ʏᴏᴏɴᴍɪɴ | ᴀᴢ ᴀʙʀᴀɴᴅ

| part 18 | yg

— NEM VAGYOK FÉLTÉKENY! — kiáltottam rá, aztán hirtelen leesett, hogy egy két szobából álló lakásban élünk, ahol mindent hall mindenki. Ha pedig üvöltök, azt az egész utca hallja, így a kiváncsi fülek megkapták a mai adagot.

— Tényleg nem vagy az — forgatja meg Jungkook a szemét, mire közelebb lépek hozzá és éppen a falhoz lökném - amit mostanában sokszor csinálok - de a barna szempár és a rózsaszín fürtök megállítanak és helyette Jungkook vállára teszem a kezemet és csak ott tartom őket. Kínos.

— Öhm, zavarok? — kérdezi a pink fiú, miközben az ujjait egymásba fűzi és úgy ropogtatja a csontjait. Ilyenkor már tudom, hogy feszült vagy kellemetlenül érzi magát, esetleg mindkettő.
Kissé ijedten pillantottam rá, hiszen először próbált meg járni a sérülése óta, és ki tudja most mit érezhet. Jobb lenne, ha még pihenne.

— Dehogy zavarsz — mondom szinte azonnal, Jungkook pedig döbbenten néz rám, meglepi, hogy ilyen hangulatváltozásaim vannak a pink fiú miatt. Hoseok csak tölt magának egy pohár vizet, szerintem ő már megszokta, vagy egyszerűen csak nem érdekli.
— gyere, feküdj vissza inkább, ne erőltesd meg magadat, rendben? — mondom neki annyira kedves és lágy hangon, amennyire engedi a saját rossz és mocskos énem, ami ilyekor teljesen háttérbe szorul.

— R-rendben — mondja bizonytalanul, de szerencsére elindul vissza a szobába én pedig megyek utána. Bár pont elkapok egy félmondatot Jungkooktól, amint Hoseoktól kérdezi, hogy "...mi történt vele?" Inkább nem reagálom le ezt, csak Jiminre bámulok, majd a mellette terpeszkedő Taehyungra, aki úgy néz ki bealudt. Valószínű Jimin ezért jött ki hozzánk, vagy az ordításom miatt.

— Miért hitték, hogy féltékeny vagy? — tehát az ordításom miatt jött ki.

— Oh, hát — ...azért mert azt hiszik tetszel nekem, ami egyértelműen nem igaz, csak bele akarom ütni a "legjobb barátod" fejét a falba, hátha akkor eltű- — Jungkooknak lett egy új tetoválása aztán én is szeretnék egyet. — hazudtam szemrebbenés nélkül.

— Mhm, nem szeretem a tetoválásokat — von vállat.

— Pff, én sem, csak gondoltam kipróbálom vagy mi. Soha nem csináltatnék, én nem vagyok olyan, akinek ilyenre szüksége van, teljesen felesleges, egyáltalán nem érdekel, jaj egy tetoválás? Kinek kéne? Hát undorító, meg biztos káros is, tuti, hogy becsapnának, meg kinek van erre pénze? Én soha, ismétlem soha nem akarnék tetoválást!— amíg pofáztam tovább az értelmetlen szövegemet a csuklómon virító  tetoválásra húztam a kabátom ujját, hogy ne lássa meg.
Ez még mindig kínos.
Pontosabban, én vagyok kínos.
— Nekem nem kellene tetoválás, mert drága, meg gondolj bele, ha ingyen csináltatod mi lesz veled? Kérsz a hátadra egyet, aztán honnan látod, hogy mit művelt? Ha nincs tükör akkor nem tudod megnézni magadat, aztán jöhet a pánik és-

— Yoongi, neked mennyire fájt a csuklódon a tetkó? Én is szeretnék oda, de elvileg vékony a bőr — rontott be Jungkook a szobába - egy gúnyos vigyorral a száján,- én pedig lefagyva álltam egyhelyben és nem tudtam megszólalni.
Jimin csak elnevette magát, gondolom jót szórakozott azon, hogy totál leégettem magam előtte. Itt dumálok arról, hogy mennyire rossz a tetoválás, erre Jungkook leleplez, hogy nekem már van egy. Egyszer akartam jó színben feltűnni Jimin előtt, de még ez is el lett cseszve.

Nyúl lesz vacsorára.

— Jungkook, menekülj! — figyelmeztettem a fiatalabbat, aki továbbra is az ajtóban álldogált és várta a válaszomat. Nem mozdult, nem menekült — tudod mit? Megmutatom mennyire fájt — erre persze már elkezdett rohanni, én pedig utána.
Még hallottam a kellemes hangot, a csilingelő nevetést és éreztem a kutató pillantást a csuklómon, hogy láthassa a tetoválást.

-

Este volt már és mi, a megszokott csapat a konyhában ültünk -, ha lehet ezt konyhának nevetni - és a holnapi tervünket beszéltük meg. Újabban nem igazán tudtunk pénzt szerezni, így össze kellett szednünk már valamennyit. Főleg, hogy immár öten voltunk ebben a kis lakásban.
Taehyung és Jimin nagy valószínűséggel már aludtak, így ezen nem aggódtam, nekik nem kell hallaniuk semmit ezekből a beszélgetésekből. Minél kevesebbet tudnak arról, hogy mit csinálunk, annál jobb lesz mindenkinek.

— Küldjük el őket a picsába — mondta Hoseok, és idegesítően rágózott közben.

— Befogtad a pofád? — válaszoltam még nyugodt hangon. — tudtommal nem te vagy a főnök, vagy tévedek? — kérdeztem tőle, mire megszeppent, és erre már nem tudott mit mondani.
— tudjad már hol a helyed, mert kezdesz egyre rosszabb lenni.

— Beszéljünk inkább a holnapról — mondta Jungkook, de nem tűnt túl lelkesnek. Őszintén megmondva én sem voltam a legjobb hangulatban, valahogy most nem jött az a lelkesedés arra a gondolatra, hogy pénzt kell szereznem, nem éppen legális úton.

— Beszéljünk — válaszoltam unottan. — helyszín?

— Megint a hangszerbolt.

— Időpont?

— Zárás után megyünk. 9-10 magasságában — válaszolta meg Hoseok az összes kérdésemet, ugyanis ő lelkes volt, ami meglepett egy kicsit, de nem tettem szóvá a dolgot.

— Oké. Lezárom a beszélgetést — mondtam végszóként, majd felállva az asztaltól nyújtózkodni kezdtem, és ekkor tűnt fel az égető pillantás a másik helység ajtajából, ahol egy barna szempár tekintett rám, és teljesen rabul ejtett. Eddig sosem szégyelltem azt, amit csinálok, de most elárasztotta az egész testemet a kellemetlen érzés, ami csak nőtt bennem, miután Jimin szó nélkül becsukta az ajtót, ezzel kizárva engem a gondolatai közül.