Kiválasztva [Jungkook ff.] - Befejezett

21

Jungkook pov's

Sosem fogom megtudni, mit kellett volna akkor éreznem, mikor magamhoz öleltem az este. Ha lenne szívem, vajon megcsókoltam volna? Párszor már elkalandozott arrafelé a gondolatom, de ha nem fogok érezni semmit, akkor mi értelme lenne? Csak MinGi szívét törném darabokra azzal, hogy hiú ábrándokat keltek benne.

Nem akarom őt bántani. Bár azt mondta, ő örül annak, hogy lát engem, és, hogy találkoztunk, és ennek akkor sem tudok teljes mértékben hinni. Ha nem ismerne, vajon akkor is itt lenne vége? Akkor is elütötték volna? Vagy ez csakis miattam történt, hogy a világ engem büntessen azért, mert kezdtem jól érezni magam, és kötődni egy másik személyhez.. Tudom, hogy nem lenne szabad. De MinGi más. Van egy olyan kisugárzása, amit ha megérzek, egyszerűen nem tudom visszautasítani. Az a tizenhárom év, amit úgy töltöttem, hogy megpróbáltam menekülni tőle, kész pokol volt. Néha csak ott maradtam volna nézni, ahogy alszik, mert már az is sokkal jobb kedvre tud deríteni, minthogy lelkeket segítek át a másvilágra.

Még most is nehezemre esik nem ott ülni vele, és hallgatni azt az unalmas szónoklatot, amit az állítólagos tanárai nyomatnak a diákok fejébe. Senki se venne észre, hogy ott ülök mellette, én mégis a fán ücsörögve figyelem őt, ahogy rajzolgat, jegyzetel, és néha elkalandozik. Látszólag minden rendben van, de talán már ő is észrevette a változásokat az életében. Mintha ott se lenne, az emberek nem veszik őt észre, ráadásul most vettem csak észre, hogy maga a lány is kezd eltűnni.

Fakóbb lett a haja, ami eddig erőteljes árnyalatokban kényeztették szemem világát, a bőre egyre csak fehéredik, a szemei pedig lélektelenek lettek. Ez mind az én hibám. Hogy nem voltam képes elengedni, és akkor elvinni. De még csak el sem búcsúzhattam tőle.. Most itt lenne rá az alkalom, én mégis halogatom. Csak még egy kicsit hadd legyek vele. Csak erre a pár napra hadd legyek ember mellette.

Egészen hazáig követtem őt, ott viszont leültem a tetőre, és vártam egy kicsit, hogy elkészüljön. Tudtam, hogy nem ebben a ruhában akar majd jönni, ezért nem is támadtam le most rögtön, hogy induljunk. Valójában nem akarok sehova se menni, csak kiélvezni, hogy velem van. Ha belegondolok, ez lesz az első olyan együttlétünk, mikor nekem nem kell sietnem egy újabb halotthoz, és végre csak rá figyelhetek.

Hallottam, mikor jön vissza a szobába, így leugrottam a tetőről, és beléptem az ablakon keresztül. Épp szoknyája alját igazgatta, mintha lejjebb akarná húzni, pedig így is kicsivel a térde alá ért. A derékban szűkített fazon kiemelte MinGi vonalait, hogy milyen vékony, és domborulatos is a teste. Nem tudtam nem őt nézni, amit észre is vett. Enyhe pír varázsolódott az arcára, mikor tekintetünk találkozott, és eltűrt egy kósza tincset, ami az arca elé esett.

- Nagyon jól áll. - állapítottam meg, mikor kezét maga elé emelte, mintha csak takarni akarná a ruhába bújtatott testét. Bevallom, nem emlékszem rá, hogy valaha is láttam volna szoknyában. Kár, hogy ezekben az utolsó napokban kellett rájöjjek, milyen kincs is volt mellettem tizenhárom évig. MinGi egyszerűen kifogásolhatatlanul szép.

- Te pedig.. Jól nézel ki. De kint nagyon meleg van ehhez a ruhához. - mutatott végig a szerelésemen. Őszintén szólva én nem vettem fel semmi egyebet a megszokottnál, elvégre még akkor sincs melegem, ha a tűző napon feketében futkorászok.

