Annie kicsit vérmes -BEFEJEZETT-

4. Megalázás

Eltelt egy pár nap, azóta, mióta az eset megtörtént, de semmi más bántót nem véltem észlelni az osztálytársaimtól. Nancy egyre bizarrabb, de mint mondtam, jobb, mintha ütne-vágna.
Vanessa-val iskola után sétálgattunk kicsit a közeli erdőben. A fák levelei narancssárgásak voltak és egy pár falevél már le is hullt a földre. Hallgattuk a madarak dalát és kicsit később le is pihentünk egy fánál. Miközben pihentünk, beszélgetni kezdtünk.
-Holnap nem leszek bent az iskolába.-jelentette ki Vanessa.
-Miért?-érdeklődtem.
-Nagyi nagyon beteg és apa és anya dolgozik.
-Sajnálom! Remélem mamád felépül.
-Nem hiszem...Szegény már nagyon idős. Ráadásul nagyon beteg is. Én is csak reménykedni tudok, hogy felépül. Tényleg, nem is látok sebeket rajtad. Nancy-vel mi van?
-Nancy? Ő neki mivel szót fogadok és egy picit sem próbálok ellenállni, nem büntet. Viszont nagyon furcsán viselkedik. Nem tudom, hogy mit akarhat tőlem. Úgy simogatja a fejemet mindig, mint egy kis kedvencnek.
-Nancy nem tudja hogyan kell bánni egy gyerekkel...Ez érthető. De legalább már nem bánt.
-Igen...De lassan mennem kell. Nem akarom, hogy megverjen azért, mert nem vagyok otthon.
-Rendben. Hazakísérjelek?
-Nem kell. Sőt, jobb is, ha nem kísérsz haza. Nem akarom, hogy az a pszichopata téged bántson.
-Rendben...Nagyon figyelmes vagy, Annie.
Ekkor megöleltük egymást, majd felálltunk a földről, majd kisétáltunk az erdőből.

