Kiválasztva [Jungkook ff.] - Befejezett

14

Nem vártam meg, amíg apám visszajön szólni, inkább bementem hozzá a fürdőbe, és leültem. Csak akkor vett észre, mikor a fölöttem levő polchoz nyúlt, ahonnan levette a levendula illatú fürdősót, és teleszórta a kádat.

- Azért máskor.. - kezdett bele, és fordult felém, habos kézzel. - Igazán szólhatnál, ha nem akarsz hazajönni. Aggódtam.

- Ne haragudj. Nem vittem telefont, és elragadott a hév.. Sajnálom.

- Tudom. Tudom, én is - bólogatta. - Megbeszéltem a dolgokat Byuk-al, de.. Kicsit hajthatatlan - most én bólogattam, és bevallom, nagyon nehezemre esett nem beszólni arra a nőre. Tudom, hogy apámat szereti és tiszteli, csakis ezért nyomom ezeket az érzelmeket mindig el magamban.

- Na, csobbanj bele - mutatott a kádba, és elzárta a vizet. - Aztán másfél óráig ki ne gyere!

- Persze, majd megfulladok a gőzfürdőben, nem? - nevettem fel, de elragadott egy kisebb köhögő roham, így apám jobbnak látta, ha magamra hagy, én pedig levetkőzve beleültem a forró vízbe. Eleinte égette a bőrömet, de amint megszoktam, kellemes érzés volt hátradőlni, és szinte eltűnni a habok között.

Lehunytam a szemem, és próbáltam úgy pihenni, hogy ne aludjak el, mert megfulladni azért nem szeretnék. Semmivel sem éreztem jobban magam, de vigasztalt a tény, hogy eltölthettem egy teljes napot Jungkookkal, még ha este is. Nem szólt hozzám, és még csak rám sem nézett, mégis éreztem a közelségét, és ez nagyon jól esett.

Pihenésemet kopogás zavarta meg, amire rögtön felkaptam a fejem, és felhúztam magamhoz a térdem. Az illető nem jött be, nyilván azért is, mert bezártam az ajtót, én mégis megijedtem.

- MinGi? Itt vagy? - jött kintről Jungkook hangja. Sóhajtottam egyet, és ismét elernyedtem a vízben.

- Igen.

- Jól vagy?

- Jungkook.. Gyere be - mondtam, és magamhoz húztam a habot, hogy ne látszódjon ki semmim. Nem akartam még jobban szítani a tüzet, mert féltem, hogy Byuk itt van valahol, és hallani fogja, ahogy elég hangosan beszélek. Amilyen erőszakos, még ide is betörne, én pedig nem akarok kockáztatni.

Kook átjött a falon, és most az egyszer magától változott vissza emberré. Leült a kád távolabbi szélére, és rám pillantott, rózsaszínes pofikkal. Tetszett, hogy zavarban volt miattam, pedig tényleg nem látott semmit, csak a vállamat.

- Bocs, csak nem akarom, hogy megint összevesszek azzal a nővel - folytattam immár sokkal halkabban.

- Megértem. Csak kíváncsi voltam, hogy vagy. Nem szoktál fürdeni - meglepett ezzel a kijelentésével. Nem gondoltam volna, hogy észreveszi. Mosolyra húztam a számat, és lehajtottam a fejem.

- Nincs bajom. Csak jól esik most a meleg.

- Értem - bólintott. Féltem, hogy ha nem mondok semmit, akkor megunja a közöttünk levő csendet, és elmegy megint, ezért gyorsan kerestem egy témát, amiről tudna beszélni, és feldobtam.

- Mára végeztetek?

- Csak én. YoonGi-nak még volt pár neve. Sokkal könnyebb így, hogy segít - mosolyodott el. Szemeim az arcára tapadtak, kiélvezve ezt a pár másodpercet, amíg észre nem veszi, és abba nem hagyja. Emlékszem rá, régebben, mikor még kicsi voltam mennyire nem értettem, miért nem tudok segíteni neki. Akkoriban eléggé idegesítő lehettem számára.

- Jungkook! Miért csak este jössz el hozzám? - tettem fel a kérdést, miközben az ágyon ugráltam. Talán így akartam magam fent tartani, hogy még ébren láthassam őt, és ne csak két percre. Általában azelőtt látogat meg, hogy elaludnék, de az a kevéske idő nekem nem elég.

- MinGi, nagyon sok dolgom van. Tudod, egyedül vagyok erre a hatalmas városra.

- Dehogy vagy te egyedül! - fordultam felé, és mutattam rá, amitől meglepődve nézett vissza rám. - Itt vagyok neked én! Szívesen segítek.

- Aranyos vagy, de nem tudsz. Ez az én dolgom, egy ember erre nem képes.

- De hát te is ember vagy - ültem le törökülésbe. Jungkook csak sóhajtott egyet, és hátra nyúlt a tarkójához, hogy imitálja a csuklyája felhúzását. A köpenye egy pillanat lepte el a férfit, arca pedig ismét eltűnt, és megjelent a koponyája. A Halál arca.

- Úgy nézek ki, mint egy ember? - kérdezte. Ilyenkor mindig kicsit mélyebb a hangja, de én ezt is szeretem, Mintha így tényleg felnőtt lenne. Hallottam, hogy kissé megvető hangnemben kérdezte, nemleges választ várva, de én csak feltérdeltem, és közelebb araszoltam hozzá.

Felemeltem a kezem, és végigsimítottam az arcélén, hogy visszahívhassam az igazi Jungkookot. Nem tudom miért, de akárhányszor nyúlok hozzá, ő mindig visszaváltozik, mintha ezt nem ő befolyásolná. Örülnék, ha így lenne, mert ez azt jelenti, hogy hatással vagyok rá. De ismerem már annyira, hogy tudjam, sose vallaná be, ha így lenne.

- Igen - válaszoltam mosolyogva, mikor megláttam ismét azt a barna, szomorú tekintetet, amivel lenézett rám. Elengedtem az arcát, és a szájához nyúlva felhúztam ajkai végét, hogy úgy nézzen ki, mint aki nevet. - Így pedig igazán tetszel.

Halkan felnevettem, amivel kivívtam magamnak Jungkook figyelmét. Felpillantottam rá, majd játékosan megingattam a fejem, és az arcára mutattam.

- Örülök, hogy mostanában magadtól mosolyogsz. Így legalább nem kell felhúznom a szád szélét.

- Oh. Igen - nevetett fel ő is. - Emlékszem rá, mikor megkínoztad az arcomat. Azokkal az apró kezekkel igazán erős voltál, már akkor is. Mi lenne, ha most is megpróbálnád? - rázta meg a fejét játékosan.