ʏᴏᴏɴᴍɪɴ | ᴀᴢ ᴀʙʀᴀɴᴅ

| part 1 | yg

yoongi
2019, Busan

— Egy szánalmas ember vagy Min Yoongi, kibaszott szánalmas! — próbált szavakkal bántani a nagy és hatalmas Kim Namjoon, aki mindig előszeretettel játszotta el, mennyire megrettentő, bár csak annak akart látszani, miközben mindenki tudta, hogy olyan érzékeny, mint egy kisgyerek.

— Mondj új dolgokat is — a földön feküdtem, ő pedig fentről nézett le rám, de nem zavart a helyzet. Még ebben a pozícióban is én számítottam dominánsnak, nem ő.

— Egy igazi seggfej vagy, ilyenekre gondoltál? — vonja fel jobb szemöldökét, én pedig nevetni kezdek. Előbb rúgott belém, és pofozott fel, de egyáltalán nem zavar, úgyis mindjárt megtapasztalja mit kap, ha hozzám mer érni, főleg a mi területünkön.

— Pont ilyenekre Namjoon, okos fiú vagy te — villantom ki a fogsoromat, majd a bal kezemet felemelve mutatok egy kettest, és elkezdek kuncogni a fölöttem tornyosuló értetlen ábrázatán.

Itt mindenki különböző jelekkel kommunikál. Ez a mi negyedünk, és ha valakit bántanak azt megvédjük.
Több fiatal tengeti itt az életet, olyanok akiket soha nem szerettek igazán, vagy annyira gyűlölik az emberiséget, hogy örökre el akarnának menekülni. Mi mindenkit befogadunk, aki nem hasonlít a Kim Namjoon félékre. A sznob és undorító egyetemista fiúk soha nem kellettek ide.
Min Yoongi vagyok, én élek a legrégebben itt Busanban közülünk, és ha nagyon szeretném Namjoon fogai már rég a mocsokban hevernének, de miért végezzem el mindig én a piszkos munkát?
Csak mutatnom kell egy kettest, és Jeon Jungkook, a társam, szinte pillanatok alatt itt terem, és könnyűszerrel eltünteti a nem kívánatos személyeket.

— Én a helyedben inkább megköszönném, hogy hagytam magamat és segítettem az egodon egy icipicit — néztem fel újabban, Namjoon arca pedig eltorzult.

— Te őrült vagy basszus, miről beszélsz?

Csak vállat vontam, és mosolyogva figyeltem az áldozat háta mögött lépkedő Jungkookot.

Szeretem a drámát, amiben élek.

— Szia Namjonnie — suttogta a fülébe a még csak tizenhat éves Jungkook - aki inkább nézne ki húsznak - majd a kést a torkához szorítva vonszolta ki az utcából Namjoont, minél messzebb tőlem annál jobb.
Természetesen ilyenkor nem ölünk meg senkit, csak megmutatjuk neki, miért nem szabad senkinek hozzámérnie. Nekem mondják mindig, hogy tele vagyok mocsokkal, mégis azt érzem, hogy a Namjoon félék lelke sokkal jobban rothadt, mint amilyen én valaha is voltam.

— Na mi van már — megyek a fiatalabb fiú után, mert két perc soknak tűnik. Ne időzzön el ennyit ez a szerencsétlen. Még van pár dolgunk ma, amik sokkal fontosabbak egy egyetemista fiúnál, akit a hónapban már hatodjára találtunk meg errefelé lődörögni.

A sok kulcstartó csörög a kabátomon, és ez a hang már szinte jellegzetes lett. A fekete szaggatott nadrágom, amit mindig viselek, és az elmaradhatatlan sapka, amit a hajam elcseszettsége végett muszáj a fejemen tartanom.

— Jungkook! — kiáltom el magamat, amint az utca végén tartózkodom már én is.
A háztömböket nézem érdeklődve, mert a járdán nem találom a tőlem magasabb fiút. Olyan fiatal, mégis könnyedén túlnőtt engem.
— Jungkook hol a faszba vagy már megint? — hallatom a hangomat, de válasz nem érkezik.
Elsétálok még egy háztömbbel arrébb, és végre meglátom a széles hátat, a jellegzetes bakancsot, és a kabátja hátán levő "JK" feliratot.
— na mit művelsz már?

— Rohadtul megijesztettél — teszi a szívére a kezét, és dühösen néz rám. Nem érdekelve mit mondott bámulok a földön fekvő két fiúra.

— Ez ki Namjoon mellett?

— Egy random gyerek, aki szentlelket akart játszani — vont vállat a fekete hajú, én pedig jobban szemügyre veszem az ismeretlent.
Rózsaszín haj, fehér bőr, aranyos puffadt arc, pisze orr és nagyon vékonyka.

— Szerintem ő tényleg a szentlélek baszki — nevetek fel az abszurd helyzeten, és belerúgok egyet a mellettem levő táblába, ami szintén rosszkor volt rossz helyen, mert ugye a dolgok így működnek. Ha valamit elbaszol, akkor rögtön el is takarítanak az útból. Ezt teszik velünk az emberek, és mi pedig visszaadunk mindent hálánk jeléül.

— Menjünk Jungkook — ragadom meg a fiatalabb kapucniját és elrángatom a két srác mellől, akik tehetetlenül fekszenek a környék egyetlen zsákutcájában.
— kell szereznünk estére valami kaját, ha nem akarsz éhen halni.

— Veled mi lesz hyung?

— Én nem eszek, tudod jól — mosolygok rá, bár semmi boldogságot vagy örömöt nem érzek.

—————————————

Sziasztok!
Végre itt a második yoonmin könyvem, aminek teljesen más hangulata lesz, mint eddig!
Gondolom észrevettétek, hogy Yoongi és Jungkook kicsit sem jó körülmények között élnek.
Remélem tetszik nektek, köszönöm, hogy esélyt adtok neki!