1.21

179 8 0
                                    

December 31.

Tegnap jöttem vissza Budára. A szünet, ahogy vártam rossz volt. A szüleimmel annyit beszéltem amit muszáj volt. Jó pofiztam  a rokonokkal. És írtam egy új dalt. Ezt ma fogjuk előadni, ugyanis Luke-nak szól. Nagyon izgatott vagyok emiatt..
-Reggelt- köszöntem Kekeéknek.

-Jó reggelt neked is- rakta elém Keresztanyu a reggelit.- Elfelejtettük mondani Tomival, hogy mi is elmegyünk egy szilveszteri buliba.

-Hova mentek?
-A klubhoz, munkahelyi szilveszter.
-Értem. Akkor én..

-Egyig maradhatsz a bulin. És majd Viktor elmegy érted, mert itt van Orsiéknál és ő is egyig van elengedve.
-Oké-mondtam, majd felmentem a szobámba. Szerencsére már megcsináltam a házit amit a szünetre kaptunk így azzal már nem kell foglalkozom. Inkább elkezdtem koreót csinálni. Mikor nagyából kész volt, úgy döntöttem, hogy olvasok valamit, na ebből az lett, hogy a lányok 6 órakor úgy rontottak be a szobámba, hogy mi az, hogy még nem vagyok kész. Úgyhogy a kaptam fél órát elkészülni. Hát sikerült, de rohannunk kellett.

-Hol voltatok?- jött oda Hunor

-Bocsi olvastam és nem vettem észre, hogy mennyi az idő-mondtam

-Rendben. Luke fél óra múlva itt van. De akkor írok Trixinek, hogy nem kell feltartania.-majd ott sem volt. Teljesen elfeledkeztem Trixiről. Szuper, már így is untam a jó pofizást. Inkább  elmentem beállítani a mikrofonom. 
-Itt vannak 2 perc-ordította Levi. Márk gyorsan fogta a gitárját Hunor beült a dob mögé. Én is felvettem a gitáromat és beálltam a mikrofon mögé. A lányok kezében ott volt a torta és arra vártak, hogy meggyújtsák. A többi vendég, mert ugye ez a suli egyik legmenőbb emberének  a szülinapja, tehát itt van az egész iskola. Trixi hangját távolról is jól lehetett hallani. Majd kinyílt az ajtó, a fiúk elkezdtek zenélni, Trixi beállt a zongorához, a lányok előjöttek a tortával aminek a tetején a 16-os gyertya égett én meg elkezdtem énekelni. Luke teljesen le volt döbbenve. Ezek szerint sikerült meglepnünk. 
-Úristen, köszönöm-túrt a hajába. Na én köpni-nyelni nem tudtam, olyan jól nézett ki.
-Boldog szülinapot Kicsim-rohant oda Trixi és megcsókolta Luke-ot. Ha Márk nem tart meg akkor összeestem volna.

-Gyere- húzott magával az udvar felé.

-Honnan tudtad?
-Amikor nálatok voltam, még csak el sem pirultál azon, hogy félmeztelenül ott álltam előtted. És azt is látom, hogy nézel rá.
-Ennyire észre vehető?
-Igen-mondta, majd átölelt. Észre se vettem, hogy elkezdtem könnyezni.-Shh-próbált nyugtatni. Kb fél órát állhattunk kint,mire megnyugodtam.-Gyere menjünk be, mert megfázol.

Bent tombolt a hangulat. Gyorsan megkerestem a lányokat.

-Hol voltál?-kérdezte Blanka
-Majd elmesélem.-Próbáltam jól érezni magam, de a szemem előtt csak őket láttam, ahogy csókolóznak.
-Flóra-jött oda hozzám Levi

-Igen?

-Van kedved énekelni?

-Persze, miért?
-A vendégek kérték, nagyon tetszett nekik az előző dal-mondta
-Akkor mire várunk-mondtam és már fogtam is a gitáromat. Kértem egy kis figyelmet majd elkezdtem énekelni. A srácok végig engem néztek. Próbáltam nem feltűnően Luke-nak énekelni.

