1. évad 9. rész

1.7K 75 9
                                    

Meséltem egy kicsit anyának, majd elmentem lefeküdni. Hát, abból annyi lett, hogy még hajnali kettőkor is Márkkal beszéltem...
Másnap reggel feldobottan keltem, annak ellenére, hogy elég keveset aludtam. Rekordidő alatt elkészültem, és mivel a maradék időben nem tudtam magammal mit kezdeni, elkezdtem összepakolni a cuccaimat a hétvégére, majd elindultam Zsófihoz.
Amikor beértünk a suliba egyből a büféhez mentünk, mint minden reggel. Amikor bevásároltam, elindultunk fel a terembe, de éppen akkor jött meg Márk. Egyből odaugrottam hozzá és egy diszkrét "hiányoztál" csókot kapott.
-Megvártok? Be kell mennem az ig.helyetteshez.
-Persze.
-Köszi.
Aztán Zsófi elkezdett kérdezősködni, hogy akkor megengedték-e anyáék, vagy nem.
-Majd fent elmeséljük, hogy mivan. Nyugi.
Szerencsére éppen akkor jött ki Márk az irodából, úgyhogy végre elindulhattunk a terembe.
Fent egyből lepakoltunk, aztán vártunk egy kicsit Kittire meg Dinára. Lora már ott volt, és értetlenül nézett ránk. Hát igen. Ő nem táncol, szóval ami edzésen történik arról általában lemarad.
-Várj, mindjárt jön Dina meg Kitti. Akkor majd elmondjuk a sztorit.
-Oksi.
Aztán szinte egyszerre értek be. Dina egyből végig ölelt mindenkit, de Márknál megállt.
-Megölelhetem őt is?-nézett rám.
-Persze. Miért is ne ölelhetnéd meg?-kérdeztem vissza értetlenül.
-Mert a barátod.
-És? Neked meg a legjobb haverod. Ne hülyülj már. Szorítsd csak meg nyugodtan. Nem árt neki.
-Köszi. Kedvesek vagytok-nézett ránk Márk.
-Nincs mit szivi.
-Na, itt van Dina is meg Kitti is, meséljetek már-szólt közbe Lora.
-Az van, hogy tegnap megbeszéltük Márkkal, hogy mi lenne, ha a hétvégét velünk töltené. Aztán elkísért edzésről haza, és otthon beszéltünk anyuékkal. Meg bemutattam nekik Márkot. Amúgy azt mondták, hogy bírnak.-néztem Márkra- És belementek, hogy velünk legyen Márk a hétvégén. Szóval éljeeen. -meséltem.
-Azta. Ez nem semmi. És akkor hogy lesz a hétvége?-kérdezte Lora.
-Öhm...igen. Erről majd a konkrétumokat jó lenne, ha elmondanád nekem is.-nézett rám Márk.
-Oksi. Szóval ma délután olyan 2-3 óra körül indulunk a nyaralóba, aztán nagyjából rendbe szedjük az udvart. Kötelességed segíteni, különben apám megutál.-néztem Márkra.-Aztán másnap reggel baromi korán, 5-kor ébresztő, 6-kor indulás, 8-kor fellépés. Az öltözőbe tuti, hogy nem fogsz bejönni-magyaráztam tovább-aztán nagyon későn, sőt hajnalban vissza a nyaralóba, aztán vasárnap 7-kor kelés, és go az öcsém focimeccsére. Úgyhogy nem éppen wellness hétvége lesz. De nembaj.
-Ahham. Jól van. Majd meglátjuk mi lesz.
-Hűha. Ez tartalmas program. És én miért gondolom azt, hogy ti nem fogtok olyan sokat aludni?-nézett ránk Dina eléggé perverz fejjel.
-Te beteg vagy. -néztem rá. Márk átkarolta a derekamat, odahúzott magához és a fülembe súgott:
-Lehet, hogy igaza lesz.
Erre csak a könyökömmel kicsit meglöktem oldalról.
-Nekem másnap verseny, úgyhogy vagy hagysz pihenni, vagy mész máshova aludni.
-Csak hülyültem-nevetett.
-Tudom. Vagy legalábbis nagyon remélem. Viszont én komolyan mondtam-néztem rá. Aztán becsöngettek.
A péntek egy laza nap, csupán 4 óránk van, úgyhogy elég gyorsan vége lett. Már ami a tanítás részét illeti.
-Akkor 2-re legyél kész, majd írok, hogy mikor indulunk, akkor állj ki a házatok elé-magyaráztam Márknak.
-Rendben. Na szia. Akkor délután találkozunk.
-Jaja. Szia.
Aztán kaptam egy "pár óra múlva úgyis tali" csókot. Aztán mégegyet kaptam belőle. Aztán Zsófi köhintett, úgyhogy összeröhögtünk mind a hárman, és elindultunk haza.

Több mint barátságTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang