ʏᴏᴏɴᴍɪɴ | ᴀᴢ ᴀʙʀᴀɴᴅ

| part 2 | jm

jimin
2019, Busan

Tökéletes időzítés. Azt hiszem olyan dolgokat tudok elrontani, amelyeket senki más.
Én csak el szerettem volna menni Busan legjobb hangszerboltjába, és megnézni azt a gyönyörű hegedűt, amit már hetek óta csak az internetről csodálok.
Az utamat rögtön suli utánra terveztem, hiszen így nem vesztek időt, és a szüleim semmi gyanúsat nem találnak, majd abban, hogy egy negyed órával később érek haza. Nem fognak hívogatni sem, hiszen még év elején leszögeztük, hogy a tizenöt perc késés megengedhető.

Erre itt vagyok most.
A földön fekszem, és egy nálam valószínűleg sokkal idősebb fiú rúgott belém annyira, hogy képtelen vagyok felkelni.
Szépíteni szeretnék a helyzeten, miszerint én igenis megpróbáltam megvédeni magamat, és nagyon erősen küzdöttem, de semmi ilyen nem történt.
Megláttam ezt az ismeretlen fiút, aki már kézzel, lábbal mindenhogyan ütötte a földön fekvő másik ismeretlent, én pedig az idióta fejemmel odakiáltottam, hogy most azonnal fejezze be.

— Pink haj? — nevette el magát, miközben rám nézett — anyuci festette be legalább?

Rögtön elvörösödtem a feltevés miatt, de képtelen lettem volna befogni a számat, és hagyni a megaláztatást.

— Inkább leszek önmagam, mint hű egy olyan seggfejhez amilyen te vagy.

A szavaim gondolkozás nélkül csúsztak ki a számom, és egy cseppnyi büszkeséget éreztem, amiért a hangom egyszer sem remegett meg.
Mire diadalittasan elmosolyodhattam volna, a srác nekem jött és egy pár másodperc elteltével a mocsokba találtam magamat. Igen, itt vagyok jelenleg. A mellettem lévőre rá sem merek nézni, nem tudom meghalt-e, vagy csak kritikus az állapota.

— Most is szeretnél dumálni te kis pink hajú? — nézett le rám gúnyosan. Megpróbáltam felkelni, de ekkor a bakancsát éreztem meg az oldalamon, és újra összecsuklottam — tehát, szeretnél még pofázni? — megrázom a fejemet, és végre elveszi a lábát a testemről — jó fiú vagy te — suttogja, majd hátatfordít.

Egy ideig észre sem vettem mennyire zúg a fejem, de konkrétan semmilyen hangot nem észleltem magam körül, ez pedig enyhe félelmet keltett bennem. Megpróbáltam felemelni a kezemet, hogy az időt megnézhessem, de esélytelen volt. Szinte lezsibbadt a testem, és most éreztem magam úgy igazán hasznavehetetlennek.

— Hé, fel tudsz állni?
— Hahó!
— Mi a franc van, süket vagy?
— Térj már észhez! — az utolsó mondat megtette a hatását az ismeretlentől, ugyanis hirtelen felriadtam, és elkezdtem levegőért kapkodni. Miközben felültem, az idegennel meg is fejeltük egymást, mire ő csak nevetni kezdett.

— Látom pont ugyanolyan szerencsétlen gyerek vagy, mint én — erre csak elmosolyodom, majd az oldalamhoz szorítom a kezemet.

— Az az idióta nem rúg gyengén — sóhajtok fel.

— Ha nem lenne Jungkookon mindig bakancs, talán egyszerűbb lenne nem belehalni egy verekedésbe, amit vele folytatsz — forgatja meg a szemét, mintha ő tényleg harcolt volna ezzel a bizonyos Jungkookkal, később pedig olyan fejet vág mit aki hirtelen megvilágosodott — amúgy a nevem Kim Namjoon, ha eddig nem tudtad volna.

— Honnan kellene tudnom?

— Te komolyan nem ismersz engem? — néz döbbenten. Úgy látszik egy sznob barommal van dolgom. Erre a gondolatra felküzdöm magamat állóhelyzetbe, és se szó, se beszéd elindulok kifelé, pont azon az úton, amin jöttem.

— Hé, várj már meg! — kiált utánam, de jelenleg nem tud érdekelni. Sokkal jobban foglalkoztat a tény, miszerint a városban ilyen emberek élnek, akik random vernek össze másokat, és semmi bűntudatot nem tanúsítanak feléjük. Borzalmas, én soha nem lennék képes ilyeneket csinálni.

— Várj meg! — jön utánam Namjoon — hogyhogy erre jártál?

— Hangszerbolt miatt — vonok vállat, és szomorú is leszek, hiszen nem jutottam el ma sem a célomig. Ráadásul a szüleim biztosan megölnek, amint megtudják mennyit késtem pontosan. Ez nem az én napom. 

— Oh, a helyedben óvatosabb lennék, olyan emberek vannak ezen a környéken, mint Jungkook, vagy nála is rosszabbak — pletykálkodik rögtön, nem is vártam mást egy sznob gyerektől.

— Értem.

— Nem vagy bőbeszédű... — várhatja, hogy eláruljam a nevemet, nem fogom. Semmi köze hozzá, és nincs szükségem olyan ismerősökre, mint Namjoon.

— Tényleg nem vagyok az — fordulok el tőle véglegesen, és hála az égnek nem követ engem. Nem hazudok magamnak, eléggé izgatja a fantáziámat, hogy ez az állítólagos Jungkook miért ver szét vele egykorúakat.

— Állj le Jimin, állj le! — mondom magamnak. Ha ilyeneken gondolkozom csak én fogok rosszul járni, ez biztos.

—————————————

Most vettem észre, hogy az előző yoonmin könyvemben is hangszerbolt volt, és most is. Én esküszöm nem tudom miért hozom össze mindig őket a hangszerekkel, de sebaj😂

Köszönöm szépen, hogy elolvastátok az újabb részt!