Annie kicsit vérmes -BEFEJEZETT-

19. Megtorpanás

Nancy sikeresen talált egy másik állást és ez legalább rendesebb is. De ez nem jelenti azt, hogy elfelejtettem mindent, amit idáig tett velem. Ám nem voltam a legnyugodtabb, mivel a listámat nem találom otthon sehol. Már pedig, ha a zsebembe nincs és a ház más szegletében sincs, akkor elhagytam. Egy csomó ujjlenyomatom van azon a nyavalyás papírdarabon... Mi lesz, ha valaki megtalálja? Főleg ha a rendőrök? Próbálok nyugodt maradni, de nem olyan egyszerű dolog ez. Magamban morogtam és dühöngtem.
A régi Annie újra megjelent.
-Mit keresel fejvesztve?-kérdezte.
-A listát...-feleltem.-Nem találom sehol!
-Nahát...Csak nincs bűntudatod? Vagy egy kis paranoiád?
-Nem a legalkalmasabb pillanat a cseszegetésre, oké? Nem kell a bűntudatomnak lenned, nélküled is megvagyok!
-Tényleg? Pedig megtaláltam...
Ekkor hátra néztem a régi önmagamhoz. Kezében az a névvel teli lista volt, amit annyira kerestem. Kikaptam a kezéből, majd összehajtva beleraktam a nadrágzsebembe.
-Attól, mert te gonosz vagy, én még segítőkész maradtam...-mondta.
-Nem bírlak akkor sem...-dacoskodtam.-Gyönyörű...Először a hullákat hallucinálom be, most meg téged...
-Én te vagyok, csak ezt nem akarod felfogni.
-Tök mindegy...
-Annie...Valld be! A bosszútól elment az eszed, de erre csak akkor fogsz rájönni, ha elvesztesz valaki fontosat az életedben!
-Pofa be és menj el innen...Nem kell a nyálas figyelmeztetésed. Megvagyok nélküle is...
-Vanessa-nak is ígéretet tettél...Ő segíthetett volna rajtad, de te már nem fordítasz rá egy kis figyelmet sem, csak magadra!
-ELÉG!
Ekkor a régi önmagam megrökönyödött. Ziháltam a dühtől. Éreztem, hogy forr az agyvizem.
-Nem kell az, hogy itt legyél!-förmedtem rá.-Elintézem, hogy az a kurva szenvedjen még, Dave-et még kicsinálom és Rogert is!! Aztán Nancy is meg fog dögleni. Nem fogsz megakadályozni ebben soha! Tűnj el a szemem elől és ne is lássalak! Egy szót sem akarok meghallani tőled!!!
Amint ezt kimondtam, az idegesítő bárányka eltűnt.
Most, hogy ő sincs itt és a lista is megvan, megkönnyebbülve leültem az ágyamra, majd próbáltam kicsit jobban lehiggadni. Mindig felhúz a régi önmagam...Az a sok nyavalygás és jóakarat...Szolga lélekség és szenvedés...Ez már nincs többé és soha nem is lesz.

Később lent a fürdőszobában néztem magamat a tükörben, miközben a hajamat fésültem. Hosszú, fekete hajam, már a derekamig ért. Pár fésülés után beleakadt a fésű a hajamba és nem tudtam belőle kiszedni. Húztam és ráncigáltam, de semmi. Minden erőmet összeszedve végig húztam a fésűt a hajamon, majd azt vettem észre, hogy eltört a fésű. A darabokat kiszedve a hajamból mérgembe a földhöz vágtam. Megfogtam egy hajgumit, majd felfogtam lófarokba a hajamat és úgy néztem a tükörbe. Ekkor, mintha Nancy arcát láttam volna benne. Barna szemeivel úgy nézett rám, mint a véres rongyra. A szívem hevesen dobogott, de még annál is jobban fel voltam zaklatva.
Úgy éreztem, mintha összeszorult volna a gyomrom és megfagyott volna a vérem. Öklömet összeszorítva remegett a kezem. Aztán akkorát felordítottam, hogy még én is meglepődtem hangomtól. Egyszerűen összezúztam a tükröt. Darabjai szerte-szét hevertek a földön. Dühömet kiadva, kimerülve a padlóra estem térddel, majd lenéztem könnyezve.
Az üvegdarabok ugyan úgy körülvettek engem, mint akkor, mikor Nancy összetörte rajtam a boros üveget. A tekintetem is ugyan olyan volt, mint akkor: könnyes és kétségbeesett. Kezemre néztem. Folyt belőle a vér. Szipogva kivettem belőle pár üvegdarabot, ami beleállt a kezembe.
Aztán megcsörrent a telefon.
Gyorsan kihúztam a zsebemből, majd felvettem és a fülemhez vettem.
-Szia, Annie.-szólt bele Josh.
-Szia...-szipogtam.
-Minden rendben?
-Igen...Igen, minden rendben van.
-Figyelj csak...Eléggé zaklatottnak látszol...Nem akarsz átjönni hozzám?
-De...De igen, jó lenne a te társaságod!
-Rendben. Itt leszek. Szia!
Ekkor Josh letette a telefont. Szipogtam még egy kicsit, majd felkeltem a földről és elláttam sebeimet.

Később egy kisebb sétára mentem, mielőtt Josh-hoz mennék. Nem akarom, hogy zaklatottan lásson meg engem. Annyira hihetetlennek tűnik ez az egész...Egy és fél hónap alatt bosszút álltam majdnem mindenkin és ennyire elborult az elmém. Jöjjön, aminek jönnie kell, felőlem le is csukhatnak, ha már megöltem mindenki olyat, akik valaha is bántottak engem.

Joshoz érve különös érzés fogott el. Valami nem stimmel...Biztos vagyok benne, hogy valami nincs rendben. Ettől függetlenül hátrahagyva félelmeimet, beléptem a házba. Körbe néztem, de Josh sehol nem fogadott.
-Josh!-szólítottam.
Ám választ nem kaptam. Végig néztem az összes lenti szobát, de nem találtam sehol.
-Josh!-szólítottam újra.-Hol vagy?
Egy válasz sem érkezett.
A lépcső felé vettem az irányt. Felnéztem, de ott sem láttam sehol. Fönt kell lennie, érzem!
Lassan léptem rá mindegyik lépcsőfokra. Szinte osontam rajtuk.
Mikor fölmentem, a szobájába néztem be. Ott nem volt.
A terasz felé vettem az irányt. Ott találtam Épen cigarettázott. Ám volt valami fényes is a kezében. Egy pisztolyt tartott kezében. Megdöbbenve néztem rajta végig. Josh komoly tekintettel nézett rám.
-Josh...-mondtam megdöbbenve.-Miért van nálad egy revolver?
A fiú ekkor kifújta a füstöt, majd eldobta a cigarettát. Eltaposta a földön, majd felém közeledett és ezt mondta:
-Üdvözöllek, Karma!