«melodies»

«tizennyolc»

A szüleim nagyon kiakadtak, amikor hazaértem taxival reggel hét fele. Noah felajánlotta, hogy hazahoz, de inkább elutasítottam, és megeskedtem, bármi hírt kapnak azalatt az egy óra alatt az öccséről amíg hazamegyek átöltözni azonnal hívjon fel. Végül hívott nekem egy taxit, amivel a reggeli csúcsforgalomban elég sokáig tartott hazaérnem.

A szüleim folyamatosan hivogattak, hajnali öttől körülbelül 40 nemfogadott hívásom volt tőlük, és ahogy beléptem az ajtón egyből letámadtak. Anya szokásosan a legmaximalistább kinézettel, haja, sminkje, ruhája a toppon; apa pedig szokásos halszálkacsíkos öltönyében parádézott telefonnal a kezében.

Apa egyből elkezdte a kioktatásomat, hogy hol voltam, biztos azzal a huligánnal voltam, biztosan megrontott, és teherbe ejtett, ne csodálkozzak ha a következőkben kiveri belőlem a gyereket és a többi hülyesége. Köpni-nyelni nem tudtam annyira abszurdnak hatott apa mérges szóhasználata.

Anya pedig azzal jött, hogy hogyan nézek ki, mintha az utcán töltöttem volna az éjszakát.

Elegem lett abból, hogy mit sem tudva mondják a magukét nekem, de még csak meg sem hallgatják valójában mi történt.

- ..és akkor kicsit visszatér a hajadba az élet - mondta anya.

- Elég - ordítottam, és az emlgetett hajamba túrtam ingerülten - Elég. Fejezzétek be.

Anya ijedten hátrált apához, akinek tátvamaradt a szája a meglepettségtől.

- Hagyjatok békén, csak most az egyszer hagyjatok békén, jó? Nem tudtok semmit..

- Akkor mondd el - vágott a szavamba apa.

- Miért? Úgy sem érdekelne titeket a bajom.

- Ne viccelj Melody! Hogy mondhatsz ilyet. A szüleid vagyunk, persze, hogy érdekel mi a bajod - kezdte anya - Az anyád vagyok, tudni akarom.

Csak gúnyosan mosolyogva megráztam a fejemet, és megpróbáltam elmenni mellettük, de apa megragadta a felkaromat.

- Teljesen kifordultál önmagadból. Nem ismerek rád lányom. Úgy nézel ki mint azok ott - intett az ajtó felé, mintha csak a legrosszabb emberek állnának ott.

- És ha kifordultam önmagamból? Akkor mi van? Hm?

Kiszakítottam magam apám szorításából, és ingerültem megálltam előtte.

- Ha ezt a testvéred látná.. - próbált bennem lelkiismeretfurdallást kelteni anya.

- Akkor mellettem állna, ebben biztos vagyok.

- Mondd el mi történt Melody - kérte anya kétségbeesetten. Szemei szinte könyörögve néztek rám, de engem nem hatottak meg a bociszemek.

Csak megráztam a fejemet, majd felszaladtam a lépcsőn. Már így is késésben voltam.

Becsaptam a szobám ajtaját, és kulcsra zártam. Ledobáltam magamról a ruháimat, és gyorsan beálltam a kádba. Csak zuhanyozni volt erőm, azt sem akartam megvárni, hogy melegre állíttódjon a víz, a jéghideget engedtem magamra. Most nem tudtam élvezni a barackillatot amit bőröm árasztott magából, csak monoton megtörölköztem, és visszamentem a szobámba. Kopogást hallottam az ajtómon amikor épp egy fehér pólón bújtattam át a fejemet.

- Melody, kérlek engedj be. Beszéljük meg - hallottam meg anyám hangját.

- Menj el anya. Nem megyek ma iskolába.

- Nyisd ki az ajtót, Melody. Apád nincs itt, csak engem engedj be.

Magamra rángattam egy fekete csőfarmert, és övet fűztem a tartóba. Erőszakos mozdulattal húztam meg derekam körül, annyira hogy már szinte fájt, de a legkevésbé sem érdekelt. Visszadugtam a lábamat a bakancsomba, és felkaptam egy szürke dzsekit. Kivettem a kis virágomat meg a telefonomat a táskámból, az iratokkal együtt, és zsebrevágtam őket.