Több mint barátság

1. évad 13. rész

-JÉZUSOM. Menj ki. Úristen -visított fel valaki, aki éppen szerepléshez öltözött.
-Basszus. Ne haragudjatok. Csak..ah mindegy. Márk maradj itt jó? Gyorsan felöltözök aztán lépünk. Sietek.- azzal elfutottam a rendes ruhámért. Még van 3 órám. Szuper. Addig nem kell öltözni. Pillanatok alatt magamra kaptam a ruháim, majd mégegyszer bocsánatot kértem, aztán villámgyorsan kifelé rángattam Márkot, és kifelé menet ő is bocsánatot kért. Pechünkre éppen akkor nyitotta ki Zsófi az ajtót.
-Ó, sziasztok. Na mi a helyzet? Mi lett az eredmény?
Erre nem válaszoltam, csak utat törtem Kitti és Zsófi között a vállammal, aztán ott hagytuk őket. Márk láthatta rajtam, hogy bármelyik pillanatban elsírhatom magam, ezért elvitt a kevésbé forgalmas lépcsőhöz, leültett, majd átkarolt. Nem szólt semmit, de ez mindennél többet jelentett, már az is, hogy itt volt velem. Szépen lassan elkezdtek folyni az első könnycseppek. Márk némán hallgatta a szipogásom, néha megsimította a hátam, de tűrte, hogy nem akarok semmit mondani. Aztán hirtelen megjött a kedvem a beszédhez.
-Basszus Márk, nem hiszem el. Mind a ketten azt mondták, hogy egy órával előbb jönnek, hogy biztosan itt legyenek az eredményhirdetésen. Az oké, hogy nem várhatom el tőlük, hogy a szereplést megnézzék, én sem jönnék be. De ezt még csak nem is én kértem. Ők mondták maguktól. Nekem mondjuk lenne ennyire fontos a legjobb barátnőm, hogy ha már a szereplésén nem vagyok ott, az eredményhirdetésére bejövök. Pláne, hogy nem is én kértem, hogy jöjjenek, hanem maguktól mondták. Szerinted mi lehetett fontos ennyire??- akadtam ki teljesen. A szempillaspirál szabálytalan vonalakban folyt le az arcomon, szipogtam, majd miután ezt kiadtam, már nem is szomorú voltam, hanem inkább mérges.
-Nem tudom. Kérsz egy zsepit? Töröld meg az arcod is- majd adott három zsepit.
-Figyelj Márk. Visszamegyek az öltözőbe, megmosom az arcom, és elmegyünk anyuékhoz, aztán majd ha találkozunk Kittiékkel megkérdezem, hogy mi volt ez. Szóval. Mindjárt mehetünk, csak összeszedem magam.
-Oksi. Biztos, hogy tudni akarod?
-Igen.
-Hát rendben. -mondta, majd felállt a földről, megfogta a kezem, és elindultunk vissza az öltözőbe. Szerencsére Zsófiék nem voltak bennt. Gyorsan megmostam az arcom, ittam pár kortyot, aztán mentem is ki.
-Oké, mehetünk- erőltettem fel a leghihetőbb mosolyomat. Rákulcsoltam az ujjaimat Márk ujjaira, majd "boldogan" mentünk fel. Anyuékat gyorsan megtaláltuk, mellettük ültek Kittiék. Kerestünk két helyet, elvittem egy nagy pogit anyuéktól, majd leültünk Márkkal. Én a vállára hajtottam a fejem, ő pedig nekitámasztotta az enyémnek az ő fejét.
-Najó. Mi a bajotok?-állt meg mellettünk Kitti és Zsófi.
Felemeltem a fejem, majd rájuk néztem.
-Hol voltatok?
-Mekibe, meg sétáltunk egy kicsit a parton. Miért? Baj?- mondta Zsófi.
-Hát nem is tudom. Lehet.
-Mert?- háborodott fel Kitti.
-Talán mert ti mondtátok magatoktól, hogy mindenképpen itt lesztek az eredményhirdetésen. Én nem hívtalak benneteket, de ha már mondjátok, hogy itt lesztek, akkor nem mekizni kéne, meg sétálgatni, mert igenis vártalak benneteket. Ennyire számíthatok rátok. Köszi. Legalább jó volt a kaja? És láttatok valami szépet a parton?
-Nemár, hogy ezért vagy úgy oda.- húzta fel magát még jobban.
-De igen, ezért vagyok úgy oda.- emeltem fel a hangom- Tudjátok nagyon jól, hogy nekem ez az egyik legfontosabb verseny az évben. És én nem kértem, hogy legyetek itt, de ti magatok mondtátok, hogy itt lesztek. Erre nem, amikor az ember tényleg számít rátok, elmentek mekizni, meg sétálgatni. Hát nagyon köszönöm. Jól esett. De hagyjuk. -halkultam el, és megint úgy éreztem, hogy bármelyik pillanatban elsírhatom magam.
-Nem hagyjuk. Bocsánat jó?-szólt Kitti.
-Nem. Ez egyenlőre nem bocsánat. Most légyszi hagyjatok.
Nem mondtak semmi, csak megfordultak és elmentek. Márk átkarolt, magához húzott, aztán tovább néztük a műsort.