A bosszú a fegyverem

A feladás a gyávák fegyvere... De mégis ez a könnyebbik út

(Takara)

Ahogy várható volt... Nem indult olyan simán minden, ahogy azt mi apával szerettük volna. Miután Tsukiko visszament Hold földére, Yamahiko pedig a Midnight-szigetre, apával egyedül láttunk neki a feladatnak, mely egy baromi nehéz, de ugyanakkor egy nagyon hosszú folyamatnak ígérkezik. Kezdetben apám csapatával próbáltunk meg kapcsolatot létesíteni, mely... Sikeres volt, de mégsem annyira. - Kezdjük talán Naruto-val, akivel meglepő módon nagyon jól indult a kapcsolat teremtés. Annak ellenére, hogy majdnem miattam veszítette el az életét, ahhoz képest nagyon barátságos velem. Ennek örülök, hiszen ezzel csak közelebb érünk a célunk végéhez. Aztán ott volt Sai, akivel szintén nem voltak gondjaim, mivel egy időben ő is a sötét oldalon szolgált, - legalábbis gondolom, mivel amikor felhozta az ANBU-t, mint téma, amikor hazafelé jöttünk... Azonnal tudtam, hogy nem a sima ANBU-ra gondolt. - Gyökéri ANBU-s volt, melynek a vezetője Shimura Danzou. Ez alapján arra következtetek, hogy Danzou készül valamire, mivel Pain-től tudom, hogy Danzou szövetségben állt Orochimaru-val, - aki egy időben Konoha elpusztításán fáradozott, - és hajdanán az Akatsuki-val, - ami most készül elpusztítani Konoha-t. - Lassan kezd összeállni a kép a fejemben ezzel kapcsolatban, ezért is kell minél inkább sietetni azt, hogy az átok minél hamarabb megtörjön, hogy legalább kommunikálni tudjak a Konoha-ikkal. Belső támadás áldozatai és tán Danzou vette rá Pain-t az egész Konoha-i invázióra. Ha Danzou-t ki tudnám valahogy iktatni, akkor talán Pain-nék sem rohanják le a falut! – Na, ja... Ezt kéne meggátolni, csak kár, hogy Sakura és Yamato nincsenek nagyon a segítségemre. Sakura-val nem is lenne gond, hiszen ő őszintén akar velem kommunikálni, de végig Sasuke-ről kérdez, s ezek a kérdések olyanok, hogy még akkor sem tudnék rájuk válaszolni, ha képes lennék beszélni. Én csak annyit tudok Sasuke-ről, hogy ki akarja nyírni Itachi-t, illetve, hogy egy időben Orochimaru-nál volt, de pár nappal ezelőtt megölte őt és ennyi. Yamato-val meg igazából annyi gond van csak, hogy szimplán nem bízik bennem. Állandóan azt mondja az apámnak, hogy ez az egész csak is az Akatsuki terve lehet és, hogy én valójában az Akatsuki oldalán állok, csak most eljátszom az összetört kislányt. – Na, ja... tény és való, hogy eléggé gyanús ez az egész, hiszen Pain-nék nagyon lazán hagyták, hogy csak úgy ki sétáljunk az Akatsuki-ból... Túl egyszerű volt a szökés, még ha Itachi segített is, - és ki tudja... De lehet, hogy Itachi is csak hátsó szándékkal segített nekünk; Bármi is a tervük, az biztos, hogy nekem is közöm lehet hozzá és ez tán megmagyarázza azt, hogy Pain miért használta rajtam a Rinnegan-t. – És igen... Ez a rossz abban, hogy nem tudok beszélni, mert nem tudom nekik elmagyarázni azt, hogy én ártatlan vagyok; hogy én nem akarok az Akatsuki-nak segíteni; én csak végre boldogan akarok élni az átok nélkül! Mindig is ezt akartam, mindig is ez volt a célom, de úgy látszik... Ezt soha senki nem értette meg; Még azok sem, akikről azt hittem, hogy megértik... - Viszont az apám az egyetlen, aki tényleg szívét-lelkét beleadja abba, hogy segítsen nekem, de erre, - megvallom őszintén, - nem számítottam. Egyáltalán nem olyan ember, amilyennek leírták őt, és éppen ezért bánnom annyira, hogy magára hagytam! Esküszöm, ha egyszer visszaalakulok... Sosem fogom elhagyni! És ezenfelül... Mindent megteszek azért, hogy megtaláljam az anyámat! Ha igazak apa szavai, - már pedig úgy tűnik, hogy igazak, - akkor addig fogom járni a világot, amíg meg nem találom őt! És persze nem csak magam miatt akarom megtalálni... Ha nem apa miatt is! Annyit szenvedett már az életben, az a minimum, hogy segítek neki, ha már ő itt van végig mellettem.

***

Kevesebb, mint egy hét telt el azóta, hogy az apámmal elkezdtük az átok megtörését. Apa ma nincsen velem, mivel kapott egy kisebb küldetést itt a környéken, így egyedül kell megismerkednem Konoha lakosaival. Egyszer már jártam a faluban, - természetesen az apámmal, - hogy egy kicsit felmérjük az itteni emberek reakcióját velem kapcsolatban. Hát... Az első benyomásuk nem volt túl rokonszenves. Féltek tőlem és, amikor megláttak, lesújtó és kiutáló szemekkel néztek rám. Gondolom, tudják, hogy ki vagyok, így nem véletlen, hogy haragos tekintetekkel pillantanak felém. Persze... Tudják, hogy nem bántok senkit sem, de azért ott van bennük a faji gyűlölet a klánom iránt, így mondhatjuk, hogy nem igazán vagyok könnyű helyzetben. - De nem számít! Ez a kis kellemetlenség nem fog meggátolni abban, hogy elérjem a célomat, mely az átok megtörése!