ʏᴏᴏɴᴍɪɴ | ᴀᴢ ᴀʙʀᴀɴᴅ

| part 19 | jm

jimin
2019, Busan

Észrevétlenül álltam a sötétben, és úgy éreztem végig kell hallgatnom a beszélgetésüket, annak ellenére, hogy semmi közöm nem volt hozzá.
Meg akartam érteni, hogy min mennek keresztül, és mit kell tenniük azért, hogy egy kis pénzhez juthassanak. Tudtam, hogy amiről beszélnek az rossz, és bűncselekmény, de nem tudtam dühös lenni, vagy csalódott. Viszont a sajnálat elöntötte a gondolataimat. Nem tudtam elképzelni hány évet ölel fel ez az életstílus, de biztosan nem most kezdték, ugyanis egy megszokott csapatot láttam magam előtt, akiket nem hat meg az, hogy valami illegálisat kell véghezvinni.

Nem tudtam levenni a szemem Yoongiról. Fekete tincseiről, és teljesen fekete ruhák által takart valójáról. Ki vagy te? - kérdeztem volna meg tőle, ha lett volna elég bátorságom.

Hirtelen vége lett a megbeszélésüknek, de nem mozdultam a helyemről, néztem tovább a fiút, aki most karjait felemelve nyújtózott, és szinte égette a szememet a hasán felcsúszott póló által látott fehér bőre. Észrevettem pár heget is, de csak pár másodpercig láttam oda, így nem tudtam jobban szemügyre venni.
Természetesen észrevett, de nem tudtam semmit sem kiolvasni a tekintetéből. Kicsit zavarnak tűnt, vagy talán ideges lehetett. Az dühítette fel, hogy hallottam miről beszélnek? Esetleg fél, hogy elárulom a tervük valakinek? Lehetséges.
Inkább becsuktam a szoba ajtaját, és visszafeküdtem Taehyung mellé.

Mivel nem tudtam aludni - a legjobb barátomnál ellentétben - elkezdtem a hajával játszani. Barna tincseit az ujjaim közé vettem, és nagyon jól elvoltam ezzel. Simogattam a haját, és közben azon gondolkoztam, hogy minden az én hibám. Ki tudja mi történhetett volna Taehyunggal, ha Jungkook nem találja meg időben. Remélem tényleg nem sérült meg, mert azt sosem bocsájtom meg magamnak. Nekem Taehyung a családom és a legjobb barátom is egyben, nélküle én sem vagyok teljes. Nem kellett volna idehoznom, egyedül kellett volna jönnöm.
A szülei már hálálra aggódhatják magukat.

— Ne haragudj — simogatom tovább a fejét, majd levezetem a kezemet az arcára, és ekkor már nem tudom visszafogni a sírást. Erre Taehyung is egyből felébred, és ijedten kapja rám nagy barna szemeit, majd aggódva húz magához, nem is kérdez semmit, csak meg akar vigasztalni.

— Shh, semmi baj Jimin — mondja, és olyan jól esik, hogy mellettem van, de közben csak arra tudok gondolni, hogy minden miattam van, és még ki tudja mikor fog haza kerülni.

— Minden a-az én hi-hibám!

— Dehogyis. Nem tehetsz róla, hogy egy ilyen környéken kötöttünk ki, te csak egy hegedűt akartál venni, semmi baj nincs ezzel — ölel át továbbra is, és kezd a légzésem lenyugodni.

— Köszönöm, olyan mintha a testvérem lennél Taehyung, nem akarom, hogy bajod essen — mondom ki a gondolataimat őszintén.

— Én is hasonlóan érzek Jimin, annyi mindent kibírtunk már, ezt is ki fogjuk. Főleg, hogy Jungkook és Yoongi biztosan vigyázni fognak ránk — mondja egy mosoly kíséretében, amit viszonzok. A gondolat, hogy Yoongi vigyáz rám melegséggel tölt el.

— Tudod min gondolkoztam? — tette fel hirtelen a kérdést Taehyung, én pedig kíváncsian néztem rá, és egy picit távolabb csúsztam tőle, hogy lássam az egész arcát.
— Yoongin.