Távolból látni téged

Hogyan magyarázzam el?
Nem tudok nem gondolni rád.
És kettőnkre.

Hogyan szökjek meg egy daltól,
Ami rólad beszél?
Ha az én dalom vagy!

Élhetek úgy, mint egy mesében,
Ha veled vagyok!
Ami újra éli a szerelem minden lapját.

Habár próbálom, már nem bírom tovább,
Hogy a távolból lássalak téged!
A szemeim már nem tudják elrejteni ezt a titkot.
Átölel az ég,
És megállás nélkül repülök feléd.
Időben érkeztem,
És már nem vagy itt...
Valaki elfoglalta a helyem!

Emlékeztesd rá,
Hogy egy nap majd találkozunk,
ÉS elveszít téged!

Mondd meg neki azt is,
Hogy elkerülhetetlen a végzet,
NEM fog megállítani engem!!!

Élhetsz majd úgy, mint egy mesében,
De csakis VELEM!!!
Megcsókollak és felébred a szerelem!

Habár próbálom, már nem bírom tovább,
Hogy a távolból lássalak téged!
A szemeim már nem tudják elrejteni ezt a titkot.
Átölel az ég,
És megállás nélkül repülök feléd.
Időben érkeztem,
És már nem vagy itt...
Valaki elfoglalta a helyem!

Számomra a lélegzet te vagy!
Hogyan éljek, ha nem vagy itt???

Habár próbálom, már nem bírom tovább,
Hogy a távolból lássalak téged!
A szemeim már nem tudják elrejteni ezt a titkot.
Átölel az ég,
És megállás nélkül repülök feléd.
Időben érkeztem,
És már nem vagy itt...
Valaki elfoglalta a helyem!

Mikor végeztem meghajoltam. Már csak 10 perc volt éjfélig. Úgyhogy mindenki elindult kintre a pezsgőjével, bár Blankának köszönhetően, aki nem töltötte be a 18-at csak is alkoholmentessel ünnepelhette az újévet.

Én is elindultam volna kifele, de valaki visszarántott.

-Mit akarsz?-fordultam Trixi felé, mert ő rántott vissza
-Szállj le Luke-ról! Ő az enyém!

-Mi? Nekem nem kell-próbáltam tagadni, de mind hiába. Tudtam, hogy az arcomra van írva.

-Ja, persze.-forgatta meg a szemét.-Vagy le szállsz róla, vagy nagyon megbánod-mondta a szemembe és már ott sem volt. Döbbenten álltam ott, majd meghallottam a visszaszámlálást, úgyhogy elindultam kifele. 

-Boldog új évet!-kiabálta mindenki. Trixi csak rám nézett, majd jó hosszan megcsókolta Luke-ot. A szívem apró darabokra tört. Berohantam és a mosdóig meg sem álltam. Kb 15 perc múlva vagyis inkább én annak gondoltam a lányok nyitottak be.

-Végre megvagy. Már mindenhol kerestünk-mondta Aliz.-Mi a baj?-guggolt le mellém. Belőlem csak úgy dőlt a szó. Mikor végeztem Blanka törte meg a csendet.

-Én kinyírom azt a r.......!

-Ne! Nem éri meg- mondtam. Ekkor ránéztem az órámra. 1 óra múlt 10 perccel-Basszus már otthon kellene lennem-Gyorsan előkaptam a telefonom. 3 nem fogadott hívás volt Viktortól. Gyorsan visszahívtam

-Hol vagy?-szólt bele

-Bocsi nem vettem észre, hogy ennyi az idő. Itt vagy a ház előtt?
-Igen

-Oké rohanok- tettem le a telefont- Mennem kell, az unokatesóm kint vár.
Gyorsan elköszöntem a lányoktól. Kint a ház előtt a gerle pár éppen egymást nyalta. Inkább szó nélkül mentem el mellettük. Mikor megláttam Vikit boldogan szaladtam oda hozzá és öleltem meg. Ki gondolta volna, hogy ebből milyen rossz dolog fog kisülni.......

Újrakezdés (Átírás alatt)Donde viven las historias. Descúbrelo ahora