«melodies»

«tizenhét»

Fehérköpenyes emberek rohangáltak fel- és alá, de hiába kérdeztük senki nem mondott nekünk semmit.

- Hiszen a legjobb barátunk felszik bent - ordította Carl a doki után amikor az elszáguldott a folyosón és berohant Nath szobájába.

- Az Istenért is - emeltem fel én is a hangom, de ekkor becsukódott az ajtó.

Egy ideges mozdulattal tűrtem hátra hajtincseimet könnytől ragacsos arcomból, de az makacsul tapadt a bőrmömhöz, amitől még idegesebb lettem. Tehetetlenek voltunk.

Már órák óta az omladozó, zöld falú folyosón ücsörögtünk a nyikorgó székeken. És valahányszor valaki kijött, vagy bement a barátom kórtermébe letámadtuk. De mindhiába, nem mondtak semmit, mintha láthatatlanok lennénk, úgy tekintettek ránk. Aki pedig észrevett minket az se foglalkozott velünk sokáig, csak odalökte, hogy még folynak a vizsgálatok.

Könyörgöm én csak azt akarom tudni,  hogy él-e még! A fenébe is.

Leszöttyentem az egyik székre, és előrehajolva a tenyerembe temettem az arcomat.

Éreztem, hogy egy kéz simul a zokogástól rángó testemre.

Istenem, olyan véres volt. Olyan magatehetetlen, és fájdalmas. Szörnyű volt látni, ahogy feküdt a motorja alatt, ájultan és véresen. Mindenhol roncsdarabok voltak, mindenhol vér volt és fájdalom.

Szemem előtt van a kép ha lehunyom, ahogy térdre rogyok amint megpillantom. Életem legszebb estéjéből életem legborzasztóbb estéje lett. Annyira fájt; az érzés, hogy talán ennyi volt egy ember élete, aki ráadásul Nath. Könyörgöm, ő az én barátom, akihez furcsán szoros és erős kapcsolat fűz. Nem lehet baja, nem lehet, mindjárt kisétál abból a teremből és kinevet minket. Győzködtem magam, de amikor az ajtóra pillantottam az zárva maradt. Nem hogy a barátom nem sétált ki rajta, senki sem.

Felpillantottam a mellettem ácsorgó Darrisra, aki még mindig hátamon tartotta kezét.

Megtöröltem a szememet a zsebkendőmmel és tuti csak még jobban elkentem a szemfestéket, már ha maradt még belőle bármi is, de jelenleg ez érdekelt a legkevésbé.

Megköszörültem a torkomat, majd Carl-ra néztem, aki velem szembem ült a földön.

- Felhívtátok az anyukáját? A testvérét?

Carl megrázta a fejét, majd felállt. Szavak nélkül fogta kézbe telefonját és sétált el a folyosó vége felé.

- Joga van tudni az anyjának, hogy mi történt, ugye? - néztem Darris-ra.

Csak bólintott. Felsóhajtottam, majd felálltam és Carl után indultam. Meg is találtam a szomszédos folyosó ablaka előtt állni. Csak bámult ki a sötétbe, nézte az eget, amin egyre több esőfelhő gyülekezett. Mintha az időjárás is minket gúnyolna, hiszen eddig gyönyörű csillagok borították az eget.

Mögé sétáltam, és a vállára tettem a kezemet.

Egyből felém kapta a fejét, és szomorúan elmosolyodott.

- Szörnyen nézel ki.

Sírva nevettem fel, ő pedig az ölelésébe zárt.

- Nem lett minden rendben.

- Nem - értettem vele egyet - Beszéltél az anyukájával?

- A bátyjának írtam. Az anyja biztosan dolgozik.

- Bejön Noah? - pillantottam fel rá.

Kibámult az ablakon, de ekkor halványan elmosolyodott.