Tűz és Víz ᵇᵗˢ [✓]

»7. rész«

-Elvesztettem az erőmet. Halandók között nem működik. - közölte Jimin.

Ja, nem működik... Vagy csak nincs is.

-Próbáld meg. - mosolyodtam el.

Hagy égjen az arcotok csak.

-Seohyun. Ne erőltesd. - szólt rám anya.

Kimentem a konyhába, majd töltöttem egy pohár vizet. Amint megvoltam rögtön siettem is vissza. Letettem a poharat az asztalra, majd gonosz vigyorral néztem a fiúra.

-Hajrá vízipók.

-Seohyun. Tiszteletteljesebben beszélj vele. - akadt ki apa.

-Majd, ha bizonyít. - közöltem.

Egy szempillantás alatt lett csend a nappalinkban. Mindenki Jimint nézte, akin látszódott a kétségbeesettség.

Csak nem vége a színjátéknak?

-Mit tegyek? Mond és megpróbálom. - sóhajtotta.

-Azt csinálsz amit akarsz...

-Hát jó.

-Bár tudom, hogy felesleges minden...

-Seohyun. Vegyél vissza. - szólt rám apa.

-Sajnáljuk Jimin. Seohyun sosem volt ilyen... Biztosan az a fiú miatt lett ilyen. Rossz hatással volt rá. - mondta anya.

-Taehyungot hagyd ki ebből. - álltam ki mellette.

-Felejtsd már el őt! - akadt ki Jimin.

Kiáltása közben a pohár tartalma hirtelen felfelé kicsapódott, majd szempillantások alatt landolt rajtam.

-Mi az... Isten. - kerekedtek ki szemeim.

-Szó szerint. - vágta rá Jimin. - Ne haragudj. Hm.. Érdekes. Eddig nem ment. Lehet csak melletted van erőm. - gondolkozott el.

Ilyen nincs... A víz...
A pohár víz...
Csak úgy... Fel...
Neheem...
Ilyen nincs...
Nem lehet...

Sietősen hagytam ott mindenkit, majd a fürdőszoba felé vettem az irányt. Megkerestem a kisollót, majd a tükör elé álltam.

Ez ijesztő...
De véget vetek ennek.
Ha kék tincsem is az egyik ok arra, hogy vele kell lennem...
Akkor ezt most megszüntetjük.

Kezembe vettem a tincset, majd lassan az ollóval közelítettem felé.

Vége lesz.
Örökre.

Szemeimet behunytam, majd egy hatalmas erőt vettem magamon és összezártam az ollót. Kinyitottam a szememet, majd a kék tincset kezdtem el nézni a kezemben.

Vége...

Visszatettem az ollót a helyére, majd gyors pillantást vetettem a tükörre ismét. Szemeim kétszeresére nőttek, amint megpillantottam egy másik kék tincset a hajamban.

Ilyen nincs....
Mégis...

-Jimin! - kiáltottam el magamat.

Iszonyatos sebességgel rohantam vissza a nappali felé, miközben teljesen elöntött a pánik.

-Mi az? - nézett rám mosolyogva.

-Miért kék ez? - mutattam fel a levágott tincset. - Na és ez? Miért? Elátkoztál vagy mi? - kérdeztem kétségbeesve.

-Seohyun... Annyit vágsz le a hajadból amennyit szeretnél, de a kék tincstől nem fogsz megszabadulni. Ha csak nem választod a végső megoldást és nyíratod le teljesen a hajad. - nevetett.

-De... De... Ez is miattad van! Tönkreteszed az életem. - akadtam ki.

-Tönkreteszem? Apám miatt élsz. Miattam, pedig létezel most. - közölte.

-Miattad? Jimin... Te nem vagy nekem senkim. És nem is leszel soha. - jelentettem ki.

-Pedig de. Majd meglátod. Aztán elviszlek magammal a birodalmunkba. És velem fogsz élni. Örökre.

-Na azt már nem. - közöltem, majd kisiettem a nappaliból.

Felhúztam a cipőmet, majd kirontottam a házból.

Nem érdekel, hogy ki ő.
Hogy megállapodtak valamiben.
Nem érdekel, hogy az apja miatt élek még. És azt sem, hogy sokat kell küzdenem ellene.

De fogok. Azt garantálom.
Attól mert egy isten, nem fogok a nyakába ugrani.

A házunk közelében lévő erdő felé siettem, ahova mindig is menekültem. Ahol egyedül tudtam lenni, és sosem zavart meg senki...

Egyre beljebb mentem, majd az egyik kitaposott ösvényre tértem. Tudtam, hogy hova vezet azaz út. Egyenesen egy keskeny patakhoz kísért.

Először szemforgatva néztem a patak vizére, majd mégis elmosolyodtam.
Nem hiába, hiszen szerettem.
Gyönyörű volt a táj és csendes. Ráadásul Taehyunghoz tudtam kötni.
Hiszen... Itt csókolt meg legelőször.

Hirtelen emlékek hada tört rám, ami miatt megtorpantam. Lehunytam szemeimet, majd egy könnycsepp szökött ki pilláim alól.

Félek, hogy elveszítelek...

Egy hatalmas lobbanás miatt kipattantak szemeim, majd forróságot éreztem. Lassan megfordultam és teljesen pánikba estem. Teljesen elzárta utamat a hatalmas tűz, amit nem tudtam hova tenni.

Egyre nagyobb volt a forróság, és egyre jobban közelítettek felém a lángok. Menekülő utam egyedül a patakon át vezetett volna. Csak egy gond volt... Mély volt, és nem tudtam úszni.

Kétféle lehetőségem maradt.
Vagy halálra égek, vagy megfulladok.

Semmi esélyt nem láttam a túlélésre.

-Seohyun! Seohyun! - hallottam meg Jimin kiáltását.

Rögtön a hangja irányába fordultam, majd megpillantottam a patak túloldalán állni. Hirtelen szaladni kezdett felém, át a víz tetején, majd egy szempillantás alatt emelte a vizet a levegőbe, miközben egyenesen a tűznek irányította.

Jimin, amint kioltotta a lángokat felém kapta a fejét. Hiába utáltam, hiába akartam, hogy eltűnjön...

Most az életemet köszönhettem neki.