Kiválasztva [Jungkook ff.] - Befejezett

12

Nem tehettem mást, be kellett engednem, ha nem akartam, hogy a fél utca ezt hallgassa, és, hogy szétverje az ajtómat. Amint meglátott, belökött a szobába, és nagy iramban kezdett el mindent átnézni. Benézett a szekrényeimbe, az ágyam alá, de még az ablakon is, hogyha esetleg arra menekült volna az illető, aki amúgy ott ül az ágyon, de ő sosem fogja látni.

- Kivel beszélgettél?

- Magammal - válaszoltam, mire meglendült a keze, és egyenesen az arcomon csattanva talált magának helyet. Fejem oldalra bicsaklott, kezemmel pedig rögtön odakaptam, hogy a fájó pontra nyúlhassak.

- Byuk, mit csinálsz? - jött be az apám is, aki rögtön mellém lépett, és kisöpörve arcomból a hajamat, a vörös bőrömet kezdte nézni, nincs e nagyobb bajom.

- Állandóan hazudik! Elegem van! Minden nap hallom, hogy beszélget valakivel, most meg azt mondta, hogy magával! Talán skizofrén vagy? Vigyelek el orvoshoz?

- Mond, a telefonról hallottál már? - kiáltottam vissza, de ezzel csak azt értem el, hogy még egyszer megütött, ugyan ott. Apám nem tudta megakadályozni, pedig megpróbálta, és miután újabb pofon csattant, hátrébb lökte Byuk-ot.

- Állj le! Nem bánthatod a lányomat!

- A lányod őrült! Hát nem látod? - mutatott felém, de apa ügyet sem vetett rá.

- Nem az, csak tini. Én is szokta magamban beszélni.

- De te író vagy könyörgök! És ő micsoda? Egy ingyenélő kis görcs! - itt lett elegem ebből. Otthagyva mindent kifutottam a szobából, és kihasználva, hogy ők ezt észre se vették, elhagytam a házat. Futottam, ahogy csak tudtam, és közben a könnyeimet törölgettem arcomról, amik nem akartak elállni.

Megígértem magamnak, hogy nem fogok adni ennek a nőnek a véleményére, de ez volt az utolsó csepp. Elegem van belőle, hogy ha nem szeret, akkor miért kell, hogy hozzám szóljon? Csak azt kellett volna elviselnie, hogy néha megjelenek a vacsoránál, de ennyi. Se reggel, se este nem kell, hogy lásson, ő mégis minden alkalmat megragad, mikor bántani tud, és kihasználja, hogy apám nem hallja.

Egy ismeretlen utcába térve, ahogy befordultam, rögtön nekimentem valakinek, így visszapattanva róla elestem. Megráztam a fejem, és felemeltem a tenyerem, amit sikerült felhorzsolnom a rossz esés miatt.

- Elnézést, nem figyel.. tem - kértem elnézést attól, akinek nekimentem, de mikor megláttam, hogy ki is ő, nem kaptam szikrát. Ugyan olyan ruhája van, mint Jungkooknak, csak a kaszája más, ami a kezében van. Míg Jungkook széles és hatalmas pengéjű, ez inkább vékony, és rövid.

- Te.. Látsz engem? - kérdését követően felém vonta a kaszáját, mintha azzal akarna kérdőre vonni. Megijedtem, mert nem ismertem az előttem levő férfit, ráadásul a penge a nyakam közvetlen közelében volt, és tudom, hogy ha ezzel vág meg, akkor nagy valószínűséggel azonnal meghalok.

- Yoongi! Állj le - jelent meg mellettem Jungkook, és tolta el a pengét úgy, mintha nem is lenne éle. Hát persze.. Rá nincsenek hatással az ilyenek, őt nem lehet ezekkel megsebezni.

- Ki ez, Hyung? Miért lát minket?

- Ő az az újonc? - fogtam rá Jungkook vállára, és álltam fel.

- Elmagyarázok mindent, csak tűnjünk el innen - nézett szét, egyenesen a felénk közeledő embertömeg felé, akik nagy valószínűséggel csak engem látnak. Végigmentünk a szűk utcán, és pár perc séta után kiértünk a Han folyóhoz.

Eléjük lépve átvettem a vezető szerepét, és leültem az egyik sziklára, hogy az ujjammal babrálni tudjak a vízben, ami most kellemesen hideg volt. Szívesen beleugrottam volna úszni.

- Ő itt Jeon MinGi. MinGi, ő itt Min YoonGi.

- Te csak ne rímelj itt nekem! Ki találta ezt ki? - sértődött meg a nevünk hasonló hangzásán a másik.

- Ő adta nekem ezt a nevet. Veled ellentétben nekem nem volt, mikor ide jöttem - fordult felé. Nem tudtam, hogy YoonGi neve már akkor az övé volt, mikor elkezdte a munkáját. Vajon, az mikor volt? Az már megvan, hogy Jungkook idősebb nála.. több ezer évvel, de.. Jungkook vajon hány éves? - Nem akarsz visszamenni? - kérdezte immáron tőlem, figyelmen kívül hagyva a pufogó férfit.

- Nem. Ma biztos nem megyek haza.

- Itt akarsz éjszakázni? - lepődött meg, mire bólintottam. Túlságosan fűt a dühöm, hogy most beállítsak, és leüljünk ezt megbeszélni. Nincs az a pénz. Majd reggel korán besurranok a táskámért, és suli után bezárom az ajtómat. Ha megint dörömbölni kezd, majd maximum leereszkedek a csatornán, így mire betör a szobámba, nekem már hűlt helyemet fogja találni. Nem akarok még egyszer összetalálkozni vele, vagy csak hallani a hangját.

Sőt, annyira ideges vagyok, hogy most még az sem tud érdekelni, hogy apám valószínűleg fejvesztve keres engem az utcán. Azon se lepődnék meg, ha holnap a rendőrök találnának rám itt, és vinnének haza. Bárcsak elmondhatnám valakinek, mennyire utálom azt a nőt. Egy olyannak, aki segíteni is tud. Itt vagyok tizenkilenc évesen, de nem vagyok képes arra, hogy elköltözzek attól a személytől, aki mérgezi az életemet. Ilyen szerencsétlen is csak én lehetek.

- Hyung, nekünk mennünk kellene. - nézett a füzetébe YoonGi, amiben nagy valószínűséggel újabb nevek jelentek meg. Jungkook is belepillantott, majd bólintott egyet, felállt, és felém emelte a kezét, amin nagyon meglepődtem.

- Velünk jössz? Nem szívesen hagylak egyedül este. - nem akartam hinni a fülemnek, mégis elfogadtam a segítségét, és hagytam, hogy felemeljen, és átsegítsen a sziklákon, amíg szilárd talaj nem került a lábam alá. Még sosem kérte, hogy menjek vele, sőt, ha tehetné, inkább elküldene onnan, hogy ne kelljen végig néznem. Ennyire próbálkozna?

*Tudom, hogy alapból YoonGi idősebb Kooknál, de itt most Jungkook előbb lett Halálisten, szóval azért hívja őt YoonGi Hyung-nak.*