If You

Tizenhetedik

Changbin egész nap velem maradt,és pihentünk. Én sokszor pillantottam a műanyag gyűrűre,amit tőle kaptam,egyszerűen nem tudtam elhinni,hogy tényleg össze fogunk házasodni,de persze csak miután befejeződött az iskola.

Alig vártam,hogy kiengedjenek a kórházból,mert mókás azért így sem volt,hogy Changbin itt volt mellettem. Azért jobb volt,mintha nem.

Este az orvos bejött,és mondta,hogy hazamehetek. És amikor négyszemközt voltunk,nekem még azt is elmondta,hogy ő ajánlaná,hogy menjek pszichológushoz,hogy kissé stabilabb legyek érzelmileg,és azt is mondta,hogy híznom kéne,de az utóbbival nem is foglalkoztam.

Majd a pszichológust meg átgondolom.

Szóval este Binie-vel együtt sétáltunk. Boldog voltam,és már kicsit megbántam,hogy vagdostam magamat,és mégegyszer megígértem magamnak,hogy ilyet nem fogok többet tenni. Changbin szeret engem úgy,ahogy vagyok,és Hyunjin nem érdekli.

Végre felfogtam.

Mikor hazaértem apu,és Jeongin a konyhában voltak,ami pedig megmosolyogtatott,hogy Inie oldalán Chan is ott volt.

-Hyung!-Szaladt oda hozzám Jeongin,és erősen átölelt,hozzánk pedig csatlakozott apa.

-Sziasztok-Mosolyogtam.

-Szeplős-Vigyorgott rám Chan,majd ő is szorosan átölelt-Nehogy mégegyszer ilyet csinálj a fogyatékos Changbin miatt-Suttogta a fülembe,mire felnevettem,majd eltoltam magamtól.

-Nem fogok,és többet kéne beszélnünk-Mosolyogtam rá,mire bólogatni kezdett.

-Jaja-Mondta,majd elmosolyodott-Itt maradok vacsira,úgyhogy most feltehetsz nekem minden kérdést.

-Igen,ez ilyen hála...Tudod...Chan ismerőse találta meg Inie-t-Mondta apa,mire hálásan elmosolyodtam a fiú felé.

-Tudom,hogy jó ember vagy,nem féltem tőled az öcsém-Tettem a vállára a kezét-Néha azért nehéz dolgod lehet.

-YA!-Kiáltotta Jeongin,mire ránéztem,és kinyújtottam a nyelvemet felé.

Ezek után együtt vacsoráztunk,jó hangulatban. Nevetgéltünk,és volt alkalmam megismerkedni vele jobban. Próbált apa titokban több ételt adni,de nem ettem meg.

Elmeséltem nekik,hogy pszichológushoz küldött az orvos,és jó ötletnek találták mindannyian.

Végül Chan nálunk aludt,Jeongin-nal.

Reggel akármennyire sem volt kedvem,mennem kellett iskolába,hogyha szeretném az érettségit jól megcsinálni,meg a jegyeimet sem ártana feltornáznom.

A suliba beérve sokmindenki kérdezte,hogy mi van velem,a tanárok is beszélni akartak velem négyszemközt.

Nagyon kifárasztott.

Miután végre elindulhattam haza,Changbin-t kerestem,de felszívódott.

Ekkor úgy döntöttem,hogy meg kéne látogatnom a parkomat,úgyhogy odasétáltam. Amint beértem két ismerős arcot pillantottam meg,ami miatt könnyek gyűltek a szemembe,és bűntudatot éreztem.

Ők is észrevettek engem,és intettek,hogy menjek oda,mire én így is tettem.

-Sziasztok!-Köszöntem halkan,a földet pásztázva,aztán hirtelen éreztem magam körül ölelő karokat,és megkönnyebbültem öleltem vissza kettősüket.

-Jól vagy?-Pillantott a bekötött karjaimra Jisung,és Seungmin is aggódva méregetett engem.

-Én jól vagyok...Viszont sajnálom,hogy elhanyagoltalak titeket-Néztem rájuk felváltva,mire Seungmin sóhajtott egyet.