedobtam hátra a táskámat, és a mellettünk ácsorgó iskolatársainkra pillantottam. Hirtelen mindenkinek dolga akadt. Voltak akik táskájukban kezdtek turkálni, vagy telefonjukba merültek bele, vagy szembefordultak a mellettük lévővel és beszélgetésbe elegyedtek.