Több mint barátság

2. évad 3. rész

Amíg Márkra vártam a lányok elbújtak 2 pohár vízzel és egy kis kajával a gardróbba, én pedig eltakarítottam minden nyomot ami azt mutatja, hogy ők is itt vannak. Aztán megszólalt a csengő. Lementem, és beengedtem Márkot. Egyből odahajolt hozzám, mintha nem csókolt volna más lányt, és mintha szeretne engem. Visszacsókoltam, mert volt egy olyan érzésem, hogy ha most összeveszünk, lehet - sőt biztos - hogy többet nem csókolhatom meg Márkot. Épp ezért kicsit érzelmesebbre sikerült ez a csók. Márk felvont szemöldökkel nézett rám, miután elszakadtunk egymásról. Felmutattam az emeltre, ő pedig vette az adást, és elindult felfelé. Amikor megállt a szobám előtt, kaján vigyor jelent meg az arcán.
- Nagyon jól nézel ki, bébi.
- Márk, ezt nem most. Menj be.
Bement a szobámba,
és már nagyon otthonosan érezte magát, ezért bele is ült az egyik babzsák fotelembe. Én nem tudtam leülni, nagyon ideges voltam.
- Emma, baj van? - kérdezte Márk, amikor már minimum 6 kört mentem a szobámban.
- Nincs valami, amit el szeretnél mondani a barátnődnek? - kérdeztem kimért hangsúllyal, külön kiemelve a barátnő szót.
- Nem tudok róla. Miért, tudsz valamit amit én nem?
- Óóó, Márk, ezt nagyon is jól tudod - remegő kézzel oldottam fel a telefonom, és nyitottam meg a képet amit Kornél küldött. Odafordítottam a telefont Márk felé, és csak vártam a reakcióját.
Úgy éreztem kiszakad a mellkasom. Reméltem, hogy azt mondja ez butaság, és kitaláció, de tisztán lehetett látni a képen, hogy ő van rajta. Féltem, hogy ha kimondja, elsírom magam. De a reakciója mindent elárult. Nem mondott semmit. Csak lehunyta a szemét, és a fejét lehajtotta.
- Tehát igaz. - suttogtam, miközben a kezemet leeresztettem magam mellé.
- Emma...hadd magyarázzam meg.
- Tudod mit, Márk? Nem érdekel. Hagyj békén. - fordultam el könnyes szemekkel.
- Emma - simította meg a hátam.
- Ne érj hozzám - löktem el magamtól.
- Emma, elmagyarázom.
- Nem, Márk. Te most szépen kisétálsz ebből a házból. És ugyanilyen szépen az életemből is. Ne szólj hozzám, ne írj, ne hívj, ne keress, és felejts el. Volt egy ember aki szeretett, és mindent odaadtam volna érted. És tudod mi a legszörnyűbb az egészben? - vettem egy mély levegőt, hogy ki tudjam mondani -  Hogy én most sem tudlak gyűlölni.
- Emma, én nem...
- Márk. Egy kérdés. Megbántad?
- Emma...
- Márk, megbántad hogy megcsókoltad Ellát??
- Nem. - mondta ki végül egy nagy sóhaj kíséretében.
- Remek. Tűnés!
- Emma, elmagyarázom.
- Nem fogod elmondani, mert most tűnsz el ebből a házból. Tűnj innen Márk. Tűnj el az életemből!! - kiabáltam.
- Emma...
Mutattam a kezemmel hogy indulás, és szerencsére felfogta, hogy ezt ma nem fogja elmondani. Amikor leért, az ajtónál megállt és könyörgő szemekkel nézett rám.
- Emma, én...
- Szia, Márk - csaptam rá az ajtóm.
Lecsúsztam a földre, a hátamat az ajtónak támasztottam. Már nem is próbáltam visszafogni a könnyeimet. Hallottam hogy jönnek a lépcsőn Zsófiék, de csak azt érzékeltem, amikor odaültek mellém. Nem szóltak semmit, hiszen hallották az egészet. Csak némán ültek mellettem, de ez mindennél többet jelentett számomra.
- Gyere Emma, mert felfázol. Menjünk a szobádba - támogattak fel. Amíg Kitti felkísért, Zsófi összegyűjtötte az összes Nutellát, meg csokit amit csak talált.

Nem tudtam feldolgozni, hogy az egyetlen ember akit a legjobban szerettem, elhagyott. Megcsalt. Elárult. Mi van most azzal a sok ígérettel? Mi van most azzal a rengeteg "örökké szeretlek"-kel? Mivan azzal a rengeteg emlékkel?
Rengeteg kérdés kavargott a fejemben, és hálás voltam a barátnőimnek, hogy ott voltam velem, de volt egyetlen egy kérdés, ami miatt órákat zokogtam.

Melyik csók volt hamis? Amit neki adott, vagy amit nekem?