1.19

189 10 0
                                    

december 18.

Végre hétvége. Még  3 napot kell menni és szünet, bár nem várom. De mindegy. Délután kettőkor lesz a próba, már alig várom , hogy megmutathassam az új dalokat.

-Flóra!-szólt Keke

-Igen?
-Tudnál ma vigyázni Kittyre, mert  színházba megyünk Orsiékkal, de az Orsi anyukája lebetegedett, így nem tudja hova rakni a kicsit.-vázolta fel a helyzetet 

-Attól függ mikortól kellene? Mert ma próbálunk a srácokkal.

-Olyan 6 és fél hét között áthoznák hozzánk-mondta

-Oké elvállalom, addigra hazaérek.-válaszoltam, majd felmentem és rendbe raktam a szobám. 

Kettőkor megszólalt a csengő, ami azt jelentette, hogy megjött Blanka. Aliz sajnos nem tudod velünk jönni, mert az apjánál van.
-Szia-öleltem meg. Magunkhoz híven utolsónak érkeztünk. Mire odaértünk a fiúk már berendezkedtek.
-Hali-köszöntünk.
-Sziasztok Lányok!-Trixi Luke ölébe ült. Rögtön elkapott a hányinger. 

-Rendeltünk pizzát-mondta Levi. Mi csak bólogattunk.
-Flóra, a fiúkkal azt beszéltük, hogy a szám amit, majd Luke énekel az a Nem tudja senki lesz- A fiúkkal megbeszéltük, hogy egy számot Luke, egyet én és egyet közösen duettbe éneklünk
-Nekem oké

-És te mit énekelsz majd?-kérdezte Huni. Én csak meglebegtettem egy lapot az orruk előtt majd elvettem az egyik gitárt és elkezdtem játszani a dalt. (Fenti dal)

Mindig Megtalálod A Hazavezető Utat 

Felkelsz. Esik az eső és hétfő van.
Úgy látszik ismét egy kemény nap jön. Lejárt az idő!
Megint késésben vagy, szóval nyomás. (Nyomás)
Néha úgy érzed futnod kell.
Találj egy új életet, és ugorj bele.
Engedd el, kelj fel és vedd be a táncparkettet
Mikor kialszanak a fények, akkor van vége a műsornak.
És úgy érzed sehová sem mehetsz.
Nem tudod?

Megváltoztathatod a hajad,
és lecserélheted a ruháidat.
Megváltoztathatod a véleményed,
Így megy ez.
Mondhatsz viszlátot és mondhatsz sziát is
De mindig megtalálod a hazavezető utat
Megváltoztathatod a stílusod
Lecserélheted a farmerod.
Megtanulhatsz repülni
És megvalósíthatod az álmaid
Nevethetsz és sírhatsz,
de mindenki tudja.
Mindig megtalálod a hazavezető utat.

A legjobb barátaid
A kis szülővárosod.
Várni fognak bárhova mész.
Tudod, hogy bármikor megfordulhatsz. (Megfordulhatsz)
Mert nagy és őrült ez a világ. (őrült)
Ez a lány egy talánon gondolkodik.
Ez az élet, amiről sok ember álmodik (Álmodik)
Mert mikor szomorú vagyok, és teljesen egyedül vagyok.
Mindig van egy hely, ahová mehetek.
Mert tudom.

Megváltoztathatod a hajad,
és lecserélheted a ruháidat.
Megváltoztathatod a véleményed,
Így megy ez.
Mondhatsz viszlátot és mondhatsz sziát is
De mindig megtalálod a hazavezető utat
Megváltoztathatod a stílusod
Lecserélheted a farmerod.
Megtanulhatsz repülni
És megvalósíthatod az álmaid
Nevethetsz és sírhatsz,
de mindenki tudja.
Mindig megtalálod a hazavezető utat.

Igen, ők pontosan tudják ki vagy.
Mikor az igazi éned egy szupersztár.
Tudod, hogy sosincs túl messze.

Megváltoztathatod a hajad,
Lecserélheted a ruháidat.
Megváltoztathatod a véleményed
Így megy ez.
Mondhatsz viszlátot és mondhatsz sziát is
De mindig megtalálod a hazavezető

Újrakezdés (Átírás alatt)Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang