If You

Hetedik

Amint lefeküdtünk az ágyra,mintha valami nyomta volna a mellkasom. Aggódtam Jeongin-ért,nem tudtam nem rá gondolni,viszont az sem segített,hogy Changbin direkt ilyen messze feküdt tőlem,holott már mondtam neki,hogy el lett felejtve mi történt. Fogjuk rá.

-Nem tudok aludni-Mondtam ki,hiszen éreztem,hogy a fiú sem alszik. Túl egyenlőtlenek voltak a levegővételei,és néha kisebb sóhajok is elhagyták az ajkát.

-Én sem-Válaszolta halkan,egy ásítás kíséretében,aztán rámnézett,erre pedig elmosolyodtam.

-Könnyebben elaludnék ha átölelnél, mint tegnap-Kacsintottam egyet,erre a fiú csak nézett rám.

Egy életem,egy halálom. Én csak őszinte vagyok.

Hirtelen közelebb csúszott hozzám,de nem tett semmit,csak nézett maga elé,elég furcsa arckifejezéssel,amin kuncognom kellett,hiszen olyan aranyosan nézett ki

Olyan édibédi volt.

-Na mi az, a nagy Seo Changbin megijedt?-Ugrattam,mire ő csak megforgatta a szemét.

Ez a kettősség megöl!

-Semmi okom nincsen rá-Tette a derekamra a kezét,mire visszatartottam a levegőmet. A fiú hirtelen meg is markolta azt,erre pedig nem tudtam nem olyan arcot vágni,ami azt mutatja rohadtul jólesik az érintése.

Ahogy a fiú mosolyára néztem,a mellkasomban egy furcsa érzés keletkezett,és melegem lett. Örültem,hogy a kínos hangulat után végre újra olyan lett,mint az 'incidens' előtt.

***

-Felix, ne aludj el-Hallottam meg Chanbin hangját,ahogyan a fülembe suttogta,de kérését meg sem próbáltam teljesíteni,hagytam,hogy a szemeim le-lecsukódjanak,és,hogy kikapcsoljon az agyam.

Éjjel nem aludtunk szinte semmit,annak ellenére,hogy csak egymással szemben feküdtünk. Nem tudtam nem Jeongin-re gondolni,és féltem,hogy baja lesz. Minden reggel,még nap közben is hívogatom-ahogyan Chan is-,hátha egyszer felveszi,de eddig sajnos ez még nem történt meg.

-...Lee Felix-Hallottam meg a tanár hangját,amint erélyesebben mondta ki a nevem. Gyorsan felemeltem a fejem,majd motyogtam valamit.

-Eszmi meg Hidrogén-klorid egyenlő Eszmigén-klorid-Remélem kémián vagyok,ott úgyis tudja a tanár,hogy nagyon hülye vagyok.

Changbin hirtelen nevetni kezdett,mire elmosolyodtam,hiszen tök jó volt hallani,viszont rá is jöttem milyen hülyeséget mondtam.

-Nem hiszem el, hogy már megint az én órámon nem figyelsz! Azt hittem, hogy végre megoldódott minden, és befenyítettek otthon!-Kiabálta a nő.

Ja,hogy törin vagyok!

A nő szavaira kissé ledöbbentem,de inkább dühös lettem volna. Hogy mondhat ilyet? Semmi köze nincs ahhoz,ami otthon történik velem!

-Ez a helyénvaló viselkedés? Azonnal ide jössz, és bocsánatot kérsz!-Mutatott maga elé,amikor megforgattam a szemem.

Egész egyszerűen a vállamra vettem a táskám,és odasétáltam a nő asztala elé,majd unottan néztem rá.

Már nem először csinálja ezt.

-Nem csináltam semmi rosszat, nincs miért bocsánatot kérnem-Mondtam ki. Teljesen elegem lett már belőle,és legszívesebben sírtam volna,de inkább próbáltam keménynek mutatkozni.

-Felháborító ez a viselkedés! Ilyen hozzállással egy senki lesz belőled!-Mondta. Erre a düh ellepte az agyamat,és nem tudtam mit csinálni,automatikusan vágtam rá a válaszom.