Kiválasztva [Jungkook ff.] - Befejezett

15

Amíg megtörölköztem, és valamennyire elrendeztem a hajam, Jungkook kiment, minden bizonnyal a szobámba. A fejem még mindig fájt, de ma már több gyógyszert nem vehetek be, így muszáj leszek ezzel együtt aludni.

A szobába érve a férfi épp az ágyamon ült, és a kezével babrált, mintha várna rám, pedig tudtam, hogy valószínűleg most az fog következni, ami eddig is. Megfogom a kezét, és a betegség miatt két perc alatt elalszok.

Letettem a székre a ruháimat, és megindultam az ágy túlsó végébe, de ekkor a szemem megtévesztő képeket mutatott magam elé, mintha a szoba forogna. Ágyam támlájára fogtam, de még ez sem volt elég. Térdem megrogyott, én pedig esni kezdtem, de a kemény föld helyett meleg karok fogadták a testem. Jungkook leguggolt mellém, és segített ülve maradnom, amíg újra rendesen nem láttam.

- Mi van veled? - kérdezte aggódva, miközben felvett a karjaiba, és letett az ágyra, majd leült mellém.

- Fáradt vagyok.. Ennyi - hazudtam továbbra is egy halvány mosollyal az arcomon. Nem láthattam a következő tettét, elvégre kezem a homlokomon volt, hogy kicsit megdörzsölhessem, hátha enyhülni fog tőle a zsibbadás, ami összehúzza a fejem. Utálom ezt az érzést.

Jungkook megfogta a csuklómat, és elvette onnan a kezem, majd mielőtt felfoghattam volna, miért is csinálta ezt, fejével közeledni kezdett, amíg homloka el nem érte az enyémet. Szemeit lehunyva tartotta, kezem pedig magam mellé tette, hogy ne legyen útban.

Nem bírtam becsukni a szemem. Látnom kellett őt, ahogy az orrunk majdnem összeér, és ahogy az ajkai ilyen közel vannak hozzám. A szívem vadul kalapált, megint izzadni kezdtem, de ez nem olyan volt, mint az előbbi. Ha csak egy pillanatra is odaérinteném a számat.. Vajon mit tenne?

Vajon milyen érzés lenne? Ugyan olyan üres és semmilyen, mint amit Jinnél éreztem? Ha elmondanám neki, hogy megcsókolt egy másik férfi, megint látnám azt az édes, féltékeny arcát? Kérdések tömkelege lepte el a fejem egyetlen másodperc alatt, amik cselekvésre késztettek, hogy kielégíthessem a kíváncsiságomat. Közeledni kezdtem a férfihez, aki mindezeket észre se vette, csak ártatlanul ült előttem. Szinte már éreztem, ahogy ajkam súrolja az övét, mikor akaratlanul lehunyt szemeim kipattantak, én pedig hátra vetődtem, jó messze a férfitől.

- Mi a baj? - nézett rám meglepődve. Szemeim most a kétszeresükre tágultak, és úgy ziháltam, mint egy kemény tesióra után. - Furcsán viselkedsz, a homlokod pedig nagyon meleg. Biztos minden rendben?

- Ne haragudj.. Azt hiszem, aludnom kellene - zártam le a témát, majd megragadtam a takarómat, és magamra húztam. Nem érdekelt, hogy majdnem megfulladtam alatta, ahogy az sem, mennyire melegem volt. Amíg Jungkook el nem ment, nem dugtam ki még az orromat se a paplan alól. Rettenetesen rosszul esett, hogy majdnem megcsókoltam őt. Fájt a tudat, hogy pár centin múlott volna a barátságunk, mert ezek után biztosan nem tudtam volna elmagyarázni neki, hogy miért is tettem, és azt se tudom, hogyan reagált volna. Miért akartam megcsókolni? Miért nem elég nekem az, hogy ő a barátom? Miért akarok mást tőle, mint amit kellene?

