Több mint barátság

1. évad 18. rész

Nagyon sok röhögés hallatszódott a fiúk felől. Akárhányszor odanéztem, mosolyogva nyugtáztam, hogy a srácok szívesen beszélnek Milánnal. Amikor Zsoltinak feltűnt, hogy nézem őket, intett a kezével, és tátogott, hogy menjünk oda.
Odafordultam Dináékhoz.
-Nem jöttök oda a fiúkhoz?- kérdeztem.
-De, mehetünk.-válaszolt Dina. Felálltunk, odasétáltunk hozzájuk, én átkaroltam Márk derekát, és a mellkasának döntöttem a fejem. Milán egy darabig furcsán méregetett minket, de amikor rámosolyogtam (összes fog villant, Hollywood-i mosoly), csak rám röhögött, és megrázta a fejét.

Órák után Milánnal vártam Márkot a terem előtt.
-Figyelj- szólt Milán- én nem tudtam, hogy barátod van, éppen ezért...öhm...szóval az a helyzet, hogy elintéztem neked egy találkozót...Áronnal.
-Jaj istenem Milááán. Nem biztos, hogy én szeretnék találkozni vele. Dee...tudod mit? Elmegyek.
-Hová mész el?- jött ki Márk Zsoltival a teremből.
-Sehova- vágta rá Milán
-Héhéhé. De igen elmegyek, ha már elintézted nekem. Márk, Milán egy találkozót szervezett Áronnal.
-Oh, értem. Hát, oké.
Odamentem hozzá és megöleltem.
-Haragszom rá, szóval megnyugodhatsz, semmi nem lesz- súgtam oda neki.
-Megbízok benned.- súgta vissza. Erre nem mondtam semmit, csak adtam neki egy csókot.
Amikor elindultunk kifelé, Márk megfogta a kezem, én pedig odafordultam Milánhoz.
-És amúgy mikor lesz a tali?
-Most van fél 2...akkor azt beszéltük,hogy mondjuk fél 3-tól neked jó?
-Négyig. Maximum.
-Az pont jó.
Márk egy darabig jött velünk, aztán ő is elment haza. Mielőtt elment adtam neki egy majd hívlak csókot.

Negyed háromkor kopognak a szobám ajtaján.
-Gyere- szóltam oda. Milán volt az.
-Kész vagy?-kérdezte- lassan kéne indulni.
-Persze, mehetünk, csak ezt még befejezem- mutattam a matek füzetemre.
Amikor befejeztem azt a két egyenletet gyorsan beszaladtam a fürdőbe megfésülködni, majd egy kis parfümöt is fújtam magamra. Szájfényből egy nagyon keveset tettem.
-Na kész vagy már?- nézett rám türelmetlenül Milán.
-Pillanat.- gyorsan megkerestem a kis válltáskámat, abba beledobtam egy csomag zsepit, a szájfényt, parfümöt, és tettem el egy kis pénzt is, majd bevettem egy rágót is.
-Oké, mehetünk.- néztem Milánra kissé idegesen.
-Végre.- mondta, majd elindult kifelé.
-Amúgy hol találkozunk vele?
-Strandnál.
-Oksi.- mondtam, aztán elővettem a telefonom és dobtam egy üzit Márknak, hogy elindultunk.
-Én elmegyek majd a boltba addig- közölte velem Milán. Felvont szemöldökkel meredtem rá.
-Ez komoly? Nem hagyhatsz vele kettesben. Barátom van, Milán.
-Tudom, de vele ezt beszéltem.
-A fenébe. Oké. De akkor hozz majd rágót légyszi.
-Oksi. Na szia- köszönt el, amikor a strand elé értünk. Egyből kiszúrtam Áront. Milán odalépett hozzá, kezet fogtak, aztán indulásnál biztatóan rám mosolygott.
-Szia- lépett elém Áron, és két puszival akart köszönteni, de elhúzódtam tőle.
-Szia- köszöntem vissza hűvösen.
-Na, akkor mi legyen?- méregetett- elmehetnénk fagyizni, nem?
-De, az oké.
-Oksi. Mi a helyzet?- kezdett el beszélgetni.
Őszintén szólva, én nem így képzeltem el Áront. Eddig csak képeken láttam, de a válla sokkal szélesebb. Fehér pólója kiemelte a kellemesen barnás bőrét. A szeme nyugtató csokibarna, barna haja szanaszét állt. Teste (már amit a póló látni engedett) eléggé izmos. Nem az a túlságosan kigyúrt, hanem a kellemes fajta.

Háromnegyed négykor szóltam neki, hogy lassan haza kéne mennem.
-Elkísérlek.- mondta lelkesen. Na, de jó.
-Rendben.
Hazáig még rengeteg témáról beszéltünk. Amikor megálltunk a ház előtt félve megkérdezte:
-Mostmár adhatok puszit?
Bólintottam, majd két puszit adott az arcomra.
-Tudunk máskor is találkozni?
-Igen, dee...figyelj Áron. Nekem van barátom.
-Oh. Értem. Oké. De attól még találkozhatunk nem?
-De, persze.
-Oksi. Akkor majd beszélünk. Szia- köszönt el.
-Szia- aztán bementem a házba. Anyáék még nincsenek itthon (szerencsére). Dobtam Márknak egy üzenetet, hogy itthon vagyok, de majd ha megyek edzésre, akkor hívom fel. Aztán Milán jelent meg az ajtómban.
-Na, mi volt? Ugye, hogy normális?- dobta hozzám a rágót közben.
-Kössz. Hát...fagyiztunk, meg beszéltünk. Az, hogy normális nem kompenzálja azt, hogy ha én kérem, akkor nem hajlandó találkozni velem. Ha két hónappal előbb képes lett volna kijönni, lehet, hogy most nem Márk lenne a barátom.
-Wow. Ez meglepett. Azt hittem, hogy te sosem akartál semmit Árontól.
-Rosszul hitted.
-Rájöttem. De, akkor miért jöttél össze Márkkal?
-Azért, mert rá számíthattam. És ameddig meg nem csókolt, nem tudtam, hogy érzek iránta valamit. Tőle kaptam az első csókom. Áron még egy 5 percet sem volt hajlandó szánni rám. És most, így visszagondolva...Márk akkor is ott volt, amikor éppen Áron miatt voltam kiakadva. És most is itt van, amikor Kittivel éppen van egy kis feszkó. Márkra számíthatok. Áronban már nem tudok megbízni.
-Értem. Első csók?
-Igen. Majd elmesélem. De mennem kell edzésre.
-Oksi. Majd szólj, ha hazaértél.
-Oki. Szia.
-Szia.
Amikor kiléptem a házból, anya éppen akkor jött be Bálinttal együtt a kapun.
-Sziasztok- köszöntem oda nekik.
-Szia kicsim. Már ennyi az idő? Na, szép.
-Helló- köszönt Bálint is.
Mihelyt kifordultam az utcából, tárcsáztam Márkot.