Olyan volt az életünk, mint a filmekben. Ezt értse mindenki a lehető legrosszabb értelemben. Sose akartam így létezni, már gyerekkoromban is csak az álmaim vezéreltek, erre most itt tartok. Busan legrosszabb környéken élek Jungkookkal és még pár sráccal, mindannyiunknak van egy töréspont az életében. Nem beszélünk a múltról. Ez úgymond egy szabály nálunk, senki sem tudja ki miért került ide, csak vagyunk egymásnak és mindenkire úgy tekintünk, mintha egy családtag lenne.
— Min gondolkozol Yoongi? — néz rám feszülten Jungkook, miközben egy magasabb ház tetejéről lógatjuk le a lábunkat, és a naplementét várjuk. Ez egy olyan szokás, ami az évek során elmúlaszthatatlanná nőtte ki magát. A legjobb lenne, ha mindennap itt tudnánk ülni együtt, de sajnos az élet nem ilyen egyszerű.
— Semmin — villantok egy ravasz mosolyt, majs a kabátom belsejéből előveszek egy tábla csokoládét, és meglobálom Jungkook előtt. Csillogó szemei láttán, az arcomon sokkal őszintébben látszanak érzelmeim, és gyorsan át is nyújtom a fiatalabbnak az édességet. Jungkook még gyerek, és néha iszonyatosan fáj a tudat, hogy itt kell élnie, de próbálok nem erre gondolni egyfolytában, és amit csak tudok meg fogok tenni érte.
— Köszönöm hyung — bontja ki rögtön a csokit, én pedig elszakítom róla a tekintetemet. Nem gyengülhetek el Jungkook miatt, ha bárki megtudja, hogy ő a gyengepontom elvesztek mindent. Azt a tekintélyt, amit nagy nehezen kivívtam magamnak.
— Csak egyél — sóhajtok fel, és már meg sem akarok szólalni. Nézi a naplementét, és lassan az éjszakába temetkezni, ez kell nekem.
— Nem kérsz belőle? — megráztam a fejemet és tudom, hogy most csalódottan néz rám, ismerem már. — olyan keveset eszel hyung!
— Ne foglalkozz velem ennyit — sziszegem idegesen, és felállok az épület tetejéről, majd a peremhez lépek, vészesen közel.
— Yoongi mit művelsz? — kiált fel Jungkook, de csak legyintek egyet a kezemmel, majd lehunyom a szememet. Egyáltalán nem félek attól, hogy leesek. Régebben, amikor még egyedül jártam az utcákat, sokszor felmentem a magasabb házak tetejére, majd csak azon gondolkoztam mennyivel egyszerűbb lenne, ha levetném magamat, de végül sose tettem meg. Jungkookra nézek, és azt hiszem jól döntöttem.
— Megyünk — indulok el a lépcsőház felé, de Jungkook nem követ — azt mondtam, hogy megyünk — szólok rá erélyesebben, majd a kezdetleges sokkból felébredve jön utánam.
— Hideg van — motyogja, hátha nem hallom meg. Rákapom a tekintetemet, de nem nézek a szemébe. Miközben a lépcsőfokok egyre csak fogynak a lábunk alól, lassacskán leveszem a kabátomat, majd a pólómat megigazítva dobom oda a ruhadarabot a kisebbnek.
— Vedd fel, és ne mondj semmit.
Tette, amit mondtam, és az utunk végig csendesen telt. Egy kicsit ki tudtam szellőztetni a fejemet, és lenyugodni. Kim Namjoon ma is elintézte, hogy a napból egy órát rászánjak. Nem tudom miért szereti, ha vele törődünk, de úgy érzem neki ez élvezet. Viszont a rózsaszín hajú fiú igencsak attraktív volt. Ha Jungkook nem lett volna ott, biztosan jobban megnézem. Olyan tiszta és ártatlan, errefelé pedig ritkán járkálnak olyan fiúk, mint ő. Található itt mindenfelé embertípus, a legrosszabbak a sznobok, akik drogot akarnak szerezni, de ő más, és kurvára nem kellene órák után is rá gondolnom.
— Jungkook, biztos nem ismerted a rózsaszín hajút?
— Ü-ü — rázza meg a fejét, és így a már igencsak hosszú frufruja eltakarja a szemeit — soha nem láttam még itt.
— Én sem.
— Miért kérdezed?
— Csak furcsa volt — vonok vállat.
— Mit csinálunk holnap? — kérdezi meg halkan, és muszáj egy ideig válasz nélkül hagynom. Tudom miért érdekli ennyire a dolog, hiszen már nincs sok esélyünk arra, hogy ajándékot szerezzünk a banda egyik tagjának, Hoseoknak. Holnapután lesz a szülinapja. — É-én gyűjtöttem e-egy kis pénzt, hátha tudunk valamit venni neki — Jungkookon felejtettem a tekintetemet, és nem bírtam felfogni, hogy lehet valaki ennyire aranyos. Zavarában el is vörösödött, és a kabát cipzárját kezdte el húzogatni le-föl.
— Ez nagyon kedves tőled Jungkook, de tudod, hogy lopnunk kell úgyis — hajtom le a fejemet, és szégyellem magamat. Undorító, hogy ilyen dolgokhoz kell folyamodnunk, mégsem tudok mást tenni.
— Kedves? — kérdez rá a szóra, amit kiejtettem. Bólintok egyet, ő pedig elmosolyodik. Ő ugyanaz a Jeon Jungkook, aki nemrég elvert két embert. Néha el sem tudom hinni, hogyan képes ilyen gyorsan hangulatot váltani.
— A hangszerboltból fogunk lopni. Szerintem egy gitárt — vigyorodom el, de még mindig nem az öröm miatt, inkább az izgalom, ami ilyenkor körbeleng. A fiatalabb szemében pedig ugyanaz a fény villan meg, mint az enyémben.
———————————
Sziasztok; köszönöm, hogy elolvastátok a részt! nagyon hálás vagyok!
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
