Annie kicsit vérmes -BEFEJEZETT-

12. A nyughatatlan Josh

Nancy másnap már hozta is a kokaint, de ne akartam belőle még szívni. Megbeszéltem vele, hogy miután hazajön a munkából, szívunk együtt, akkor már én is végezni fogok az iskolában. Betettem a táskámba egy kést, majd elindultam az iskolába, ott pedig azonnal találkoztam is Niky-vel.
-Kitörölted az üzenetet?-kérdeztem.
-Igen, megmutatom.-vette elő a telefont.
Én id odaadtam neki az enyémet, majd átnéztük egymás telefonját. Tényleg kitörölte. Jó kislány! El is mosolyodtam egy pillanatra, majd újra felvettem a depis arckifejezést. Vissza adtuk egymásnak a telefonokat, majd Niky ezt kérdezte:
-Elhoztad?
Kinyitottam a táskámat és hagytam, hogy belenézzen. Ő is megmutatta a sajátját. Benne volt a kötél, a végén egy hurokkal, amit egy görcs fogott össze. Kitűnő!
-Rendben.-bólogatott Niky.-Akkor ma biztos megtesszük.
-Igen.-bólogattam én is.
Gyorsan megöleltem Niky-t és ő is engem. A háta mögött elmosolyogtam magamat.
-Semmi baj! Ma vége lesz a szenvedésünknek.-simogattam a hátát a lánynak.
-Igen...-suttogta Niky.

Ez után az órák szinte elröpültek a fejünk fölött. Egyre görcsösebben akartam, hogy ő is kimúljon. Josh azt mondta, hogy az apja értünk fog jönni, de előtte benéz a büfébe, így észrevehetetlenül kisurrantunk az iskolából Niky-vel és az erdőbe siettünk.
Mikor már a sűrű fák eltakartak minket, lassabbra vettük a tempót.
-Izgulok...-jelentette ki Niky.
-Miért?-kérdeztem ártatlanul.
-Végre...Végre láthatom Jessica-t.
-Igen...Én pedig apát.
-Mind a kettőnk látni fogja a szeretteit. Köszönöm, hogy átsegítesz!
-Én köszönöm, hogy ilyen rövid ideig, de megismerhettelek téged!
A hatás kedvéért megfogtam Niky kezét. Remegett. Felnézett rám, majd egy fél mosollyal ezt mondtam neki:
-Ne félj!
Ekkor Niky is elmosolyodott.

Az erdő belsejébe értünk. Niky kivette a kötelet, majd felmászott egy neki tetszetős fára, úgy majdnem két méterig. Ott egy erősebb ágra kötötte a kötél egyik végét, majd a nyakára tette a hurkosat és ezt mondta:
-Készen állsz?
Én is kivettem a kést a táskából, majd magam felé tartottam hegyesebbik végét.
-Igen.-feleltem.
-Ég veled!-búcsúzott el Niky.
Ekkor leugrott. Ahogy zuhant, a kést egyre jobban magam felé húztam. Ám hirtelen megálltam, mikor úgy gondoltam, hogy Niky meghalt. Felnéztem. A lány csodával határos módon élt. Lejjebb néztem a lábára, majd megláttam, hogy egy gyengébb ággal tartotta meg magát lábujjhegyen. A kis huncut!
-Mire vársz?-kérdezte Niky.
Nincs mit tenni. Nekem kell lépnem. Vissza tettem a táskába a kést. A lány kerek szemmel nézett engem, majd mikor felé közeledtem, ezt kérdezte:
-Annie...Most mit csinálsz?
Ekkor az ágra néztem, majd a lányra vetettem mosolyomat. Remegett mindene. Látszott a szemében a félelem.
-Annyira nem is akarsz megdögleni, mi?-kérdeztem a világ legnyugodtabb hangnemén.
Ekkor megemeltem lábamat.
-Ne! Annie, kérlek, ne!-siránkozott.
Minden erőmet összeszedve kirúgtam alóla az ágdarabot, ami szinte nyomtalanul letört a fáról. Niky élete öt centin múlott. Mikor öt centi alá esett, a kötél megtartotta nyakánál, a görcs pedig összeszorult a lány súlyától.
A lány fuldokolni kezdett és a kötélhez nyúlt. Vigyorogva néztem végig a halálát. Láttam, hogy a kötél bevágja a nyakát a kapálódzásától. Vért köhögött fel. Aztán mikor már nem kapott levegőt, teste elernyedt, kezei összegörcsösödve ereszkedtek teste mellé. Ő is meghalt.

