Annie kicsit vérmes -BEFEJEZETT-

15. Gyanúsított

Egy hosszú folyosón sétáltam végig. Josh mindvégig mellettem sétált érzéstelen arckifejezéssel. A szőke fiú gyors léptekkel sietett a kihallgató szobához. A szívem olyan gyorsan vert, mint eddig soha, mégis nyugodtnak kellett látszódnom, hogy ne bukjak le. A levegővételemet ugyan nem tudtam lassítani a fiú tempója miatt, de az arckifejezésem olyan volt, mint egy ártatlan báránykának.
-Josh, biztos vagy te ebben?-kérdeztem.
-Ezer százalékig biztos vagyok benne.
Ekkor csöndben mentünk tovább a folyosón.

Aztán mikor a folyosó végéhez értünk, ahol egy ajtót láttunk meg, a fiú mindenféle előjel nélkül kinyitotta az ajtót, majd becsukta utánam. A szobában egy rendőr volt és a rendőrség igazgatója.
-Üdvözlöm önöket, uraim.-köszönt Josh.
-Üdvözöljük önt, Josh...-mondta az ősz igazgató.-Az édesapja már faggatja az urat.
Az urat? Tehát akkor Josh nem is azért hozott el az állomásra, hogy kihallgasson engem, hanem azért mert letartóztattak valakit? Minden esetre sokkal nyugodtabb lettem. Odaléptem az üveghez, ahol meg lehet figyelni a kikérdezett reakcióját ahogyan azt is, hogy mi történik kihallgatás közben. A kémia tanárunk volt benn a kihallgató szoba üvegén túl. Josh apja is faggatta. A fiú mellém lépett és ő is nézte a műsort.
-Közbe fogsz szólni?-kérdeztem.
-Majd akkor, ha apám kijön.-felelte mogorva hangnemen a fiú.-Az a jel arra, ha enyém a pálya.
Bólintottam egyet. Lehetett hallani, ahogyan Roger egyre jobban próbálja kiszedni Mr Gregersből az ,,igazságot" ám a férfi csak is azt tudta szajkózni, hogy nem ő volt az elkövető.
Ekkor Roger kilépett a szobából és hozzánk jött.
-Fiam. Át adom neked ezt a nemes feladatot.-mondta Roger.-Szedd ki belőle. Én már egy kicsit megpuhítottam. Te sokkal több mindent tudsz.
Joshnak nem kellett kétszer szólni. Bement a kihallgató szoba másik végébe, majd a tanárral szembe ült. A tanár nagyon megdöbbent Josh láttán.
-Josh...-szólította a tanár a fiút.-Ki jelentett fel engem?
-Az most nem számít...-nézett farkasszemet Josh Mr Gregers-szel.-Azt árulja el nekem, hogy miért tette, amit tett.
-Nem értem miről beszél...
-Ne nézzen degradáltnak, Mr Gregers...Csak a kémikusok férhetnek hozzá cianidhoz...Egy labor eredmény szerint Selly palackozott vizében cianid volt...Az pedig csak az ön raktárában van.
-Igen, Josh...Az iskolának nincsen pénze rágcsáló irtókat hívni, így mindig én végzem el. És mivel 2 gramm cianid kevesebbe kerül, mint egy patkányirtó szer, ezért azt vettem.
-Akkor mégis hogyan került bele Selly üvegébe 2.6 milligramm cianid? Sőt, úgy hallottam Selly-vel volt egy kis légyottja...A javítás érdekében...
Rogerre néztem, majd ezt kérdeztem:
-Tényleg?
-Josh egy közös ismerősétől hallotta. Hogy igaz e, nem tudom. Minden esetre kiderül.-válaszolta a rendőr.
Tovább figyeltem a reakciókat. A tanár úr valóban zaklatottabbnak tűnt a feltett állítástól. Nem sokra rá meg is szólalt:
-Ha színt kell vallanom, akkor elárulom: Igen...Volt, hogy lefeküdtünk. De egy másik ajánlatnál elutasító volt...
-Ezért mérgezte meg Sellyt?-kérdezte Josh.
-Nem! Semmi közöm ehhez. Nem akartam bántani sose!
-Márpedig ön mindig gumikesztyűt visel az órái előtt és tegnap volt magával kémiaóránk. A mentők kilenc órakor vitték el Sellyt. Az előtt mérgezte meg őt, vallja be!
-Nem csináltam semmit!-keseredett el Mr Gregers.-Semmit...
-Nyomatékosítom azzal, hogy Jessica-nak is az ön óráján marta szét az arcát a sav, holott vízzel és alkohollal dolgoztunk. Érdekes...Pont az ön óráján...Pont Jessica csövében volt sav a víz helyett...Ha bevall mindent, akkor talán kevesebb ideig fog benn maradni...
Mr Gregers arcára tette kezét és válla rángatózni kezdett. A férfi teljesen kiborult. Roger vissza ment a szobába, majd ráadta a bilincset a tanárunkra. Ez után felállította és elvitte őt. Josh pedig lassan kilépett az üres szobából, majd hozzám közeledett. Komoly arccal hosszasan belenézett szemembe. Tekintete átitatta az enyémet. Aztán mikor a legkevésbé számítottam rá, magához húzott és átölelt. Én rátettem kezemet hátára, majd viszonoztam a gesztusát. Olyan megkönnyebbüléssel bújtam hozzá, amilyenben még sosem voltam.
-Szép munka volt, fiam...-jegyezte meg az igazgató úr.