Mikor pedig elköszöntünk egymástól, hazafelé siettem, majd mikor a házhoz értem, átmásztam a kerítésen és beléptem a házba. Ott Nancy fogadott. Megint csak bagózott a kanapén. Finom pillantásával rám tekintett, majd ezt kérdezte:
-Kicsim, hol voltál?
A szívem hevesebben vert most ettől a kérdéstől. Ekkor eszembe jutott, hogy még reggel kikölcsönöztem egy pár könyvet a könyvtárból. Letettem a táskámat, majd kivettem a kikölcsönzött olvasmányokat belőle és felmutattam Nancy-nek.
-Csak a könyvtárból kikölcsönöztem pár könyvet.-válaszoltam.-Az irodalom tanár azt akarja, hogy ezeket olvassuk ki kötelezőként.
Nancy maga mellé pillantott le, majd ám nézett. Óvatos mozdulatokkal leültem mellé. Egyik kezében a cigarettát fogta, másikkal a hajamat cirógatta ujjaival.
-Ó, drágám...-szólított vérfagyasztó kedvességgel.-Ne haragudj, hogy ennyire paranoiás vagyok...Csak nem akarom, hogy elvessz, mint a többi gyerek. A tejes dobozokon is különböző gyerekeket nyilvánítanak eltűntként.
Még ha tudom, hogy nem is ez a kiváltó oka a paranoiásságára, elég jól esett ezt hallani. Valójában tudom, hogy attól fél, hogy feljelentem őt bántalmazásért.
-Mindig próbálok magamra vigyázni, anyu...-feleltem.-És mindig időben itthon vagyok. Túl sokat aggódsz. Féltelek ezért...
-Egy ilyen gyönyörű, fiatal lányt, mint te, bármikor érheti baj...-fújta ki a füstöt.-Ki tudja milyen beteg elmék mászkálhatnak az utcán...
Legalább annyira beteg ember, mint Nancy, biztos mászkál egy pár az utcán.
Nancy átkarolt, majd a vállára hajtatta fejemet és simogatni kezdte arcomat.
-Jegyezd meg Annie...-szólt újra Nancy.-Nem vagy biztonságban. És anyuci csak azért mérges, ha későn érsz haza, mert aggódik érted. Nem tesz nekem jót a sok idegesség, tudod? De tudom, hogy nem vagy olyan rossz kislány...Ezért nem folyamodtam komolyabb nevelési módszerekhez. 
Ekkor csak nagyot nyeltem. Komolyabb nevelési módszer? Akkor örülnöm kéne, hogy idáig csak seprűvel vert el? Minden esetre próbáltam szerepben maradni, bármennyire ijesztőnek éreztem a helyzetet.
-Anya...-szólítottam.
-Igen, Annie?-simította végig nyakamat is.
-Ha tudnék valamivel védekezni, akkor elengednél bármerre?
-Tudod szívem...Egy nő kezébe nem mutat jól egy kés. Ha erre gondoltál.
-Nem! Nem anyu, nem erre gondoltam. Csak egy egyszerű borsszprére.
-Az már más...De akkor sem engednélek el bármerre. Csak a környékre.
-Nem gondoltam másra anyu. Ígérem, hogy csak a környéken lennék. Nem mennék el a világ végére.
Nancy rám mosolygott vörös ajkával. Elnyomta a cigarettáját a hamutartóba, majd kivett a zsebéből egy kis üveges borsszprét és a kezembe nyomta. Tovább cirógatva körmeivel ki is rázott a hideg, ám fogalmam sem volt, hogy jó értelemben, vagy rosszban. De annyi szent, hogy nem akart bántani.
-Ne tévesszen meg a mérete.-beszélt hozzám.-Ha a szemébe fújsz bárkinek is, akár meg is vakulhat. Csak egy fújás és megmenekülhetsz.
-Köszönöm, anya!-néztem rá hálálkodó tekintettel.
-Mire való egy anya, drágám.
Ekkor szorosan magához ölelt. Én is viszonoztam gesztusát.
Lehet Nancy nem is olyan rossz anya? Minden esetre adok neki még egy esélyt az anyaságra.

Másnap el is vittem magammal az iskolába a borsszprét. Ám nemhogy Vanessát nem láttam egész nap, de még Josh-t sem. Lehet lebetegedett? De miért is érdekel ő engem annyira?
Bent szokásosan folytatódott a cukkolás és a lelki bántalmazás, de legalább nem ütöttek meg. Szembe találkoztam Adam-el és a haverjaival. Zaklatás szagot érzek. És mintha a megérzéseim be is váltak volna, Adam ezzel kedzte mondatát:
-Nocsak, Annie...Nem akarsz egy kisit ingyen ribanckodni? Tudod, mint anyád, csak te pénz nélkül. Valahogy bele kell tanulni a szakmába.
Lassan a zsebembe nyúltam a szprémért, majd ezt kérdeztem:
-Mi érdekem lenne abból, hogy veled ágyba bújok, azon kívül, hogy lesz egy jó kis hányingerem utána?
-Ugyan, tudom, hogy akarod.-hajolt közelebb Adam.
Ekkor az igazgató úr lépett be az iskolába és szerencsére időben észre vette a kínos jelenetet.
Odalépett elém, majd ezt kérdezte:
-Uraim, valami probléma lépett fel?
-Nem, igazgató úr...-nézett velem farkasszemet Adam.
-Ne próbáljátok a hölgyet megkörnyékezni. Főleg nem az én iskolámban...
-Igen is igazgató úr...
Ekkor hátat fordítva elsétáltak egy másik folyosóra. Éreztem, hogy ennek még bizony nincs vége. A diri lenézett rám, majd finomabb hanglejtéssel ezt kérdezte tőlem:
-Minden rendben?
-Igen...-feleltem megkönnyebbült hangsúllyal.-Most már igen. Nagyon köszönöm, igazgató úr...
A diri semmit nem felelt, csak bólintott és eltávozott. Mégis, hogy most megvédett ezektől a huligánoktól, nem éreztem magamat teljes biztonságban.

