A bosszú a fegyverem

Helyzetek Konoha-ban; Kakashi vajon feladja ninja létét?

(Kakashi)

Olyan nyugodtan és békésen feküdtem valahol. Az érzés, hogy biztonságban vagyok... Hogy nem kell félnem a holnaptól; a fájdalomtól; a csalódástól... Nem kell felelősséget vállalnom senkiért sem... Csak is én... és a gondolataim egy sötét... és légüres térben. – Na, ez a gondolatmenet ébresztett rá arra, hogy bizony, ez csak egy elérhetetlen álom. Ájult vagyok... S a hangok alapján nagyvalószínűséggel a Konoha-i kórházban fekszek. Ezek szerint Gai-ék sikeresen visszahoztak a faluba...

- Nézzétek... Már ébredezik... - hallom Naruto halk hangját, majd miközben érzékelem, hogy a jobb szemem lassan el kezd felnyílni. Az erős irritáló érzés után, amit ugye a fény okoz a szememben, sikerült beazonosítanom, hogy kik vannak mellettem: a két tanítványom és Gai, a csapatával együtt.

- Sensei... Hogy érzi magát? – kérdezi Sakura, miközben a felnyitott szememmel igyekszek körbenézni. Egy egyszerű kórteremben fekszek a földszinten. Az ablakon keresztül látom a zöldellő dombokat, a kék eget és a jellegzetes Konoha-i épületek sziluettjét. A kórterem belsejében már kevesebb tárgy fogad; Alaphangon csak a jobb oldalon lévő kis csapot láttam, mely a szoba alsó sarkában álldogált. Minden más takarásba volt, s az átmeneti lebénulásom miatt, egy ideig nem is láthatóm a ball oldalt. Azt érzem, hogy a takaró még az orromnál is teljes mértékben ellep, így az arcom rejtve van a többiek elől. Hát... Legalább ebben szerencsém van.

- Hát... Voltam már jobb bőrben is... - áll vissza a tekintetem alapállásba, mely abban merül ki, hogy meredten a plafont bámulom. Annyiszor voltam már ebben a kórházban, hogy ez szinte már rögeszmévé vált nálam. Ilyenkor mindig kerülget a Deja vu érzete, de sajnos, negatív értelemben.

- Szép munkát végeztetek... Kakashi... - hallok meg egy ismerős hangot a kopogó léptek hangja mellett.

- Me-Mester? – figyelek fel Sakura meglepett hangjára. Most már biztos... Tsunade-sama lépett be az ajtón.

- Tsunade-sama... - fordítom a hang irányába a fejemet, s közben próbálok felülni, hogy méltóképpen üdvözöljem őt, de sajnos alig bírok megmozdulni. Abból a kis megemelkedésből is visszaestem a párnára, s utána kicsit csikorgattam a fogaimat a fájdalom miatt. Alig hallható volt, de a rózsaszín hajú kunoichi, aki a medi Hokage-nk tanítványa volt, hamar felfigyelt erre a halk fogcsikorgatásra.

- Ne, erőltesd meg magad, Kakashi-sensei! – szólít fel enyhén határozottan, bár az aggodalmat is felfedeztem a hangjában.

- Egy jó ideig ágyban kell maradnod... - szól hozzám a Hokage-sama. – Már régen használtad a Mangekyou Sharingan-t; Kell, némi idő mire teljes mértékben el tudod sajátítani a Sharingan-nak ezt a fajtáját...

- Igen... Tudom... És sajnálom... - sóhajtoztam kimerülten. Tényleg gyenge vagyok... Már az ébren lét is lefáraszt...

- Mindenesetre most csak pihenj és ne erőltesd meg magad. A küldetés miatt meg ne aggódj, a Gai csapat jelenteni fog...

- Értettem... És köszönöm... - hunytam le a szememet. Tényleg szükségem van a pihenésre, de nem csupán a fizikai sebeim miatt; azok idővel elmúlnak, de... Van egy olyan érzésem, hogy most a lelki sebeim is hazavágtak. – „Takara... Miért nem hiszel nekem?"- nyelem el a könnyeimet közben.

***

Pár percre tényleg elaludhattam, hiszen éreztem, hogy néhány percig nem agyalok. Nem telhetett el sok idő, - tán 1-2 óra, - de ebben a néhány órában is csak törtem a fejemet, de nem tudom minek, hiszen... csak saját magamat gyötröm ezzel! Takara-t nem hatja meg az, amit én mondok neki; sőt... hazugnak is tart! Csak is ez a Pain figura állhat minden mögött. Megtudhatta, hogy Takara Doragon kláni, s ki használva a kellemetlen helyzetemet elcsábította tőlünk Takara-t. – „Hanare... Miért mentél el? Ha... itt maradtál volna... Ez az egész nem történik meg!"– A magamban feltett kérdések után, - néhány másodperccel később, - ismételten lépteket hallottam a közelemben. Valaki bejött kórtermembe, hogy ellenőrizze az állapotomat. Az itteni medi ninja-k sűrűn látogatják a betegeiket... Minden egyes apró változást feljegyeznek és igyekszenek a lehető leggyorsabban segíteni rajtunk. Hogy most ki lehet itt bent nálam, azt nem tudom, de... nem is számít. Elvégzi a feladatát és tovább áll, hiszen miért is maradna? – Kívülről úgy tűnik, mintha aludnék, szóval... Miért is maradna egy alvó jonin mellett, amikor ezernyi dolga is lehetne?