A vigyorgásomból kacagás lett. A kacagásból pedig nevetés. Ám mielőtt elfajzott volna gonosz nevetésem, nagy levegőt vettem. Aztán ami kifért a torkomon, akkorát sikítottam, hogy még a madarak is elmenekültek a fákról. Visszhangzott az erdő. Megfordultam és kifutottam az erdőből. A könnyeket sem sajnáltam. Legyen minél hitelesebb az arcom. Úgy futottam, mint még soha.  Amint kiértem az erdőből meg is láttam Josh-t és az apját. Döbbenten néztek rám. Josh karjaiba futottam és zihálás közben bőgtem.
-Annie téged kerestünk!-ölelt át Josh.-Mi a fenét kerestél odabenn az erdőben? Mi a baj?
-Josh!-néztem rá könnyes szemekkel.- Niky-t kerestem... Nem láttam, mikor vártalak...Kerestem a mosdóban, a teremben, mindenhol...Aztán ott is megnéztem és...És...Josh, annyira féltettem Nikyt Jessica halála után! Depressziósnak tűnt...
-Ssss!-csitított Josh, míg én továbbra is eljátszottam a sokkos állapotban levőt.-Ezért lested mindig szünetekben őt?
-Igen.-bőgtem el magamat.-Ott van, Josh! Ott lóg! Istenem!
-Jól van...-simogatott.-Apa...Nézzünk körbe, rendben?
-Ne hagyj itt, Josh!-szipogtam.
-Gyere velünk te is!-nézett le rám sajnálkozó tekintettel Roger, Josh apja.

Miután megmutattam hol van a felakasztott hulla, Roger hívta a társait és hazafuvarozott minket. Mivel Rogernek pihenőt adtak ki, ezért nem egyből az én otthonomba kísért haza, hanem átvitt hozzájuk. Szóval továbbra is játszanom kellett a sokkos állapotban levőt.
Az asztalnál ültem, ahol meleg tea volt és azt iszogattam Joshal, miközben a fiú az apjával beszélgetett.
-Egyre gyanúsabb ez az egész...-jelentette ki Josh.
-Mire gondolsz, fiam?-kérdezte édesapja.
-Rögtön két öngyilkosság is történt, egy eltűnés után. Ráadásul Franches-t sem láttam bent a suliban. Lehet, hogy beteg, de az is lehet, hogy holnap már a híradóban lesz benne a hullája...
-Fiam...Az öngyilkossággal nem lehet mit csinálni. Azt nem lehet tovább nyomozni. Az eltűnésen is dolgozunk.
-Mióta, apa? Már majdnem két hete, hogy nem került elő Adam, akármekkora seggfej volt, ő is ember! És mi lesz akkor, ha az az őrült még több diákot elrabol, vagy öngyilkosságra kényszerít, vagy rosszabb: Meg is öli?
-Josh, fiam! Ez úgy gondolom, hogy az én ügyem és munkám, nem a tied!
Ezzel a vitát lezárva, Roger kiment rágyújtani. Josh morogva rácsapott az asztalra, majd maga elé nézett. Én megsimogattam a hátát, majd rám vetette háborgó szemeit. Dühös tekintete rám nézve megenyhült.
-Ne haragudj, Annie...-fogta meg a kezemet.-Annyira mérges vagyok apára...Nem csak azért, amit tett...De még azért is, amit nem tesz...Annyira idegesít...
-Tudom.-néztem rá együttérző szemmel.
-Te vagy az egyetlen, aki az őrületet bennem tartja...Még anya sem látogat ide manapság.
-Sajnálom, Josh!
-Nem kell...Gyere ide!
Ekkor megöleltem Josh-t. Őszintén szólva egy kicsit elöntött engem az a félelem, hogy tudja, hogy én vagyok a gyilkos. A másik részem mégis azt mondja, hogy nem tudja, de lehet hogy ez csak vigasz.

Otthon pedig már készítette ki Nancy a kokaint az asztalra. Két kicsi gurigát csinált egy kis fecni papírdarabból. Az egyiket mosolyogva nekem adta.
-Gyere, szívem, megmutatom hogyan kell ezt csinálni.-mondta.-Először is tedd az orrlyukadhoz a szippantó egyik végét. Aztán fogd be a másik oldalit és szívd. Gyere, próbáld ki!
Szót fogadtam neki. Ennél borzasztóbb nem lehet a napom, szóval azt tettem, amire kért. Megcsináltam az eljárásokat, majd beleszippantottam a fehér porba. Először kaparta a légutamat, aztán, mintha újra szédültem volna. Nancy is megtette ugyan azt, mint én, majd mosolyogva ezt mondta:
-Semmi baj szívem. A szédülés csak mellékhatás. Ülj le kicsit. Adok neked rá cigit.
Ekkor megpróbáltam egy szálat kivenni belőle, de egy szálból hármat láttam. Próbáltam fókuszálni, de nem sikerült. Aztán csak kivettem a cigarettát és meggyújtottam. Pár percre rá más nyoma sem volt szédülésnek, de furcsa dolgokat láttam. Például azt, hogy Nancy nyakából csorog a vér és mindenféle színű volt a környezetem.
-Már is mosolyogsz.-hallottam eltorzulva a hangját Nancy-nek.
Ekkor elnevettem magam. Nancy is elkezdett nevetni. A végén már mind a ketten sikoltottunk a nevetéstől. Szegény Nancy, nem tudja, hogy én mit hallucinálok, ha ránézek. Sebaj. Legalább jót nevetünk ezen mi ketten.