Újrakezdés (Átírás alatt)

1.27

Április 17.

Tegnap megnéztük Buenos Aires nevezetességeit, és elmondták, hogy meddig mehetünk magunktól. Megismerkedtünk azokkal, akik majd a suliban a mentoraink lesznek  a suliban. Mondjuk érdekes jött ki, hogy nekem nem volt mentorom, de az osztályom tudja, hogy kint tanultam és hogy jóval a mentoraink tanulmányi szintje fölött vagyok, de az a-sok nagyon furán néztek. Szerintem Lili teljesen ki volt akadva, mert ő egy stréber lányt kapott. Sajnáltam szegényt, mármint nem Lilit, hanem a lányt. Még mindig gőzerővel nyomul Luke-ra, de tudom, hogy neki csak nyűg. 

Reggeli után Blankával Alizzal és a két mentorukkal indultunk el a suliba. Nagyon szimpatikus lányoknak tűntek, jól esett beszélgetni velük. A suliba beérve szétváltak az útjaink. A lányok kedvesek voltak, mert elakartak kísérni, de mondtam nekik, hogy nem kell eltalálok egyedül is. Előbb felmentem az igazgatóiba, ahol elmondták,hogy most órákra kell bejárnom és a jövőhéten lesznek a vizsgák. Egyedül baktattam az üres folyosón a régi osztályterem felé. Nagy meglepetésemre a tanár még nem volt a terembe.
-Buenos días-köszöntem a volt osztálytársaimnak majd levágtam magam az egyik üres padba. Ezek szerint nem igen ismertek fel, bár ez nem sokáig fog így lenni, mert az ofőjük úgy is elmondja nekik.

A nap egész nyugisan telt. Talán túl is. Senki nem szólt hozzám. Éppen az utolsó óra után pakoltam össze a cuccaimat, és már távozni akartam, amikor valaki elkapta a csuklóm és befogta a számat.
-Nem hitted, hogy megváltoztatod a külsőd és más ruhákat kezdesz el hordani és nem ismerlek fel-súgta egy túlságosan ismerős hang a fülembe. Amilyen gyorsan csak tudtam megfordultam és sajnos igazam volt, velem szemben Nikolást találtam.
-Engedj el!- sziszegtem a fogam között.
-Mégis miért? Nagy kincs vagy te nekem. Meg akarod tartani a titkodat-?-a szemeim kétszeresére, ha nem háromszorosára nyíltak. Mégis honnan tudhatja, hogy titkolom ki vagyok. Bár őszintén Nikolas sosem volt hülye, csak szimplán bunkó-Na látom egy dologra gondolunk.
-Menj a francba!
-Én a helyedbe nem beszélnék így azzal, akinek a kezében van a jövőd. Tudom, hogy próbálod eltitkolni a kiléted az emberek és a barátaid elől, úgyhogy én inkább csendben maradnék a helyedbe.
-Mit akarsz?
-Az még korai-mondta majd ott hagyott az üres terembe a gondolataimmal karöltve.

Nem tudtam mit tegyek. Ezért inkább fogtam magam lementem a suli szertárába és kölcsönvettem egy görkorcsolyát és útnak indultam. A fejemben folyamatosan a szavai cikáztak. Az utam egészen a kis lagúnához vezetett, ahová régen kijártam, mikor valami bántott. 

Talán már 6 óra is elmúlt mikor visszaérkeztem a szállóba. Egész délután a városba koriztam és gondolkoztam. A telefonomat kikapcsoltam. Biztos voltam, hogy Keke a többiek előtt fog lefejezni, de semmi pénzért nem fogom neki elmondani miért maradtam ki. De a lányokat befogom avatni. Ez tuti, nem mehet tönkre a barátságunka folytonos hazugságaim miatt.

