A bosszú a fegyverem

Nincs rátok szükségem! Hagyatok már békén!

(Sasuke)

Oly sok hét telt el, de a közelébe sem jutottunk az Akatsuki tagoknak. Persze... Egy-két tagot láttunk, de azoknak hamar a nyomát veszítettük; ám szépen sorban csökkent a kör és Suigetsu-vel és a többiekkel arra gondoltunk, hogy az Akatsuki csak is a Szél országa és a Föld országa mellett elterülő kis országok valamelyikén lehet; így nem véletlen, hogy visszatelepültünk Hangrejtekbe, Orochimaru tanyájába. Viszont, mivel az Akatsuki valamelyik kis ország területén van, így a mai nap csak is kizárólag Karin-nal keltem útra, hiszen gyorsan be akarom járni a kis országokat, hogy mihamarabb Itachi-ra találhassak. Karin tán a leghasznosabb az egész csapatban, mivel ő képes visszaállítani a chakra-mat szinte 100%-ra, ha beleharapok a karjába. Igaz, ő ezt piszkosul élvezi és szerintem nem túlzás, ha kijelentem, hogy ilyen téren pontosan olyan, mint Sakura. Bár mondhatjuk, hogy Karin legalább hasznos is valamire, nem úgy, mint az imént emlegetett kunoichi.

Mindenesetre nem régiben értük el a Samurai-hidat, melyen simán átmehettünk volna, ha nem futunk bele a Konoha-i Shimura Danzou-ba. Pontosan tudom, hogy ki ő, hiszen ő és Orochimaru kapcsolatban voltak, így mindent tudok a kétszínű Konoha-i méltóságról, akinek az a célja, hogy Hokage-vé váljon. – Ch... Milyen gyerekes...

- Csak nem még mindig Uchiha Itachi után kajtatsz... Sasuke... - kezdi meg a társalgást, miközben megáll a híd Vas országi részén. Én és Karin a másik oldalon álltunk, s vártuk, hogy mi fog kisülni ebből a találkozásból.

- Nem mintha olyan sok közöd lenne hozzá... Shimura Danzou... Jobb lenne, ha csak a saját kis dolgaiddal foglalkoznál, nem pedig velem! – jelentettem ki könnyedén, bár határozottan.

- Az a helyzet, hogy rossza ajtón kopogtatsz azzal kapcsolatban, hogy a bátyád tehet a klánod haláláról... Bár miért is tudnád az igazságot, mikor maga a bátyád vállalta magára az egész balhét.

- „Már megint Itachi-t védik... Kezd már nagyon elegem lenni ebből!" – csikorgatom a fogaimat.

- Figyelj jól rám... Mert én elmondom neked az igazságot az Uchiha mészárlást illetően...

- Azt hiszem, fölöslegesen jártatod a szádat! – vágtam a szavába. – Tisztán emlékszem arra az éjszakára... - idéztem fel a sok halott ember látványát, s azoknak a vérének a szagát... Illetve az utolsó találkozást a bátyámmal, akit egészen addig mindennél jobban szerettem. – Sosem fogom megbocsátani neki... És fogadalmat tettem, hogy egyszer a vérével fog ezért a gaztettért megfizetni! – szorítottam ökölbe a kezemet.

- Nem is kell, én nem azt mondtam... Csak arra akarlak rávilágítani, hogy ugyanúgy Konoha is felelős a klánod kihalásáért...

- Ezt hogy érted? – emeltem fel a hangomat vele szembe.

- Úgy, hogy az Uchiha-k veszélyt jelentettek Konoha amúgy is gyenge táptalajon álló hatalmának, mely ugyan akkor a III. kezében volt. Gondolom, emlékszel az öreg Hiruzen-re... - hallgattam, mert ezt lényegtelennek tartottam. Mit számít ez most? Megmondom... Semmit sem! – Mivel az Uchiha-k elégedetlenek voltak a rendszerrel egy forradalmat szerveztek arra, hogy megdöntsék a Hokage hatalmát. És kire bízták a piszkos munkát? Hát persze, hogy Itachi-ra! A bátyád annyira szerette azt a falut, hogy nem volt szíve arra, hogy a falu vigye el a balhét, így inkább magára vállalta a felelősséget és arra biztatott téged, hogy őt gyűlöld... Ne, pedig a falut!

- „Mintha... Hallottam volna már korábban ezt valahonnan... Csak nem ugrik be, hogy..."

*Flashback*