Egész este nem aludtam. Mind a betegség, mind a rettenetes gondolatok miatt. Ha nem állítok magamon, észre fogja venni, hogy nem csak ma viselkedtem furcsán, és megint el fog hidegülni tőlem, amit nem akarok. De mi van. ha pont erre lenne szükségem? Ezek az érzések elhatalmasodnak felettem, ha vele vagyok, és most, hogy gyengébb lettem, csak még jobban befolyásolnak.

Reggel korán elmentem. A könyveim mellé pakoltam magamnak egy pulcsit, ha esetleg fáznék, valamint elvittem azt a gyógyszert, amiből apám adott tegnap. Biztosan nem fogják hiányolni, elvégre mind a kettő makkegészséges. Leültem a padom mögé, és lehajtottam a fejem a hideg felületre. Sóhajtottam egyet, és élveztem, hogy egyedül vagyok a teremben, a csendben, a magányomban.

Azonban minden jónak vége kell egyszer szakadnia. Jin volt az első, aki belépett, és körbenézve meglepett fejjel közelített meg, mikor észrevette, hogy csak én vagyok bent.

- Mi lett a többiekkel?

- Nem tudom. Talán túl korán van nekik? - kérdeztem, mire felnézett a falon levő órára, és megértően bólintott egyet. Lehet, hogy neki is ugyan olyan szar éjszakája volt, mint nekem, és ezért nem veszi észre a világot? - Jin.. Kérdezhetnék valamit?

- Állok rendelkezésedre. - mosolyodott el, és tárta oldalra kezét. Leült elém, és kíváncsi tekintettel fürkészte az arcomat.

- Te voltál már szerelmes?

- Persze - nevetett fel, mintha másmilyen kérdést várt volna. Mikor realizálta, hogy komolyan gondoltam, ő is magára erőltette a felnőtt énjét, és köhintett egyet. - Miért kérdezed?

- Arra vagyok kíváncsi, hogy milyen is az.. - ezzel tökéletesen elárultam magam, hogy soha az életbe nem éreztem ilyen érzelmeket. Illetve lehet, hogy most pont azokat érzem, csak én nem tudok róla.

- Ez így elégé bonyolult. - dörzsölte meg a tarkóját, és nézett ki az ablakon. - Mindenkinél máshogy jelenik meg. De ha le kéne írnom, akkor azt mondanám, hogy.. Ha meglátod őt, furcsán dobog a szíved, minden dolgát aranyosnak találod, és mindig megmosolyogtat. Vele akarsz lenni állandóan.. Ilyenek - vont vállat a végére, és visszanézett rám, azonban én már inkább az asztalt pásztáztam.

Reménytelen vagyok. Szerelmes lettem Jungkook-ba, és most már azt sem kerülhetem el, hogy magamnak azt hazudjam, hogy ez csak gyerekkori barátság. Még ha nem is veszi észre, innentől kezdve minden egyes nap nehezebb lesz nekem, hogy nem érhetek hozzá, hogy nem hallom annyit a hangját, amennyit én akarom, és nincs velem, mikor otthon vagyok. Ez igazságtalan! Ki az a balfasz, aki beleszeret a Kaszásba?

Pláne úgy, hogy tudom, ő nem érezhet irántam ilyet. Bár az, hogy nincs szíve, még nem azt jelenti, hogy nem lehet szerelmes. De ezzel sem vagyok előrébb. Akár tudna ilyet érezni akár nem.. Nem tehetem ezt meg vele. Még ha lenne is egy parányi szikra esélyem erre, nem jöhetek össze vele. Először is azért, mert ez már így is elég nevetséges, akárhonnan nézem. A második ok viszont az, hogy nem akarok mellette megöregedni. Mikor majd hatvan éves nő leszek, vajon akkor is itt lesz nekem, és fogni fogja a kezem, mikor elalszok? Vajon akkor is ugyan ilyen jóban leszünk? Neki még temérdek sok évet itt kell töltenie, és mikor én elmegyek.. Mit fog csinálni? Ha kérhetnék egy dolgot, azt kívánnám, hogy amíg ő él, nekem ne kelljen meghalnom. Nem akarom, hogy magányos legyen.