Annie kicsit vérmes -BEFEJEZETT-

14. Féltékenység

Az iskolában már megszűnt ez a hallucinálás. Az ebédnél Vanessa-hoz ültem és beszélgettünk.
-Hallottad, hogy Josh a rendőrségnek segít?-kérdezte a lány.-Hihetetlen, milyen pasid van. Igazán férfias.
-Mit mondhatnék...-húztam ki magamat büszkén.-Az én fiúm már csak ilyen.
Vanessa rám mosolygott.
Akármennyire is voltam büszke, arra is kell gondolnom, hogy Josh kopó lett. Én pedig nem akarom, hogy mindent kiderítsen, de bántani sem szeretném.
Ekkor kicsit jobban körbenéztem. Selly Josh-ék asztalánál volt. Beszélgetett vele. Egy belső hang folyamatosan azt mondta nekem: Egy újabb kiiktatni való személy.
Ahogy Josh-al beszélt, szőke haját folyamatosan csavargatta ujjai körül. Folyamatosan csak a célponton volt a tekintetem. Kattogott a sok fogaskerék az agyamba, hogyan tudnám őt is kicsinálni. Ám Vanessa felszólított:
-Annie! Figyelsz te rám?
-Hogy?-fordultam vissza hozzá.
-Csak nem azt a hülye libát nézed?
-Ó, de igen...
-Nem kell féltékenykedned...Josh egy ujjal nem nyúlna hozzá... Hogy miből gondolom? Csak nézd meg az arckifejezését.
-Igen...Élve felfalja a szemével...
-Szerintem legszívesebben okádna, de ne is zavartasd magad.
Valóban. Josh undorodó tekintettel nézett a lányra. Akkor mégis miért hagyja, hogy tovább beszéljen hozzá? Nem értem a pasikat. Ekkor rácsaptam az asztalra, majd felálltam. Odasétáltam a másik asztalhoz.
-Szia, Josh.-köszöntem mézes hanggal.
-Ó, szia Annie.-mosolygott megkönnyebbülve.-Nem akarsz mellém ülni?
-De igen, nagyon szívesen melléd ülök, szivi.
Ekkor széles mosollyal a fiú mellé ültem, majd hozzá bújtam. Selly meglepődött pillantást vetett ránk.
-Ó, Josh...-mondta Selly.-Nem is mondtad, hogy ilyen elbűvölő barátnőd van, mint...Annie...
-Szólnom kellett volna róla?-kérdezte gúnyos mosollyal.-Szerintem egy kapcsolat nem közérdekű hírlevél... Előbb utóbb mindenki megtudja kivel vagyok. Igaz, cica?
-Igaz.-hajtottam vállára fejemet.
Ekkor hosszasan farkasszemet néztem Selly-vel. Pár perc múlva félelmet észleltem a lány szemében. Imádom! Végig járja a testemet a rettegés látványa. Oda vagyok ezért a tekintetért.
-Hát akkor...-mondta zavarodottan a lány.-Nem is zavarlak titeket tovább.
Ekkor Selly megfordult és elsétált. Gondoltam kicsit poénosra veszem a dolgot és fújtatni kezdtem a lányra. Josh elnevette magát, majd ezt mondta:
-Harap a cica?
-Harap bizony.-mosolyogtam.

Aznap Selly még bepróbálkozott párszor Josh-nál. Hogy honnan tudom? Josh elmesélte nekem nap végén. Ketten Sétáltunk hazafelé az iskolából.
-Komolyan ennyire idióta?-kérdeztem.
-Igen, de ne légy féltékeny.-mosolygott rám Josh.-Nekem egy ilyen lány nem kell. Csak te vagy nekem.
Jó érzés volt ezt hallani. Ám nem is olyan soká megcsörrent a fiú telefonja. Kivette a zsebéből, majd megnézte ki az és felvette:
-Igen apa?-szólt bele.-Hogy? Komolyan? Igen, ott leszek. Sietek. Szia!
Ekkor le is rakta a telefont.
-Miért hívott Roger?-kérdeztem.
-Azt mondta, hogy segíthetek neki megkeresni az eltűnt diákot a suliból. Az első komolyabb melóm.-mosolyodott el.-Tudja, hogy nyomozó akarok lenni. Ez tökéletes alkalom, hogy megmutassam neki, mire vagyok képes.
-Nahát!
-Később beszélünk.
Josh adott egy szájra puszit, majd elszaladt. Egyre furább és kényelmetlenebb ez a helyzet. Életem szerelme egy tinédzser kopó, én pedig egy bűnöző. Ha jobban belegondolok, nagyobb ellentétek nem is lehetnénk.