Később, mikor ennek az egésznek vége volt, későn értem haza. Ám minden sötét volt a lakásban. Furcsa is volt nekem. Gyorsan körbeszaglásztam a házban. A földszinten nem volt senki sem. Így a lépcső felé vettem az irányt. Miközben a fokokat jártam, ezt kérdeztem:
-Anyu? Itt vagy fent?
Aztán beléptem a szobájába. Még a sötétben is láttam, hogy ott van az ágyon egy korbáccsal a kezében.
-Hol voltál, bogaram?-kérdezte Nancy felemelkedve az ágyról.
-Későn végeztem a suliban.-füllentettem.
-Késünk és még hazudunk is?
Ekkor Nancy megfogta a nyakamat. Körmeit majdhogynem a bőröm alá nyomta. Most nem hagyom magam! Csak azért is megmutatom neki, hogy erős vagyok. Megtámaszkodtam a szekrényen, majd akkorát rúgtam a gyomrába, hogy az ágyra zuhant. Ekkor csodálkozó tekintettel nézett rajtam végig, majd ezt mondta:
-És még ellen is állsz? Nesze!
Nancy meglendítette az ostort, majd akkorát csapott a lábamra vele, hogy a földre csuklottam. Aztán tovább vert azzal a nyamvadt korbáccsal. Viszont már annyira megszoktam a fájdalmat, hogy meg sem éreztem. Sőt, kellemes érzéssel töltött el az ostorcsapás. Amíg vert, végig vigyorogva vártam, mikor hagyja abba. Aztán mikor befejezte, belém rúgott egyet, majd lehajot hozzám. Ám mikor meglátta széles mosolyomat, teljesen kiakadt rajta.
-Jaj, anya, hagyd abba! Ne! Ez fáj!-mondtam gúnyosan.
Aztán akarva és akaratlanul is, olyan hangosan és mániákusan elnevettem magamat, hogy olyan még én magam sem hallottam. Nancy kikerekedett, sokkos tekintettel nézett rám. Félt tőlem. Teljesen megmerevedett testtartása volt. Nem kicsit lehetett sokkos állapotban. Szinte hallottam pulzusát és kapkodó lélegzését. Imádom ezt a reakciót!
Remegett a keze, de már annyira, hogy kiesett belőle az ostor. Aztán mikor abbahagytam a nevetést, folytattam a mosolygást. Lassan felemelkedtem, majd ezt kérdeztem:
-Mi az, anyuci? Csak nem félsz tőlem? Attól, akit te neveltél?
Nancy elfehéredve bámult rajtam végig. Lassan megfordultam, majd kisétáltam a szobából.

Ha Nancy fél tőlem, az csak jó. Minden egyes lépéssel meg fogom neki mutatni, mit is teremtett ő...Ám a többiek sem ússzák meg. Még hátra van egy-két ember...