If You

Hatodik

A mellkasomban éreztem a szorító érzést,a gyűlöletet,ahogy végigszántotta az egész testemet. A torkom elszorult,és semmivel sem tudtam foglalkozni.

Kifáradtam.

A szavak,amelyeket Changbin suttogott a fülembe nyugtatólag,nem jutottak el az agyamig. Elveszettnek éreztem magamat. De annyira,amennyire még soha nem.

A zokogásom abbamaradt,már egyszerűen nem bírtam sírni. Az utóbbi időben többet sírtam,mitnt máskor akár egy év alatt.

-Felix...Sajnálom-Tolt el magától Changbin,majd aggodalmasan nézett a szemembe,mire én csak bambán bólintottam egyet.

Láttam,ahogy Chan idegesen járkál fel-alá,és a telefonját a füléhez tartja. Changbin követte a tekintetemet,mire odasétáltunk hozzá.

-Nem veszi fel a telót Inie-Mondta idegesen,mire én csak fáradtan legyintettem egyet. Üresnek éreztem magamat,és nem érdekelt senki sem,csakis Jeongin-re tudtam gondolni,és arra,hogy bármerre elvihette őt Sophie.

-Hagyd,mert csak rosszabb lesz-Mondtam halkan,mire Binie rámnézett,majd átkarolt,és magához húzott. Annyira jólesett,hogy ott volt mellettem.

-Sajnálom-Tette el a szőkehajú a telóját,majd hozzámlépve jó szorosan atölelt,amit hálásan viszonoztam-Igazad van.

-Szerintem az lenne a legjobb,ha hazamennénk-Javasolta Changbin,mire sóhajtottam egyet-Tudom,hogy nagyon hülye kérés,de lazítanod kéne egy kicsit.

-Jó-Válaszoltam tömören,majd intettem Chan-nak,és elindultam Changbin után. A lákásba beérve levettem a cipőm,majd felbaktattam,mögülem pedig hallottam Changbin lépteit.

A szobájába beérve elterültem az ágyon,és lehunytam a szememet. Egy gondolat sem jött,már teljesen kifáradt az agyam ahhoz,hogy akár egy is jöjjön.

-Jól vagy?-Kérdezte meg Changbin,mire felültem,majd hátrébb mentem,úgyhogy elém tudott ülni. A szemei aggódóan csillogtak,ami nagyon aranyos volt.

-Egy kicsit fáj a fejem-Vallottam be,aztán lesütöttem a szemem-Gondolom itt az idő,hogy kitálaljak neked.

-Ha nem akarod,nem kell még-Tette rá a térdemre a kezét,mire éreztem,hogy kihagy egy ütemet a szívem-Komolyan. Tudok várni.

-Nem-Jelentettem ki,és egy mély levegő után mesélni kezdtem-Már vagy hetek óta...Nem is...Egy hónapja már van,hogy a szüleim folyton veszekednek. Nem tudod elképzelni hogyan. Nagyon durván. Olyanokat vágnak egymáshoz,amitől még az állad is leesne-Itt megálltam egy pillanatra,majd felnéztem a fiúra,aki komoly arccal várta a folytatást-Anyukám olyanokat szokott mondani,hogy "nekimegyek az első fának",meg apukámnak,hogy " Te eszel ki a vagyonunkból". Tányérokat is szokott dobálni,és mindenért egyből támad. És már egy jó ideje valószínűleg csalja apukámat,aki még a belét is kidolgozza,és próbál jó lenni. Két szóval egy elmebeteg ribanc.

A fiúnak erre elkerekedtek a szemei,nekem pedig az emlékek hatására megeredtek a könnyeim. Felpattantam,majd a szekrényhez mentem,egy zsepiért.

-Sajnálom-Szólt halkan Changbin,mire ránéztem,és kifújtam az orromat,erre pedig elémsétált.

-Köszi,hogy itt vagy nekem-Mosolyogtam rá,majd gyorsan dobogó szívvel odahajoltam hozzá,és az ajkaira tapadtam. A fiú mintha ledöbbent volna,erre pedig elhajoltam tőle.

A szám bizseregni kezdett,és kínosan néztem a padlóra. Hát én sem vagyok normális,hogy random megcsókoltam.

A fiú hirtelen megfogta az államat,majd annál fogva felemelte a fejemet,és gyorsan hajolt az ajkaimra.