Észrevétlenül léptünk ki a házból, és indultunk el valamerre. Egyikünk se tudta, mi lesz a célunk, hol fogunk kikötni, mégis ez volt benne a legjobb. Csak bolyongani, miközben egymás kezét fogjuk és élvezzük, hogy bár körülöttünk mindenhol emberek vannak, mi láthatatlanok vagyunk a számukra.

Yoongit azóta se láttam. Szerencsétlennek nagyon sok lehet a munkája így, hogy az én részemet is megkapta, most mégse tudok vele foglakozni. Még ha meg is jelenik egy kósza gondolatban - mint ahogy most is - MinGi-re nézve rögtön elfelejtek mindent.

Kezeivel és lábaival olyan elegánsan játszadozott, mintha tudna táncolni, miközben élvezte, hogy a földön levő apró lyukakból feltörő víz itt-ott benedvesíti a haját és a ruháját. Versenyt táncolt a cseppekkel, nagyokat kacarászva, amit rajtam kívül senki se vett észre. Senki se látja ezt a szépséget, és sajnos már nem is fogja. Többet érdemelt volna annál, mint amit kapott, és ez nagyon fájdalmas érzéseket kelt bennem.

Engedtem a csábításnak, amit egy idő után a lány hívogató kezei intettek felém, és én is beálltam a cseppek alá, játszadozni a lánnyal. Kedvét lelte a fogócskában, így mindig elfutott vagy elhajolt a kezem elől, hogy ne tudjam elkapni, de ez bennem csak növelte a vadász kedvet, és nem hagytam neki. Addig-addig köröztünk, míg el nem esett, én pedig már nem tudtam úgy elkapni, hogy ezt megakadályozhassam. Kezére fogva próbáltam meg visszarántani magamhoz, de ennek az lett a vége, hogy a lány fölött kötöttem ki, miközben ő folyamatosan nevetett, már csurom vizes hajjal és ruhában.

- Jól vagy? - mosolyodtam el én is, majd felállta, és felhúztam, hogy ne a hideg vízben feküdjön.

- Persze. Rég éreztem magam ilyen jól.

- Inkább ilyen vizesen. - javítottam ki, ami megint csak megnevettette, és végignézve magán megadóan bólintott egyet. Még jó, hogy nem olyan átlátszó a szoknya színe, különben most nagy gondban lenne. - Menjünk haza. Nem akarom, hogy megfázz.

- Ilyen melegben? Jót tett ez a kis fürdés. - vont vállat, de belement, hogy elinduljunk visszafele. Megfogta a kezem, és húzni kezdett, de én megállítottam, és levettem a vádlijára ragadt levelet.

- Betolakodókat nem szállítunk. - mutattam meg neki, hogy miért hajoltam le és állítottam meg, majd elhajítottam. Miért nem szántam több időt ezekre az apró de mégis nagy élményt adó dolgokra? Miért csak most kértem meg, hogy legyen velem, és csináljunk úgy, mint egy normális pár? Sosem fogom megbocsájtani magamnak, hogy végignéztem, ahogy felnő, és csak az utolsó pillanatban jöttem rá igazán, hogy mennyire szükségem van erre a lányra.

Este, mikor láttam, és éreztem is, hogy elaludt, kimásztam a karjaiból, és felmentem a tetőre. Hirtelen olyan sírhatnékom lett, hogy ha ott maradtam volna a lány közelében, biztosan nem bírom ki. Nem tudom, hogy ez megalázó, vagy csak simán a gyengeségem jele. Én vagyok a Kaszás, aki minden nap lelkeket visz át a másvilágra, de most úgy érzem, mindjárt elsírom magam. Nevetnem kell ennek hallatán. A szánalmas lényemen.

- Hyung. - szólított meg YoonGi a hátam mögül. Sóhajtottam egyet, és a vállam felett ránézve biccentettem neki fejemmel, hogy üljön le ő is.

- Ne haragudj, hogy a nyakadba zúdítottam mindent.

- Miről beszélsz? Az én ötletem volt. Láttam, milyen fontos neked az a lány.

- Ez igaz.. - bólintottam. - De nem fog menni. - kijelentésemre felém kapta a fejét, és kérdőn nézett rám. Tudtam, mi motoszkál a fejében, de nem akartam ránézni. - Nem fogom tudni elvinni. - mert nem akarom. Azt szeretném, hogy éljen, még az sem érdekel, ha ennek az a feltétele, hogy többé nem beszélhetek vele. Ha kell, lemondok róla, csakhogy élhessen.