Sürget az idő; A gyökereknél kell kiírtani a próblémát!

143 14 0
                                    

(Takara)

Már három napja csak zuhog és zuhog... Megállás nélkül. De nem panaszkodok; Valahogy a mostani időjárás... Tökéletesen kivetíti a lelkemben zajlódó szomorú és fájdalmas érzéseket. A szürke ég és az enyhén átlátszódó esőfüggöny a reményveszteséget és a véget szimbolizálja számomra. Amióta Kisame-vel hazajöttünk a küldetésről... Mély depresszióba zuhantam az átok miatt. Már borzasztóan nézek ki! Mint egy hibrid kísérleti patkány, aki sok szenvedés árán tudott megszökni egy őrült tudós laborjából! Borzalmas, ahogy a lábaimat vastag pikkelyréteg veszi körbe; a lábujjaim helyett hatalmas karmok vannak; a sárkány farkam most hosszabb és nehezebb, főleg úgy, hogy egy éles csapó is van a végén. De a legzavaróbbak a szárnyaim. Nem tudok tőlük rendesen aludni, mert mindenhogyan kényelmetlen az ágyam; De hozzá teszem... A mindennapi mozgás sem könnyű velük! Akár hova megyek... Mindig lelökök vagy szétszakítók valamit, mert a szárnyaim mindig elakadnak valamiben. S ez az oka annak, hogy Konan még jobban meg van rám orrolva, mint ezek előtt. Gátlások nélkül ordibál és szid engem... Én meg már teljesen megalázkodva és félve kérek tőle bocsánatot. Amikor legutoljára találkoztunk, akkor ápolt le minket Kisame-vel, de a pár órája megszerzett szárnyaimmal nem igazán tudtam közlekedni. Gyakorlatilag mindent levertem. Na, igen... Az volt az a nap, amikor Konan csúnyán leordított. Azóta ki sem tettem a lábamat a szobámból. Csak az ágyban feküdtem és tele sírtam a párnámat. Ha éppen nem ezt csináltam, akkor az ablak előtt ültem és bámultam kifele, a semmibe. Teljesen elvesztettem a reményeimet és érzem, hogy a lényem egy része kezd beletörődni a sorsba és készül elfogadni azt az állapotot, ami elől már nem tudok elmenekülni: ez a Doragon-i átok!

Viszont ma már korgó gyomorral ébredtem meg, ami eléggé hangosan és egyértelműen jelezte azt, hogy táplálékra van szüksége. Igaz, vagy fél óráig nyögdécseltem még az ágyban, de a fejemben elhatároztam, hogy ma kimegyek a konyhába és enni fogok... A többiek előtt, s ha kell... még beszélgetek is velük. 3 napja se étel, se víz, se kommunikáció, se életjel. Nyilván a társaim tudják, hogy most nagyon mélyponton vagyok... De mivel fiúk, illetve férfiak... Nem igazán értenek a lelkizéshez. – Semmi gond, hiszen fel tudom dolgozni ezt a helyzetet, hiszen 9-10m éves korom óta gyötör ez az átok! – De ezt most tegyük félre! Az elhatározásom után felültem az ágyamba és a szekrényemhez léptem. Gyorsan felhúztam magamra egy fekete pulcsit és egy nadrágot, majd a fiókomból elővettem a fésűmet és neki láttam azt a kis maradék hajamat kifésülni. Az átok hatására a hajam is egyre csak hullik és hullik, s ezáltal rövidül. Amíg még csak kevésbé látszódott az átok... a derekamig ért a hajam; de most... Sokat mondok, ha a vállamig elér. – Ennek a tudata, csak még jobban elkeserít, és legszívesebben sírva visszabújnék az ágyba. De ezt nem teszem meg! Már elhatároztam magam és amúgy is... Tényleg éhes vagyok már.

Egy 15 perces készülődés után, mér végre készen álltam arra, hogy kilépjek a konyhába. Hozzá teszem ebben a lelki felkészülés is benne volt, hiszen... Ahogy bámultam magamat a tükörben... elkapott a sírhatnék. Most már tényleg csak idők kérdése és átváltozom... És sajnos a Bijuu chakra sem képes lelassítani a folyamatot, úgyhogy kár is fogyasztani rá az értékes chakra-t!

- Úristen... Hogy nézek ki? – bámulok a tükörbe szomorúan, miközben ezt kérdezem magamtól halkan. – Egy igazi mutálódott szörny vagyok! Takara... Most benne vagy a pácban... - hull ki néhány könnycsepp a szememből, de ezeket hamar letöröltem és az ajtóm felé léptem.

 - hull ki néhány könnycsepp a szememből, de ezeket hamar letöröltem és az ajtóm felé léptem

Oops! Ang larawang ito ay hindi sumusunod sa aming mga alituntunin sa nilalaman. Upang magpatuloy sa pag-publish, subukan itong alisin o mag-upload ng bago.
A bosszú a fegyveremTahanan ng mga kuwento. Tumuklas ngayon