— Yoongin? — kérdezek vissza.

| írói megjegyzés: ajánlott visszaolvasni a 4. fejezetet! |

— Emlékszel arra a cikkre, amit Namjoon írt? Tudod, ami úgy megérintett téged. Abban a cikkben szinte biztos vagyok benne, hogy erről a Yoongiról volt szó.

Tátott szájjal bámultam Taehyungra, és egyre több gondolatom került a helyére. Amikor megláttam Yoongit a hangszerboltban elkapott egy furcsa érzés, amiről nem tudtam eldönteni, hogy pozitív vagy negatív-e. Biztosan úgy éreztem, mintha ismerném őt.
A cikk!

— Min Yoongi. Ő az — mosolyodom el, mire Taehyung örülve a reakciómnak egy apró nevetést hagy kiszökni ajkai között.
El sem hiszem, hogy megtaláltam, és mostantól itt van a kezem ügyében.

— Ha még mindig szeretnél, tudsz már rajta segíteni, ahogy tervezted.

— Ez a "segítségnél" már több Taehyung. El sem tudom magyarázni egyelőre mit érzek — mondtam ki a gondolataimat megint csak túlontúl őszintén. — kötődöm hozzá valamilyen okból kifolyólag, és ez már azelőtt megtörtént, mielőtt tudtam volna, hogy ő az a Yoongi.

— Észrevettem rajtad, tagadni sem tudnád — válaszolt egy apró mosollyal. — Viszont lassan le kell nyugodnod Jimin, aludni is kéne. Hozok neked valami innivalót, oké? — kérdezi, mire bólintok. — aztán alvás. Végignézem ahogyan felkel az ágyról, majd továbbra is mosollyal a száján lép ki a többiek szobájába.

El sem tudom hinni, hogy megtaláltam azt a Yoongit, akiről anno a cikkben olvastam. Felidéztem az újság tartalmát, és ezernyi kérdésem van Yoongi felé. Szörnyű élete lehetett, és valahogy ez a szörnyűség a múltjában nekem felmenti őt minden bűn alól, amit elkövetett, képtelen voltam hibáztatni őt.
A szörnyűségek, amiket történtek vele elmondhatatlanul borzasztóak lehetnek, és egy olyan traumát okozhattak, amit nem tud feldolgozni az ember, vagyis egyedül semmiképpen sem. Újra reszketeg és gyenge sírásba kezdtem, ez egy ilyen nap ahogy látom. Az elmúlt hetek fájdalma, a ma meg tudott információ bőven elég volt ahhoz, hogy kiengedjem a feszültséget, és csak zokogjak egymagamban.

Amikor az ajtó halkan kinyílt, azt hittem Taehyung jött vissza hozzám, de legnagyobb meglepetésemre, Yoongi megnyugtató és férfias illata töltötte be a szoba ürességet, én pedig gyorsan megpróbáltam leszedni a könnyeket az arcomról, ami kicsit erőszakosan sikerült, így egy halvány karmolás ékeskedett ezek után az arcomon. Yoongi még időben elkapta a kezemet, hogy ne tudjam folytatni. Én felültem az ágyban, és hátamat a keretnek döntve néztem végre a fekete szempárba. Olyan volt mintha végre beengedne a gondolatai közé, és azt mondaná, hogy gyere, nézd meg amit csak akarsz, neked hagyom.

— Yoongi — motyogtam elveszetten, mire ő csak közelebb jött hozzám, és végül beült mellém az ágyba, és óvatosan átkarolt, amit hagytam neki. Azt akartam, hogy hozzámérjen, mert így még sokkal közelebb éreztem magamhoz.

— Tudod, hogy mi történet velem gyerekkoromban, igazam van? — tette fel a kérdést, én pedig rá sem nézve a vállához bújtam, majd félénken bólintottam.

————————

Mivel elég "régi" a story első fele, így muszáj voltam egy picit visszaolvasni, és eszembejutott egy történetszál, amit EDDIG meg sem említettem :/ ezért kellett ez a kis visszaemlékező.
Elég ha a 4. Részt olvassátok újra, köszönöm <3