Az ebédlőből edény csörömpölés volt hallható, ezek szerint pont vacsora van. Az ajtó előtt vettem egy hatalmas levegőt majd beléptem az ajtón. Megszólalni sem volt időm mert.....
-Magvas Flóra Gabriella!!!-Ajjaj a második nevemen hív-Mégis mit képzelsz magadról? Csak így eltűnsz minden szó nélkül!! És még a telefont sem vagy hajlandó felvenni! Mi meg aggódjuk halálra magunkat! Mi lett volna, ha elüt az autó vagy bármi történik veled??? Én vagyok a felelős érted egy idegen országban!!!!- Keke arca egyre jobban vörösödött, ahogy az aggodalom már elkezdett elpárologni belőle és felváltotta a düh.
-Elnézést-motyogtam
-Elnézést?! Csak ennyi?-csóválta meg a fejét-Erről a szüleid tudni fognak!- fenyegetett meg azzal az egy dologgal, amivel a legjobban tud.
-Mi ezt nem teheted?!?!-Ekkor hirtelen hatalmas csönd telepedett az egész szobára. Basszus- mármint nem teheti-próbáltam menteni a menthetőt.
-Indulás! -
-Hova? -kérdeztem, mert gőzöm se volt, hogy mire gondol
-A szobámba. Jelen pillanatban az az igazgatói iroda-magyarázta.

Az út a szobáig iszonyú lassan telt, pedig összesen, ha 100 méterről beszélünk.
Az ajtó kattanása után egy nagyon dühös tekintetű nagynénivel találtam szembe magam. Nem is tudom melyik a jobb.
-Magyarázatot kérek most!
-Ki kellett szellőztetnem a fejem-rántottam meg a vállam. Végü is ez nem hazugság
-Ennyi? Komolyan? Ennél több kell, hogy most azonnal ne küldjelek haza!
-Miért mégis mit vársz? Vissza kellet jönnöm ide ahol a legnagyobb esélye van, hogy lebukom és még ráadásként abba az osztályba kell bejárnom, ahol senki nem lát szívesen vagy kihasznált és megalázott esetleg megpróbált megerőszakolni. Mégis szerinted ez lelkileg nem teher? Ha lebukom elveszíthetem a barátaimat!-akadtam ki.
-Talán nem kellett volna nekik hazudni!! Vagy esetleg idejönni és sztároskosni-mikor felfogta, hogy mit mondott azonnal a szája elé kapta a kezét- Nem úgy értettem-próbálta menteni a helyzetet.
-Ne- próbáltam kitérni az érintése elől-Ne érj hozzám. Te is ugyan olyan vagy, mint ők. Azt hiszitek ezt, hogy csak én akartam. Hát tévedtek. Inkább mondd meg a mi a büntetésem úgy, mint az egyik tanárom, mert hogy jelen pillanatba nem vagy a keresztanyám-kiabáltam és próbáltam nem sírva fakadni. 
-Flóra -próbált megölelni, de én elhajoltam előle.
-Ne, ne érj hozzám. 
-Rendben- mondta szomorúan.- ami meg a büntetésedet illeti elég lesz hogy felhívom Gabit meg......meg az amit az előbb mondtam. -mondta, bár egyszer se nézett a szemembe. Tudom, hogy abban a pillanatban mikor kimondta megbánta, de jelen pillanatban nem tudod érdekelni-Elmehetsz.

A szobámba érve nem csak a lányokat, hanem az egész osztályt ott találtam.
-Mit mondott?-Kérdezték amint beléptem a szobába.
-Felfogja hívni a szüleimet.
-Ennyi? -kérdezte Huni
-Hidd el ez nekem nagyobb büntetés, mint az hogy most azonnal felültet egy hazafelé tartó járatra.

Még egy óráig beszélgetünk így mi 12-en, majd elmentek ők is aludni. Kb ugyan azt a storyt adtak be nekik, mint Kekének csak még egy kicsit lecsökkentve.
-És akkor most halljuk mi is történt valójában- kezdte Blanka amint becsukódott az utolsó fiú után is az ajtó. Mindenről beszámoltam nekik. A mesélés végere már patakokban folytak a könnyeim. A lányok vigasztalóan átöleltek, míg álomba nem sírtam magam.

És ha csak sejtettem volna, hogy mi vár még rám, akkor inkább felülök az első hazatartó járatra.......