«melodies»

«tizenkilenc»

Azt még érzékeltem, hogy legjobb barátnőm felvisít mellettem, de a továbbiakban kikapcsolt az agyam. Ajkaimra szorítva mindkét tenyeremet zokogtam fel, ezúttal a felhőtlen boldogságtól.

Hát sikerült. Annyira erős egy férfi, annyira megérdemli az életet. Annyira boldog vagyok, hogy arra szavak nincsenek. Istenke, fenn az égben meghallgatta imáimat, és segített nekünk.

Lehuppant a mögöttem lévő műanyag székre, és csak sírtam. Nem tudom mikor voltam utoljára ennyire boldog, mint most. Azt éreztem, hogy még az égiek is mellettünk állnak.

Megéreztem Ser fűszeres parfümjének illatát, amikor egy vékonyka kis kar átkarolt. Egy papírzsebkendőt csúsztatott a tenyerembe legjobb barátnőm, és csak azt mondogatta, hogy ne sírjak, most már minden rendben van. Igaza volt. Most már tényleg minden rendben van. Hiszen Nath felébredt, nem? Azt mondták!

Bólogatva töröltem meg az orromat és a szememet a gyűrött kis papírban, majd barátnőmet is meglepve mosolyogva az ajtóra pillantottam. A fehér fa csukva volt, a fiúk pedig hozzánk hasonlóan összeölelkezve, reménnyel telt tekintettel vigyorogtak.

- Bent vannak az orvosok. Azt mondták szólnak ha bemehetünk. Rutinvizsgálatokat végeznek el rajta, hogy nem sérült-e meg az agya, meg ilyenek. Nemsokára bemehetünk hozzá - lépett elénk Paul. Megfogta a kezemet és megszorította azt. Tekintete azt üzente, hogy vége van a megpróbáltatásoknak, itt az ideje a jól megérdemelt boldogságunknak.

Bár én tudtam, hogy ez még semmi nem volt apám haragjához képest, de tisztában voltam vele, hogy innen már csak felfele vezet az utunk. Anya is mellettünk áll, mellettünk vannak a barátaink is, Nath anyja meg az apám meg elbeszélgethetnek egymással, alapíthatnak egy Melody-Nathaniel ellenes szektát, amiben a mi kis életünkről csámcsoghatnak. De már nem számítanak. Csak az a fontos, hogy egészségesek legyünk, Nath meggyógyuljon, és tovább élhessük az eddigi életünket. Ami tudjuk jól eddig sem volt egyszerű, és ezután sem lesz, de ha az embernek vannak barátai, van családja aki támogatja, akkor tényleg minden, ami rossz elmehet a fészkes fenébe.

Már csak egyetlen aprócska kis kívánságom maradt, hogy bemehessek Nath-hez, és addig öleljem, amíg kapunk levegőt. Éreznem kell a karjait körülöttem, az ajkait az ajkaimon, hogy tudjam ez mind nem csak egy álom. Szükségem volt rá, csak rá. De mindarra, ami ő. Szükségem volt égető tekintetére, kellemesen mély hangjára, édes mosolyára, és szívet melengető nevetésére. Szükségem volt az egész lényére, arra hogy nyelvén gördítse le becenevemet, hogy hajamba túrja hosszú ujjait, és őrült nagy disznóságokat súgdosson fülembe. Akartam őt, jobban mint eddig bárkit. Úgy éreztem nélküle már nem lenne ugyanolyan az életem. Megmutatta nekem milyen is vagyok valójában, de ahhoz hogy jóban legyek magammal az kell, hogy mellettem legyen.

Szívem hatalmas szaltót vetett amikor kinyílt a fehér ajtó, és Nath orvosa sétált rajta ki. Fehér köpenyben és ősz hajjal, de arcán egy olyan kedves mosoly ült, ami minden kétséget eloszlatott bennem a fiú állapotával kapcsolatban. Minden rendben van vele, most már tudom.

Noah az idősödő ember mellé lépett, aki egyből rámosolygott a magas fiúra.

- Doktor Úr. Mondjon valamit. Hogy' van az öcsém?

- Nathaniel állapota egyre jobb és jobb. Az altató hatása elmúlt, mint azt tudják felébredt és már magától is tud lélegezni. Ebben reménykedtünk - kezdett bele az orvos, nekem pedig hatalmas boldogság telepedett a szívemre - Még bent kell tartanunk néhány napig megfigyelésen, de úgy gondolom rendben lesz a fiatalember. Főleg ha ilyen remek családja van - pillantott végig a fiúkon. Az orvos is egy cipőben játhatott velük, tudta milyen lehet a köztük lévő kapcsolat.