«melodies»

«hét»

A tegnapitól eltérően ma reggel nyúzottan és fáradtan ébredtem. A legszívesebben kidobtam volna a telefonomat az ablakon, csak hagyja már abba az idegesítő csipogást. Olyan volt mintha alig két perce hunytam volna le a szemeimet, nem pedig hat órája. Szörnyen rossz érzés volt felkelni, mindennél szívesebben hajtottam volna vissza fejemet a párnámra, hogy aztán fel se keljek tavaszig. Rosszkedvemet még az időjárás is tetézte. Ablakomon nem sütött be a nap, nem csiripeltek madarak, és még csak lágy zongoradallam sem hallatszott. Egyszerűen csak sötét és komor volt a kinti idő, de szerencsére az eső nem esett. Az kellene még nekem! Végül negyed óra nyüglődés után rászántam magam arra, hogy lecsoszogjak meleg mamuszomban a konyhába és igyak egy forró tejeskávét. Persze a bárszéken ülve a fejemet támasztva majdnem sikerült ismét elaludnom. Hajam katasztrofálisan állt, ezt pedig a tegnapi szél számlájára írtam fel. Úgyhogy egy kócos kontyot varázsoltam a fejem tetejére, ami kicsit sem hasonlított az elképzeltre, inkább csak egy madárfészekre. De csak legyintve hátat fordítottam a tükörnek és a reggel folyamán nem is néztem bele többet. Még félig csukott szemekkel kaptam ki a szekrényemből egy passzentos világos farmert, meg egy minta nélküli fehér bő pólót. A felsőt a naci derékrészébe tűrtem olyan lazán ahogyan csak tudtam, majd egy fekete övvel dobtam fel ezt a kicsit slamposra sikeredett outfitet, aminek egy aranyszínű kis csat volt az elején. A szokásos fekete lakk bokacsizmámat vettem fel, egy bézs szövetkabáttal és a táskámat, amit mindig máskor a vállamra szoktam dobni, majd sminkmentes arccal lebaktattam a nappaliba. A telefonomra pillantottam, hiszen üzenetet jelzett.

Tündérke, a hintó előállt. N

állt Nath üzenetében a következő.

Arcomon boldog mosollyal indultam az ajtó felé, lekapcsoltam a villanyokat, és bezártam magam után az ajtót. Bátyám tegnap reggel utazott vissza, habár még nem ért véget a vizsgaidőszak előtti tanulós hete. Viszont kapott egy telefont az exbarátnőjétől, így egyértelmű volt hogy azonnal repül. Körülbelül két hónapja volt annak, hogy Lio annyira lerészegedett az egyik buli alkalmával hogy megcsalta Cintit, de a fiú elmondása szerint annyira nem volt magánál, hogy azt hitte arra az ismeretlen csajra hogy a barátnője. Aztán persze nem bírt a lelkiismeretével, így már másnap reggel elmondta neki mennyire sajnálja. Cinti persze jogosan, de dobta őt, azóta Lio pedig szüntelen próbálkozik nála, hogy visszahódítsa. Ezek szerint sikerült neki, mivel a lány magától kérte arra menjen vissza hozzá. Szüleim pedig későn jöttek, korán mentek, így elkerültem az első kínos beszélgetést velük az előttem álló fiúról.

Nath a szokásos laza eleganciájával támaszkodott méregzöld motorjának, karjait összefonta mellkasa előtt, bőrdzsekit és fekete nadrágot viselt, de most a tegnapitól eltérően nem fehér póló, hanem egy fekete ing volt rajta. Természetesen ez is hihetetlenül jól állt neki, nem gombolta be a felső gombokat, így láthattam a sötétebb bőrére tetovált mintákat. Ajkain lehengerlő mosoly virított, tekintete kicsit sem volt nyúzott, vagy fáradt.

- Hey Sherlock, csini a kabátod - vigyorgott rám, mikor bezártam a fekete kovácsoltvas kaput magam mögött.

- Én inkább téged neveznélek Sherlocknak - nevettem fel - Honnan derítetted ki a címemet?

Erre egy rejtélyes mosoly volt a válasz. Ellépett szeretett motorjától, és felém intett egyik kezével.

- Mond, hogy nem megint szegény Maxet zaklattad - sétáltam felé lassú léptekkel, mire oldalra pillantott - Nath - csaptam aprón a mellkasára.

- Ezt sajnos nem mondhatom Tündérke - vigyorgott, és elkapta a felé lendített kezemet. Úgy csinált mintha meg akarná nyalni ujjaim végét, mire visítva kaptam ki kezemet markából, és még mindig nevetve elugrottam felém igyekvő másik karjától - Gyere már ide - nevetett fel.