Nélküled nem az igazi.. (TsukkiNoya) Haikyuu fanfiction.

🎀 Masni 🎀

Hamarosan jön a karácsony. Tsukishimával alig 3 napja voltunk együtt és még mindig nem mondtuk el a csapatnak. Most viszont nem csak ez volt az egyetlen gondom. Egy ideje elöszőr mentem át a négyszeműhöz furulyázni, hiszen a mi osztályunk adja elő a karácsonyi műsort. Féltem mert legutóbbi alkalommal elég kínos dolgok történtek és nem akartam újra emlékezni rájuk.

Délután át is mentem a Tsukishima házba.
-Megjöttem - léptem be az ajtón.
-Hello - mondta egykedvűen a colos - Tedd le a cuccod! A szobámban várlak.
Kei szülei nem voltak otthon. Mintha a négyszemű emlitette volna hogy sokat dolgoznak. Ha jól tudom a bátyja meg egy haverjánál bulizott, de ki ne tenné pénteken. Levettem a cipőm, a többi mellé tettem a fal mellé és elindultam a szoba felé. Mikor beléptem Tsukishima már az ágyán üldögélt és előkotorta a hangszert. Nem éppen a legrészletesebben tanultam rajta játszani, csak 2 dalt tanultam meg hangról hangra. Már szerencsére csak ismételni kellett. Az "all i want for christmas" és a "jingle bells" is már annyira jól ment, hogy kétszer eljátszottam egyből hibátlanul, így Tsukishima már nem is erőltette a további gyakorlást. Mikor végeztünk a négyszemű eltette a hangszer, én pedig hanyatdöltem az ágyán.
-Tessék - nyújtotta nekem oda a hangszert.
-Köszi - vigyorogtam rá - hamarosan indulnom kell, anyum nem szereti ha sokáig elvagyok.
-Nem akarsz itt aludni?
-Mi?
-Jól hallottad.
-Ööö... Nem is tudom - jöttem zavarba. - már itt tartanánk?
-Simán - vágta rá - ez haveroknál is megszokott. Mi pedig ha jól tudom egy pár vagyunk, szóval ebben a helyzetben pláne nem lehet kifogás.
Addig-addig mondta, míg végül belementem. A Tsukishima szülők nem bánták, sőt inkább örültek neki hogy Kei végre áthívott valakit. Én felhívtam a szüleimet, akik szerencsére nem kérdezték, hogy mégis miért, így az estémet ott töltöttem.
-Nem kérsz valamit? - lépett elém Tsukishima - Én megyek vacsizni, ha van kedved csatlakozz.
Heves bólogatás kiséretében megindultam utána. Ez vacsora!! Ki hagyná ki?! Ő azonban bevárt az ajtóban és előreengedett. Olyan volt, mint valami romantikus filmben. Bevallom annyira piros lettem mint a paradicsom és gyorsan a szám elé kaptam a kezem, hogy a colos ne vegye észre. De mit ad isten valahogy szemetszúrt neki. Gyengéden elvette az arcom elől a megszégyenülés elleni pajzsom, helyére egy puszit nyomott, és összekulcsolta a kezünket. A keze az enyémhez képest hatalmas volt és meleg. Azt a hőt amit az óriás mancsai árasztottak, más nem érezhette rajtam kívűl, két indokból is. 1, Tsukishima nem egy kézenfogva sétálós típus; 2, Ehhez a meleghez csak az fér hozzá aki szeretettel érez a másik iránt. Nem mondanám hogy úgy érzek ezután a kétszínű, szerencsétlen szöszi után, csak nem utálom. Az én szememben pedig vagy gyűlölet vagy szeretet létezik. Ezekbe a gondolataimba merülve sétáltam, a colos pedig apró vigyorral az arcán lépett velem egyszerre. Így mentünk el a konyháig.
A "pasim" összeütött valami kaját, én pedig helyet foglaltam az asztalnál. Tsukishima felkötött magára egy kötényt, nehogy összeolajozza a szakadt farmerét. A masni teljesen szimetrikus lett, és pontosan a nadrág szabását követve, konyult le a tökéletes farpofái találkozó pontja felé. Ahogy a colos lépkedett vagy éppen a súlypontját helyezte át egyik lábáról a másikra, a kis masni ide-oda libbent, a hirtelen irányváltozásoktól. Néha szoritott a kötésen, ugyanis a vékony derekán nem akart megmaradni az anyag. Azt kivántam bárcsak sose hagyná abba. Lassan feláltam, megkerültem az asztalt, és a célpont felé tartottam. Mikor a négszemű épp a hűtőbe hajolt kivenni valami zöldséget, egy határozott mozdulattal a mutatóujjamat, a masni két füle közé illesztettem, a farmer; a varrás; és Tsukishima fenekének metszéspontjába. Hirtelen megállt, és ahogy ujjaimmal lépkedtem feljebb a gerince vonalán, úgy húzta ki magát ő is. Amikor már nem értem tovább, lassan visszafelé kezdtem ballagni. Pár lépés után a nadrágja pereménél voltam, lassan becsukta a hűtőt, megfordult, és lehajolt hozzám egy csókra. Elzárta a tűzhelyet, az ölébe kapott, feltett az étkező asztalra és egyre hevesebb csókcsatába kezdtünk. A nyelve körbejárta a szám minden kis négyzetét, majd szép lassan az arcomtól kezdve a nyakam felé elkezdte a bőröm végigpuszilni. A dekoltázsomnál megállt.
-Most még meg tudok állni - nézett mélyen a szemembe.
-Meg ne merd tenni - adtam egyértelmű választ majd a karomat a nyaka köré kulcsoltam és lábammal átfogtam a derekát, megerősitve az előbbi mondandóm. Már egyáltalán nem volt bennem az a félelem amit az idejövetelkor éreztem. Egyszerűen  többet akartam belőle, de ezt semmiképp nem akartam a tudtára adni. Legalább is szavakkal nem.
Tsukishima felkapott úgy koala pózban és a hátamat simogatva indult meg a szobája felé.

Na srácok itt az új rész, bocsánat a kis kihagyásért és a helyesírási hibákért. 😏🔥❤️