Tűz és Víz ᵇᵗˢ [✓]

»23. rész«

Legalább 10 percig hívogattam Miyeont míg végül felvette.

-Seohyun~ - nyújtotta el a nevemet, amint felvette.

-Szia Miyeon. - köszöntem neki vidáman.

-Örülök, hogy boldog vagy... Én aludtam volna még. - nyafogott.

-Bocsi. - nevettem fel. - Mit szólnál egy találkához?

-Benne vagyok. - mondta ásítva.

-Ebédeljünk a városban.

-Ez szuper ötlet. Akkor délben találkozzunk a kedvenc gyorséttermünk előtt. - mondta vidáman.

-Rendben. Akkor délben. - mondtam, majd bontottam a hívást.

Letettem az asztalra a telefonom, majd neki láttam reggelit csinálni. Időközben Jimin lejött a konyhába és az ajtóból figyelt.

-Nyugodtan bejöhetsz. - néztem rá mosolyogva.

-Seohyun... Én... - kezdte el, majd legyintett egyet és elindult a nappali irányába.

Hát vele meg mi van?

Megcsináltam a reggelit, majd kiszedtem két tányérra, aztán kimentem velük a nappaliba. Átadtam egyet Jiminnek, aki sokáig csak nézte és kotorászta az evőeszközével.

-Na... Azért ennyire nem rossz a rántottám. Vagy de? Szerintem ehető... - gondolkoztam el, majd megráztam a vállam és folytattam az evést.

-Nem a reggeliddel van a baj... - sóhajtotta.

-Akkor? - néztem rá. - Amúgy.. Nálatok van mindenféle étel? Például sült krumpli...

-Sült krumpli? - nézett rám furcsán.

-Viszlát sült krumpli... Szerettelek. - sóhajtottam. - Ez szomorú... - mondtam, majd elnevettem magam.

-Nálunk inkább gyümölcs van... Na meg hal. De ezen kívül vannak olyan ételek, amiket nem hiszem, hogy halandó evett már. - gondolkozott el.

-Például?

-Felesleges sorolnom. Nem fogod tudni mi az.

-Akkor majd megtudom. - mosolyodtam el. - Amúgy a városban ebédelek Miyeonnal. Ő a legjobb barátnőm. - meséltem.

-Rendben.

-Rendeljek neked valamit ebédre? Megkóstolhatnád a sült krumplit. - nevettem fel.

-Bánom is én. - mosolygott.

Jimin végre elkezdett enni, majd amint befejezte elpakoltam magunk után.

-Seohyun. - lépett be a konyhába Jimin.

-Mondjad. - néztem rá.

-Mivel lassan elmegyünk... Szeretném, ha... Most már tényleg együtt lennénk.

-Én eddig is úgy beszéltem rólad, mintha a barátom lennél. - nevettem fel kínosan.

-Szóval... Akkor benne vagy igaz?

-Igen. - mosolyodtam el.

Nem mondom azt, hogy beleszerettem. Számomra olyan volt, mint egy barát. Talán a beletörődöttség miatt nem bánom ezt az egészet. Elvégre ez a sorsunk. Nem tehetek ellene semmit.

Jimin közelebb jött, majd mosolyogni kezdett. Tudtam mit akar, de féltem. Féltem a tudattól, hogy ha megcsókol megint, akkor sem fogok érezni semmit. Elvégre egyszer sem dobbant meg a szívem a tőle...

Hirtelen eszembe jutott a csók Yoongival, és a bennem lezajló reakció, majd teljesen elöntött a pánik.

Yoonginál éreztem valamit... De nem szeretem... Elvégre csak bántani akar minket. Meg hát nem is ismerem... Akkor miért dobbant nagyot a szívem csókja közben?

Hirtelen megéreztem a falat magam mögött, majd Jimin lassan ajkait az enyémre helyezte. Hiába volt az erőlködése... Ismét. Nem akartam csalódást okozni neki, ezért visszacsókoltam.

-Szeretlek Seohyun. - mondta ki halkan.

-Én is... - sütöttem le szemeimet, majd sóhajtva hagytam ott a konyhában.

Szerintem Yoongi befolyásolni is tudja az érzelmeimet... Máskülönben nem éreztem volna nála semmit. Ez is a terve része. El akarja hitetni velem, hogy szeretem. A frászt.

Vajon fogok érezni majd valamit Jimin iránt?

Talán kicsit átírva a történetünket elmesélhetném ezt Miyeonnak. Örülnék, ha tanácsot tudna adni.

Ismét kerültem Jimint, majd haladva az idővel megrendeltem neki az ebédet, én pedig készülődni kezdtem.

-Seohyun. Még mindig nem szeretsz igaz? Megint kerülsz, mint az elsőnél. Nem csókollak meg többet így. Ez csak neked rossz... - hallottam meg hangját mögülem.

-Sajnálom... - fordultam felé.

-Semmi baj. Érthető.

-Nem az... Jimin én jól érzem magam veled. Igaz az amit mondtam este. Biztonságban érzem magam melletted. És szeretlek is... Nem tudom mi a baj... Taehyung meg már nem érdekel. Fáj, hogy tovább lépett ilyen hamar, de nem tudok vele mit kezdeni, és nem is akarok... - közöltem.

-Csak idő kell neked. Lehet, hogy szeretsz, de nem úgy. Nyugi, majd talán változni fog. Ha meg nem... Akkor szenvedünk mind a ketten. A sorsunkkal együtt kell élnünk viszont. Nem tehetünk semmit. Akkor is együtt kell lennünk. - közölte.

-Tudom... - sóhajtottam. - Majd.. Jobb lesz később biztosan. De most megyek. Majd valamikor jövök. - erőltettem magamra egy mosolyt.

-Vigyázz magadra. - mosolygott.

-Vigyázok ne aggódj. - sóhajtottam, majd kiléptem az ajtón.

Abban a percben azt hittem, hogy egy nyugodt találkozóra megyek a legjobb barátnőmmel... De nem úgy történt.

Neked mindig mindenhol ott kell lenned...