«melodies»

«nyolc»

Este valóban írt. Épp a szüleimmel vacsoráztam, amikor a zsebemben pittyegett egyet a telefonom, viszont édesanyám szúrós tekintete miatt nem reagálhattam rá azonnal, hiszen épp a havi egy családi beszélgetésünk kellős közepén tartottunk. Ilyenkor vagyunk együtt hárman, amikor édesapámnak sem kell az irodában ügyködnie közel éjfélig, és anyukámnak is van egy kis ideje és energiája vacsorát főzni nekünk. Apámat szinte csak öltönyben látom egyszer kétszer, amikor reggel elmegy, vagy amikor este hazajön. Viszont most egy fekete bő, kapucnis pulcsit viselt, itthoni melegítőnadrágjával, és anyukám is csak egy egyszerű pólóruhában ücsörgött velem szemben. Hazudnék ha azt mondanám kellemes hangulatban telt a vacsora, mert ez nem lenne igaz, de volt már rosszabb is. Most csak a mindennapi dolgokról esett szó, az iskolában hogy mennek a dolgok, náluk a munka előreláthatólag mikor igényel hosszabb utazást és egyéb ilyen szörnyen érdekes információ hangzott el. De legalább a zenélésről nem veszekedtünk most. Egy-két hónappal ezelőtt csak erről ment a vitatkozás. Úgyhogy közel sem volt ez a legkellemetlenebb.

- Akkor holnap mentek el? - kérdeztem villámat csaknem üres tányéromra helyeztem és anyukám szemébe néztem, aki csak bólintott egyet, hiszen éppen az utolsó falatokat rágta. És mindig azt tanította nekünk, milyen illetlen teli szájjal beszélni.

- Igen - válaszolt anyám helyett apám - Megleszel, Melody? - kérdezte. Rápillantottam, és egy hihetetlenül ismerős barna szempárral találtam magam szembe. Lioval kiköpött apa voltunk. Anyára nem igen hasonlítottunk, talán egy kicsit a természetünk, a kitartásunk és persze a makacsságunk - Csak négy napról van szó. Kedd este már itthon is leszünk.

- Nem gond apa, tényleg - mosolyogtam rá biztatóan - Majd áthívom Seront, filmezünk meg tanulunk. Nem lesz semmi baj.

Anyukám átnyúlt az asztal felett és megfogta a kezemet.

- Tudom, hogy nem kell miattad aggódnunk Melody. Felelősségteljes vagy és tudod a határokat. A szabályokkal is tisztában vagy, szóval nyugodt szívvel fogunk itthagyni téged. Igaz, Szívem? - pillantott apára, aki csak ránk mosolyogva bólintott egyet.

- Persze. Nincs bulizás, nincs pasizás, a ház lehetőleg maradjon egyben.. - kezdte, mire anya nevetve a karjára csapott.

- Brett, ha így folytatod nyugdíjas nagyszülők leszünk - rázta meg anya a fejét.

- Nem baj az, Melody még ráér a pasikkal. Jelenleg a tanulás legyen neki a legfontosabb, nem a barátnőid fiai, Ivana - morogta apa, mire élesen beszívtam a levegőt.

Anya nagyot sóhajtva elvette apa karjáról a kezét, majd hátradőlt a székében.

- Apa nem kell aggódnod, nem tervezek pasizni, teherbe esni meg főleg nem, jesszuskám - emeltem a plafonra a tekintetem. Hova tart ez a beszélgetés.. A szüleim valami szerződést mennek megkötni Európába. Kemény négy napra leszek egyedül hagyva, apa meg már ott tart, hogy ő nem akar még nagypapa lenni, hát ez szuper.

Anya halkan kuncogva felkászálódott az asztalról, és elkezdte leszedni a terítéket.

- Ezt nem is szokták tervezni, Melody. Tudod, hogy ez csak úgy becsúszik - mondta apa.

- Apa, hányszor mondjam még el, hogy nem tervezek pasizni. Ergo nem bulizok, nem hozok fel senkit, és nem is megyek fel senkihez - tettem gyorsan hozzá az utolsó szavakat, mert már nyitotta a száját, hogy erre is felhívja figyelmemet - Szóval nem kell aggódnod, és a legkevésbé sem kell esetleg kiselőadást tartani arról hogyan is fogan meg egy embrió.

- Brett, hagyd már a lányunkat, légyszíves - lépett be anya az étkezőbe, majd apa mögé sétálva a vállára tette két tenyerét.

- Csak figyelmeztetem a dolgokra. Te is láttad múltkor a tévében a tinimamik sorozatot.. - pillantott fel anyára.