Kiválasztva [Jungkook ff.] - Befejezett

11

Otthon rögtön elindultam zuhanyozni, hogy ne legyen később ezzel gondom. Bárcsak ne így tettem volna, de akkor még nem tudhattam, hogy ő is pont oda akar menni.

- Hova-hova, Kisasszony? - állított meg Byuk, és egy határozott mozdulattal visszalökött a folyosóra.

- Zuhanyozni - amit általában csinálni szoktak a fürdőben. Miért nem tudtam még ülni a seggemen két percet? Apa biztos nem hallja, hogy megint elkapott, de ha hallaná is, nem jönne ki, mert abban ringatja magát, hogy egy tökéletes család vagyunk, gondok nélkül.

- Nem mész te sehova. Ma este üzleti vacsorám lesz, és el kell készülnöm. Nem fogok kapkodni azért, mert te el akarod foglalni órákra a fürdőt! - kiáltott fel, mintha egy megbocsájthatatlan bűnt követtem volna el, majd elhaladva mellettem becsapta az orrom előtt az ajtót. Hisztizésben ötöst kapna, az biztos. Mikor hajat mosok, vagy rosszabb napjaimon vagyok akkor is max hét percig tart a zuhany.

Visszamentem a szobámba, és még mielőtt oda is berontana, kulcsra zártam az ajtót. Letelepedtem az ágyamon, előszedtem a rajzeszközeimet, és elkezdtem az utolsó vonásokat ezen az egyszerű kis firkálmányon.

Nem gondoltam volna, hogy gondot fog okozni Jungkooknak a zárt ajtón való bejövetel. A szobámba általában már emberi alakjában jelenik meg, de most mivel a falon kellett átjönnie, így megint a Kaszás képébe lebegett mellém, és ült le az ágyamra.

- Nem unod még? - kérdeztem tőle, miközben egy mosollyal az arcomon homlokához érintettem az ujjamat, hogy elhúzhassam előle a varázslatát, és így belebújtathassam emberi külsejébe. Nem tudom miért, de úgy érzem, szereti, mikor én változtatom őt vissza. Különben miért hagyná?

Visszadőltem az ágy végébe, és becsuktam az ölemben maradt füzetet, mielőtt még meglátná. Letetetem magam mellé, de kellő távolságba, hogy ha kell, érte tudjak nyúlni. Én sem értem ezt a gyerekes viselkedésemet, mert általában nem ilyenkor szokott előjönni.

- Mit csinálsz?

- A házimat. Rajzolok - hazudtam. Úgy se tudja, hogy ilyenkor még nem szoktunk kapni... Hacsak nem mondtam már neki az elmúlt években. Akkora marha vagyok! Miért hazudok neki? Ha megkérem, hogy ne nézze meg, biztos elfogadná..

- Azt én is látom. De mit? - kíváncsiskodott továbbra is, majd feltérdelt az ágyamra, és átmászva a másik oldalra megközelítette a füzetet, én viszont átdobtam a másik oldalamra, ő pedig kíváncsian nézett fel rám.

- Semmit..

- Mutasd meg! - ült a sarkára, és mutatott rám, majd a füzetre. Megráztam a fejem, és eldugtam a párnám alá, mivel onnan nem fogja tudni kiszedni, amíg itt vagyok. Arra viszont nem gondoltam, hogy komolyan veszi a dolgot, és harcba száll velem.

Mellém ugrálva belecsípett az oldalamba, és csiklandozni kezdett, csakhogy elguruljak onnan. Hangos nevetés tört ki belőlem, de belekapaszkodtam a párnámba, és ott tartottam a kezem, nehogy megkaparintsa. Már csak azért se fogom engedni, hogy belenézzen!

A nevetésemet néhol fuldoklás vette át, ilyenkor abba hagyta, de amint látta, hogy megint kapok levegőt, ismét nekem esett, és szinte mindenhol ahol csak ért csiklandozta a bőrömet. Mikor a talpamhoz ért azt hittem megrúgom, de a jó reflexeinek hála mindig elhajolt a lábam elől.

- Jungkook! - kacagtam fel, és fogtam rá a vállára, hogy eltoljam, de semmi haszna nem volt. Tudom, mennyire erős, és, hogy semmi esélyem ellene. - Hagyd már abba! - de ő nem szólalt meg, és nem hagyta abba.

Ekkor fogalmazódott meg bennem a kérdés, hogy mi az istent csinálunk mi épp. Én már sírok a nevetéstől, ő pedig teli szájjal mosolyog rám, amit a könnyek miatt csak homályosan látok. Miért lett ilyen? Valami baj van, és ezzel akarja a tudtomra adni? Ugye nem került veszélybe az újonc miatt?

- Jungkook! - kiáltottam el magam, és fogtam két tenyerem közé az arcát, hogy leálljon. Elvette a kezét, és hagyta, hogy felüljek, de nem engedtem el, és azt se hagytam, hogy eltávolodjon. Tetszett, a közelsége, még akkor is, ha nem értem, mire fel csinálja. - Mitől vagy most ennyire közvetlen? - tettem fel a kérdésem, egyenesen a szemébe, hogy ne tudjon kihátrálni előle. Sóhajtott egyet, majd megfogta a csuklóimat, és lassan leeresztette közénk.

- Nem ezt akartad? - szegte le a fejét, és kérdezte szégyenlősen.

- De igen.. - bólintottam. - De ez neked nem kényelmetlen? - nem akarom, hogy csak azért csináljon kellemetlen dolgokat, hogy nekem jó legyen.

- Ne foglalkozz vele. Most az egyszer ne velem foglalkozz, hanem magaddal. Hagyd, hogy.. Meglepjelek - derült fel az arca, az enyémen viszont egy apró kérdőjel jelenhetett meg ettől a mondatától.

- Hogy érted?

- Megmutatom, milyen tudok lenni, ha elengedem magam. Illetve.. Megpróbálok olyan lenni, amilyennek te is szeretnél.

- De én ezt nem akarom! - jelentettem ki. Fordult a kocka, most én zavartam össze őt. - Azt szeretném, hogy jól érezd magad a bőrödben, de ne úgy, ahogy én akarom..

- MinGi, nekem te nagyon fontos vagy. Tizenhárom évig mellőztelek, illetve az érzéseidet.. Most pedig meg akarom próbálni, és visszautasítasz?

- Nem, én nem.. Én csak.. - nem találtam a szavakat, ezért értelmetlenségeket kezdtem el dadogni. Jungkook már épp tette volna fel a következő kérdését, de az ajtón dörömbölni kezdtek, a hang, ami kintről jött pedig egyenesen megijesztett.

- MinGi! Mégis kivel beszélgetsz?! Azonnal engedj be, nem hallod?! - sikítozott a nevelőanyám, akár egy félőrült. Jungkookra néztem, aki nagy szemekkel pislogott rám, és nem értette, hogy mi folyik itt. Persze, hogy nem, hisz ő nem tudja, hogy milyen viszonyban vagyok azzal a nővel!