Több mint barátság

1. évad 28. rész

- Igen, jól hallottad.
- De....az....az nem lehet - dadogtam.
- De igen. Fotózni nem akartam, mert tuti, hogy feltűnt volna nekik. Bár....
- Mi bár?
- Kitti volt a falnak támaszkodva, Áron meg szinte rajta. Eléggé el voltak foglalva... khm egymással.
- De várj, mi? Csókolóztak?
- Igen.
- Vivi, szerintem én most megyek - mondtam szinte alig hallhatóan.
- Emma, várj. Mi történt?
- A múlt héten még majdnem engem csókolt meg. Ez így most egy kicsit rosszul esik. Akkor is, ha van barátom.
- Értem. Ne haragudj. Nem kellett volna elmondanom.
- Nem haragszom.
- Na, új téma. Mesélj. És mindent tudni akarok.
- Hát az úgy volt....- kezdtem bele a sztorizásba. Kábé két óra múlva anyu kiabált fel a szobámba, hogy vacsora.
- Vivi, most mennem kell. Holnap találkozunk edzésen.
- Hááát neem.
- Mi? Miért nem?
- Mert nem megyek.
- Miért?
- Hááát....
- Na mesélj.
- EMMA - üvöltötte anya.
- Vivi, inkább majd vacsi után, mert anya kezd ideges lenni - szóltam bele a telefonba, ahol Vivi gondolkozott, hogy hogyan mondja el azt, hogy miért nem jön edzésre. - MEGYEK MÁR - kiabáltam anyának.
- Jójó. Addig összeszedem, hogy hogyan mondjam el. Jó étvágyat. - szólt a telefonba Vivi.
- Köszi. Szia - köszöntem el.
- Szia - mondta, majd letettük, én pedig rohantam lefelé.
- Na, itt vagyok - ültem le az asztalhoz.
- Emma, annyira unom már, hogy mindenért többször kell szólni. Miért nem érted meg, ha elsőre mondjuk? - jött oda anya is. Bálint elrejtette a mosolyát, és falta a rántott húst, de én láttam rajta, hogy jól szórakozik. És igen. A többes szám. Apa meg sem szólalt, de ha lecseszésről van szó, egyből ér a többes szám.
- Jó, ne haragudjatok, csak éppen telefonáltam.
- Egész nap azzal az átkozott telefonnal vagy elfoglalva. Vacsora után pedig szépen ide fogod adni. Elegem van már belőle.
- Mi?? Nem fogom odaadni - kezdtem el tiltakozni.
- De igen. Apáddal úgy gondoljuk, hogy az nem normális, hogy ennyi időt töltesz el a telefonoddal. A mamánál mikor voltál utoljára? Ezer éve. És miért? Mert mindig a haverokkal, meg a telefonnal vagy elfoglalva. Nem halsz bele, ha egy kicsit nélkülöznöd kell - emelte fel a hangját anya.
- De igen. Anya ez a 21. század. Teljesen normális az, hogy ennyi időt töltök a telómmal - magyaráztam a helyzethez képest nyugodtan.
- Nem, nem normális. Bármit mondunk az a válaszod rá, hogy oké, egy pillanat. Elég volt ebből. És pont.
- Nem anya, nincs pont. Bezzeg ha te telefonozol, és bármit akarok mondani mindig azzal jössz, hogy jó, pillanat ezt még megnézem, meg stb az nem baj, igaz? Nem, nem baj, mert te a szülő vagy, aki mindent megengedhet magának - kiabáltam.
- Ebbe mondjuk igaza van - szólt bele apa is. Hát nem kellett volna.
- Bálint, menj föl a szobádba, légyszives - szólt anya indulatosan, miután vett egy mély levegőt.
- De még eszek - mutatott az öcsém a tányérjára.
- Akkor vidd föl, csak menj már.
Bálint élt ezzel a lehetőséggel, mert igazából anyuék sosem szokták megengedni, hogy a szobáinkban együnk.
- Na ide figyeljetek - szólalt meg anya halkan - ezt kikérem magamnak. Meg, szerintem ennyit bőven megérdemlek, hogy néha telefonozhatok. Takarítok, főzök, mosok, dolgozok, bevásárolni megyek, stb. Kidolgozom a belem, és nektek semmi sem jó. Hát akkor innentől kezdve, azt esztek amit akartok. Bálintnak adok kaját, ti pedig oldjátok meg. Emma, a telefonodat pedig kérem.
- Anya, ne csináld már.
- De igen. - emelte fel a hangját újra - Soha semmit nem csinálsz meg amit kérek. Nem is takarítasz, semmi házimunkát nem végzel, és szinte csak akkor látunk, ha pénz, vagy kaja kell. Sosem vagy itthon, ha pedig mégis, akkor is fent a szobádban csetelsz folyamatosan. Elég volt ebből, Emma.
- Anyádnak igaza van. - szólt apa - Igazán foglalkozhatnál többet a családoddal.
- Jó, megígérem, hogy többet leszek veletek, de a telefonomat nem adom.
- De igen. Én megvárom. És a szád miatt szobafogság. Azt még nem tudom, hogy meddig. Majd attól függ, hogy mennyi házimunkát végzel.
- Na, jó. Elmentek ti a fenébe - kiabáltam, de egyből meg is bántam.
- Induljál meg a szobádba. De nagyon gyorsan. Mit képzelsz te magadról?? Szerintem eléggé laza szülők vagyunk, meg elengedünk mindenhová, ahová csak menni akarsz, de ez így már nincs rendben. Ez a hála? Eléggé el vagy szállva magadtól, kisasszony. És ezt a hangnemet itthon nem tűröm. A telefonodat pedig hozd le. Egy hónap múlva megkapod. - kiabált apa. Durcásan elindultam a lépcsőn. Amikor felértem a szobámba, írtam egy üzit Márknak, hogy szóljon mindenkinek, hogy nincs telefonom. Márk erre csak annyit írt, hogy akkor holnap tali. Én pedig válaszoltam rá, mivel nem mehetek ki a lakásból a haverokkal. Aztán elkezdtünk írogatni. Ez még egy negyed órán át nem tűnt fel, majd hirtelen anya rontott be a szobámba.
- Erről beszélek. - mondta, majd a karját nyújtotta. Kikapcsoltam a mobilt, hogy kutakodni ne tudjanak benne, majd odacsaptam a kezébe, és elfordultam tőle, jelezve, hogy mostmár igazán békén hagyhat.
- Figyelj kicsim....tudom, hogy most eléggé haragszol ránk....- kezdte el a magyarázkodást, de én közbevágtam.
- Anya, hagyj most békén. Szia - tessékeltem ki az ajtómon. Anya csak állt, aztán keserűen felnevetett, közben pedig megrázta a fejét. Leszegett fejjel ment ki a szobából, én pedig utána kulcsra zártam az ajtóm. Megfordultam, odamentem az ágyamhoz, majd hanyatt feküdtem rajta. Pár perc múlva zokogva hallgattam a tabletemről a zenét headsettel. Nem éreztem semmit a mardosó bűntudaton és lelkiismeret furdaláson kívül.