Iskola után, mikor hazafelé tartottam, éreztem is, hogy valaki követ engem. Sötét is volt és legalább annyira paranoiás voltam, mint Nancy. Egyszer csak lépéseket hallottam magam mögött. Gyorsabbra vettem a lépteimet és kapkodtam a levegőmet. Szívem dobogását a torkomban éreztem, de a fülemben hallottam ütemét. Hihetetlenül féltem. Ennyire még Nancy-től sem féltem még.
Amikor a lépteket gyorsabbnak hallottam, én már futni kezdtem volna, de éreztem, ahogyan valaki lenyom a földre. Hátra néztem. Persze, hogy Adam volt az. Ő követett engem egészen idáig és a barátja David.
-Gyerünk, David! Tépd le a ruháit!-bátorította Adam a fiút.
-Ne!-remegett hangom.-Kérlek ne csináljátok!
Bárhogy is kértem, mégsem az lett a vége. David szétszakította a felsőmet és a nadrágom egy részét, amíg Adam lefogott.
-Ne!-sírtam el magamat.-Kérlek ne!!
De hiába hadonásztam, könyörögtem és küzdöttem, nem tudtam semmit sem csinálni egy olyan erős szorítás ellen. Kegyetlen fájdalmat éreztem odalent. Hihetetlen hogy képesek ilyet tenni egy lánnyal...Miért kell megszégyeníteni? Egyre jobban kapálóztam és sírtam, már sikítottam is.
-Könyörgöm, ne!-ordítottam fájdalmamba.-Kérlek!
-Pofa be!-nyomta szorosan a földre David a fejemet. Csak karmolásztam a betont körmeimmel és hangosan sírtam. Mit kapok ezért Nancy-től majd?? Mi lesz velem ha egyáltalán túlélem ezt? Miért teszik ezt velem egyáltalán? Forogtak a kérdések az elmémben és kerestem egyre csak a választ.
Mikor Adam végzett, mind a kettőjük elengedett. Azonnal a borsszprémért nyúltam, mielőtt David is beszállna a játékba és mind a kettőjük szemébe belefújtam. David és Adam úgy ordított, mintha gyilkolnák. Meg is érdemelték. Gyorsan elszaladtam, majd mikor hazaértem, becsaptam mindent magam után. Remegő lábbal álltam meg a belső ajtó előtt. Nancy egy konyhakéssel a kezében állt nem messze tőlem és ezt üvöltötte rám azonnal, mikor meglátott:
-Hol voltál??!!
Ám mikor rendesebben megnézett engem, könnyek kezdtek el gyöngyöződni szemében. Látta a szétszakított ruhámat és a kisírt szememet. Erőtlenül letérdeltem a padlóra, majd zokogni kezdtem. Nancy kezéből kiesett konyhakése, majd odarohant hozzám és amint elém térdelt le, megölelt. Hallottam az ő sírását is. Sosem hallottam még sírni. Szorosan ölelt, nem is engedett el.
-Kicsikém...-bőgött fel.-Ki tette ezt veled?? Ki volt az, mondd!
De nem tudtam a sokktól és a fájdalomtól felelni semmit. Csak sírtam. Egy szó nem jött ki számon.
-Ki volt az, mondd már el!-faggatott Nancy.
Már egész testemmel remegtem, de felelni sem tudtam a kérdésére. Mikor Nancy belátta, hogy nem is fogok még válaszolni a sokktól és az idegtől, felsegített, majd átkarolva felkísért az emeletre.
-Semmi baj!-szipogott.-Semmi baj! Már túl vagy rajta! Elkapjuk azokat a rohadékokat, ígérem, kicsim!