Este azt tervezgettem, hogyan nyírhatnám ki azt a szajhát. A jó gyilkossághoz még mindig elengedhetetlen az odafigyelés és a változatosság. Ám fejben nagyon nehéz ezen gondolkodni, hisz semmi írásos bizonyítékot nem hagyhatok magam után. Gondolkodtam azon, hogy az ő házában ölöm meg, hisz meg is találtam a neten azt a ribancot és minden adatot megadott magáról. Ám ezt egyszer már elsütöttem. Ha belegondolok, a kémia szertárban van a megoldás. Ott tárol a tanár úr cianidot. Hogy miért? Nos általában patkány irtásra használja, hisz a suliban nem egyszer panaszkodtak a rágcsálókra. A legjobb az egészben, hogy a raktárban van neki egy egész zacskóval, és az emberre már 2.6 milligramm is halálos, ami becsléseim szerint egy vagy két csipettel ér fel. Még jó, hogy szín jeles vagyok kémiából. Különben nem tudnám ezeket. Csodálatos! A terv már csak a megvalósulásra vár. Holnap bemegyek a kémiaszertárba és teszek egy üres gyógyszeres üvegbe egy kis cianidot. Egyszerűen zseniális vagyok!

Másnap reggel beosontam a kémia terembe. Felvettem a bőrkesztyűmet, majd bementem a szertárba. Ott az egyik polcon megláttam a cianid képletével ellátott zacskót, majd megfogtam a benne lévő kanalat. Kinyitottam a kis üvegcsémet, majd bele tettem a kristályos vegyületből két kiskanállal, majd mikor végeztem, visszazártam az üvegcsét, majd a zsebembe tettem. Gyorsan kiosontam a kémia teremből, majd levettem a kesztyűt és azt is elraktam. Meleg helyzet volt, de senki nem vett észre.
Óra előtt titokban figyeltem Selly-t, majd mikor a mosdóba ment, utána mentem. Nézegettem magamat a tükörbe, míg ő a csapból engedett magának vizet a flakonjába. Tökéletes! Nem szénsavas víz. Abba bátran beletehetem a cianidot.
-Hé, Annie.-szólított a lány.
-Igen, Selly?-kérdeztem hajamat igazítva.
-Ne haragudj a tegnapiért! Nem tudtam, hogy jártok.
-Ó, rá se ránts. Mint mondtad, nem tudhattad.
-Örülök, hogy ilyen megbocsájtó vagy!
Ekkor Selly a csapnál hagyta az üvegét, majd bement a wc fülkébe és magára csukta az ajtót. Megkezdtem a gyors akciót. Felvettem a kesztyűt újra, majd megfogtam az üvegcsét és kinyitottam. Aztán a palackról is lecsavartam a kupakot, majd ezt mondtam:
-De még mennyire, hogy megbocsájtok...
Ekkor beleöntöttem az üvegcse tartalmát a vizes palackba, majd rázártam gyorsan a kupakot és rázni kezdtem, hogy mi hamarabb feloldódjon. Az üvegcsét visszaraktam a zsebembe, majd vissza tettem a helyére a palackot és gyorsan levettem a kesztyűt.
-Tessék?-kérdezett vissza Selly.
-Csak azt mondtam, hogy könnyen megbocsájtok.-feleltem.
-Ó. Az jó!
Gyorsan kimentem a mosdóból és elmentem órára.

Egy óra múlva pedig a mentők vitték el Selly-t. Az egész iskola azt nézte, hogy a lányt a hordágyon viszik. Nem mertem mosolyogni Josh mellett, de legbelül már szokásosan ördögien kacagtam. A fiú gondolkodva tekintett a mentősökre. Aztán megvilágosult tekintettel nézett a semmibe.
-Várj itt, mindjárt vissza jövök!-mondta a fiú.
-Miért, mi a baj?-kérdeztem.
-Fel kell hívnom apát.
Ekkor Josh besétált az iskolába. Én utána mentem, de úgy, hogy ne vegyen észre. Egy oszlopnál bújtam meg, úgy lestem Josh minden lépését. A telefon a fülénél volt és várt, hogy édesapja felvegye. Mikor ez megtörtént, a fiú egy olyan kijelentést tett, amitől teljesen kivert a víz:
-Szia, apa! Azt hiszem tudom ki lehet a tettes.