Kiválasztva [Jungkook ff.] - Befejezett

22

MinGi pov's

Reggel Jungkook nem volt mellettem, amit furcsálltam, mert emlékeztem rá, mennyire ráfonódtam az este. Vajon hol van? Azt mondta, szabadnapot kapott, most még sincs itt. Lehet YoonGi-nak kellett segítenie?

- MinGi.. - amint meghallottam a nevem, felriadva ültem az ágy közepére, és néztem a hang irányába. Az elméletem megbukott, elvégre itt áll előttem Min YoonGi, emberi formájában.

- Hol van Jungkook? - kérdeztem, mire bólintott egyet, és tekintetével a földet kezdte nézni.

- Elintéztem, hogy ne legyen itt, mikor felébredsz.

- Miért?

- Mert beszélni szeretnék veled valamiről. Segítened kell neki. - Jungkooknak én? Hogyan lenne képes egy ember segíteni a Halálnak? - Figyelj rám jól, mert nem lesz egyszerű ezt feldolgoznod. Emlékszel még arra a napra, mikor elájultál az úton? - bólintottam. - Az nem úgy történt, ahogy Jungkook mondta. Azon a napon te... - vett egy nagy levegőt, és mélyen a szemembe nézett, amitől kirázott a hideg, és egy ismeretlen érzés fogott el. - Meghaltál.

Kérdezni se tudtam, annyira lesokkolt, amit mondott. Azon kezdtem gondolkodni, hogy mit akarhat ezzel. Szétválasztani minket? Vagy ez a valóság? Miért ő mondja el nekem?

- Jungkook visszahozott téged, de talán te is tudod, hogy ez nem lehet így. Egy halott nem lehet az élők között. Ráadásul hamarosan ellenőrizni fognak minket. Jungkookot azért, hogy hogyan tanít, engem pedig azért, hogy mennyit tudok. Azonban ha meglátnak téged.. Akkor Jungkookot fogják megbüntetni. - megráztam a fejem, és ijedten néztem az előttem nyugodtan álló férfi tekintetébe.

- Azért jöttél, hogy elvigyél? - kérdeztem rá, de nem tudtam mire gondolni, mikor megingatta a fejét.

- Nem. Az nem az én feladatom. A te neved Jungkook naplójába lett belevésve. Neki kell átvinnie téged. De.. Tegnap azt mondta, hogy még elmondani se tudja neked ezt az egészet. Ezért, bármennyire is ijesztő de-

- Nekem kell megkérnem rá, hogy öljön meg. - fejeztem be a mondatát, mire ő csak nagyokat bólintott. A szobában csend állt be közöttünk. Szerintem ezt az érzést leírni se tudnám, ami most fogalmazódott meg bennem. Meg kell halnom azért, hogy Jungkook ne legyen bajban. Ezek szerint azért nem emlékeztem arra az incidensre, mert meghaltam, csak visszahozta a lelkemet. De mégis hogyan mondjam el neki?

- Nem mondom, hogy könnyű lesz. Nem kell ma, ráértek holnap. Három napot adtam neki, hogy elbúcsúzzon. - egy könnycsepp csúszott le az arcomon, mikor ezt meghallottam. Hirtelen minden értelmet nyert. A viselkedése, a kérdései, az, hogy ne faggatózzak, mert majd mindent elmond, és a különös közeledése. Ez lenne a búcsú? Ettől most csak még jobban szétszakad a szívem.

Soha többé nem fogom őt látni? Ha elmegyek, ugyan olyan magányos lesz, mint előtte? Képes lesz feldolgozni, hogy neki kellett átsegítenie a halottak világába? Jungkook, miért nem mondtad ezt el előbb..

- Köszönöm, YoonGi. - néztem a férfira, mert úgy tűnt, valamilyen megerősítést vár afelől, hogy felfogtam mindent. - Veled se találkozok többet? - elmosolyodott, és felnézett, mintha lebegne a fejem fölött valami.

- Ha nem szúrok el semmit.. Akkor még láthatjuk egymást. Bár az még nagyon messze van. - hátra nyúlva elővette a naplóját, majd belepillantva az ablakhoz lépett. - Mennem kell. Viszlát, MinGi. - intett kezével, majd azzal a lendülettel el is tűnt.

Tehetetlenül ültem az ágyon, azon gondolkodva, hogyan is kellene mindezt elmondanom Kooknak. Vajon ő is ezért nem szólt már akkor, mikor megtudta ezt az egészet? Mert nem tudta, hogy kezdjen bele.. Ahogy én sem. A szívem még most is remeg, a könnyeimet alig bírom visszatartani, de nem fogok sírni. Jungkook előtt nem. Igenis el fogom neki mondani, ő pedig el fog engem vinni, ahogyan azt kell. Nem képezek kivételt csak azért, mert látom őket. Ha nekem ennyi jutott, akkor ezt el kell fogadnom.

De vajon jó ötlet várni vele még egy napot? Ahogy magam ismerem, csak nehezebbé tenném vele a kettőnk dolgát. Vágyok erre az egy napra, de ha arra gondolok, hogy könnyebb lenne elengedni, akkor már most elmondanám Jungkooknak, és megkérném, hogy végezze a dolgát.

- Jajj, már ébren vagy? Ne haragudj, YoonGi-nak kellett segítenem. - szabadkozott a férfi, mikor meglátta, hogy az ágyon ülök. végignéztem magamon, és csak akkor esett le, hogy még mindig pizsamában vagyok. - Baj van? - kérdezte, mikor mellém ért. Igen Jungkook, hatalmas baj van.. De mégis hogyan mondjam el?

- Van egy hely, ahova szeretnék elmenni, de kicsit messze van.

- Majd fogunk egy buszt. - mondta lelkesen. - Hova szeretnél menni?

- A tengerpartra. - feleltem halkan. Ujjait az állam alá helyezte, és felvonta a fejem, hogy ránézzek.

- Akkor? Öltözz át, és induljunk. - jelentette be csillogó szemekkel, és egy nagy mosollyal az arcán. Amint kiment, hogy egyedül hagyjon amíg átöltözök rögtön beletemettem arcom a kezembe, és beharapva alsó ajkam próbáltam nem felzokogni. Meg kell tennem. Nem várhatok vele. Nem akarom érezni ezt a fájdalmat, és azt sem akarom, hogy Jungkooknak még nehezebb legyen.

Felvettem egy lenge pólót, és egy nyári rövid famert, de cipő helyett most a papucsot választottam. Mintha csak strandolni mennék.. - gondoltam magamban, de a szám nem görbült felfelé a tudattól.

Elrendeztem a szobámat, és kitettem a mappámat az ágyamra. Az utolsó oldalon hagytam egy kis levelet, és becsukva a füzetet léptem ki a szobámból, egyenesen a ház elé, ahol megvártam, amíg Jungkook mellém érve megfogja a kezem, és elindul. A buszmegállóig kész kínszenvedés volt némán sétálni, utána pedig, ahogy ott ültünk egymás mellett, és mentünk a végzetem felé, csak még jobban kalimpálni kezdett a szívem. Nem tudja, mire készülök, és bele se merek gondolni mit fog tenni vagy gondolni, ha rájön, illetve, ha elmondom neki. Félek.