Taehyunggal borzasztó nézelődni. Sőt, minden amit ezzel a sráccal kommunikálok az borzasztó. Talán ő az egyetlen olyan ember, aki nem tudta felismerni, hogy melyik a gitár egy hangszerboltban. Nem kértem, hogy a gitár fajtáit sorolja fel, csak hogy mutasson valamilyet. Nem jött össze. Taehyung az a srác aki a horror filmekben, de még a thrillerekben, krimikben is először halna meg.
— Hyung, mi az a pengető? — tette fel a kérdést legjobb barátom, aki - miután megmutattam neki a gitárok paradicsomát - kiválasztotta azt a részleget és el nem mozdult onnan. Addig is azt gondoltam békén fog hagyni, és nyugodtan nézelődhetek, túl naiv vagyok. Taehyung mellett nincs olyan, hogy csend.
— Nézz utána a neten, ha valamit tudni akarsz. Ott a telefonod — forgatom meg a szememet, és tovább kerestem azt a hegedűt, amit már olyan régóta nézegettem, és nagyon szerelmes lettem belé. Az a hangszer az enyém lesz. Ha égne az egész kóceráj, akkor is befutnék érte, hogy a tűz vöröses lángjai között vehessem a kezembe, és megszólaltatha-
— Túl szenvedélyes vagyok — motyogom úgy, hogy csak én halljam, majd újra a polcokon futtatom végig a tekintetemet.
Sietni szeretnék, de egyben élvezem azt az atmoszférát, amit ez a kicsi, de mégis hangulatos hely okoz számomra. Szomorúvá tesz, hogy a legjobb barátom nem tudja ezt teljes mértékben átérezni. Az eufórikus érzést csak akkor tudom teljes mértékben átvenni, ha hangszerek közt lehetek. Éltet, és úgy érzem van egy olyan dolog amiben ténylegesen megtalálom önmagamat. Valami, ami az életembe szenvedélyt hoz, és meg is tartja. Ezért van nagy szükségem arra a hegedűre.
— Merre van, merre van — motyogom magam elé, és nem különösebben törődök a pult mögött álló eladóval, olyan ember ne dolgozzon ilyen helyen, aki nem tudja megérteni a zeneszeretők enyhe megszállottságát. Továbbhaladok a helységben és mindent alaposan szemügyre akarok venni, már az idő sem érdekel, olyan jó érzés elveszni ebben a környezetben.
— Jimin, kiráz a hideg ettől a helytől — szólal fel mellettem Taehyung, én pedig feszülten nézek rá, majd az eladóra, aki tőlünk pár méterre üldögél.
— Maradj csendben kérlek, a végén még meghallja a bácsi! — intem le a barátomat, és éppen tovább szeretnék nézelődni, de a gúnyos nevetés megrekeszti a gondolataimat, és csak azt hallom a fejemben. Kíváncsian kapom oldalra a tekintetemet, hogy alaposabban megnézzem ki szórakozik itt olyan jól, nagy valószínűséggel rajtunk. Taehyung is hasonlóan tesz, majd gyorsan megbök és elég hangosan ejti ki a következő szavait.
— Hyung, ez az alak olyan, mint amilyeneket nem akartunk látni.
— Gucci? — halljuk meg megint a gúnyos hangot, én pedig összehúzom magamat, és úgy érzem meg kell hunyászkodnom. Ahogy az alakra nézek elfog egy különös érzés, amit nem tudok hova tenni, hogy negatív vagy pozitív-e képtelen vagyok megmondani, mire pedig következőnek feleszmélek már Taehyungot látom, ahogyan az ökle a fekete ruhás srác arcába ütődik.
— Ne! — kiáltok fel, és közelebb lépek a két fiúhoz, hogy tegyek valamit. Bár köztük úgy érzem magamat, mint egy óvodás kisfiú. Alacsony vagyok, és vékony, de ha kell megmentem ezt a bolondot itt mellettem, én hoztam erre a környékre, vállalom a felelősséget. Így amikor az ismeretlen meg akarja ütni a legjobb barátomat, beugrok elé, és én kapom a jól irányzott ütést, amitől muszáj felkiáltanom, hiszen nem gondoltam, hogy ez ennyire fáj. A fekete ruhás srác össze sem rezzent amikor egy ilyet kapott, én pedig szinte összecsuklok. Taehyung megfogott, és az államnál fogva nézi meg az arcomat, miközben egyfolytában mondja nekem a szitokszavakat, hogy egy idióta vagyok. Tudom Taehyung, tudom - mondanám neki szívem szerint, de zúg a fejem.
— Ahj — nyögök fel, és nem bírom elviselni, hogy ennyire gyengének kell mutatnom magamat, megpróbálom összeszedni magamat, és az előttünk állóra nézek, aki végre lekapta magáról a kapucniját. Vígasztalna a gyönyörű szempár, amit látok, de csak a kegyetlenség tükröződik benne, undorodom az ilyen emberektől.
— Nem te voltál a célpont drága, ne haragudj — mondja egy félmosoly kíséretében, én pedig ott maradtam le, hogy miért nevezett engem ,,drágának"? Főleg miután bántani akarta a legjobb barátomat.
— Taehyung, haza akarok menni — hagyom figyelmen kívül az előttem állót, és újra a barátomra helyezem a teljes súlyomat. Ha valamelyiküknek ennél nagyobb baja lesz, azt nem tudom magamnak megbocsájtani, jobb ha elmegyünk, most,
— Attól tartok az nem fog összejönni — szólal meg újra a számunkra idegen, és hirtelen egy kést ránt elő valahonnan, és egyenesen Taehyungra szegezi. Ennyire még sosem voltam ijedt, és azonnal remegni kezdtem, az a feszültség ami szétáradt bennem kegyetlen volt, semmit sem észleltem csak a kést bámultam, és azt hittem mentem elájulok.
— Rózsaszínkám, ha most ide jössz szépen, nem lesz baja a barátodnak — intett felém, én pedig képtelen voltam elsőre megérteni a szavait, és csak Taehyungba kapaszkodtam — gyere ide, most! — mondta eréjesebben én pedig elkezdtem könnyezni, és borzasztóan remegtem, alig tudtam mozogni, mégis odamentem hozzá, ő pedig megragadta a karomat, és magához húzott, olyan pozícióban álltam vele, mint előbb Taehyunggal, és a remegésem csak fokozódott, főleg amikor elkezdett velem hátrálni, és a legjobb barátom fájdalommal teli szemeibe néztem. Nem tehettünk semmit, ugyanis mindketten tudtuk, hogy ennél a fiúnál biztos nem csak egy kés van.
——————————————
Kezdünk veszélyes vízekre evezni ezzel a történettel, de én felkészítettem mindenkit, hogy nem tündérmesét írok.
Viszont nem is egy kegyetlen történetet, így azt szeretném leszögezni, hogy erotikus jelenet, valamit brutalitást tartalmazó dolgok nem fognak történni.
Nem az a célom, hogy valami kegyetlenségről olvassatok, inkább a pszichológia felé vinném el.
Köszönöm a megértést, szeretlek titeket, nagyon 💕
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
