Nélküled nem az igazi.. (TsukkiNoya) Haikyuu fanfiction.

Akkor Most Mi Van Köztünk?

Nem hittem a szememnek. Tsukki azt mondta hogy szakitott Yamaguchival. Erre mit látok? A colos a falnak döntötte Thadashit aki teljesen vörös arccal támogatta a fiú cselekedeteit.

-Tsukishima!! - ordítottam - nem zavar ha megbaszod Yamaguchit de tégy meg egy szivességet! - a hangom lassan síróssá vált - ne itt az én szemem előtt tedd meg!

Zokogva elfutottam melettük és rohantam egyenesen haza. Miért pont most? Tegnap azt mondta hogy szeret teljes szivéből és szakított az állítólagos pasiával erre meg ma a korrepetálásom előtt 10 perccel kinek a karjaiba találom? Hát bazdmeg kurva nehéz kitalálni.
Ahogy rohantam nem figyeltem mi vagy ki van elöttem és mindent feldöntöttem vagy meglöktem magam melett. Csak futottam és futottam. Hamarosan a parkhoz értem amin át akartam vágni mert így gyorsabb volt az út. A vizes fűben azonban megcsúszott a lábam és a közeli szökőkút felé kezdtem csúszni fejjel előre. Már szoritottam össze a szemem és készültem az ütközésre a márvány patkával.

-Nishinoya!! - ordította valaki. Nem volt ismerős a hang mivel a hatalmas ordítás eltorzitotta az eredeti hangját. Egyszer csak ez a személy az utamat álta. A hatalmas kezeivel átkarolta a fejem és a törzsem. Megvédett az ütődéstől és a háta érkezett a hideg párkánynak. Nagyot nyögött majd egyből engem nézett hogy nincs e bajom. A gyönyörű szemeibe néztem amit most nem takart a szemüvege. Biztos akkor esett le róla amikor utánam rohant.

-Jjól vagy Nis-inoya? - kérdezte de szegénykémnek minden egyes levegővételnél fájt az imént odabaszott terület.
-Igen. Gyere gyorsan menjünk orvoshoz! Nem festesz túl jól.
-Semmi bajom..
-Meg a faszt! Na gyere! Feltudsz állni? Segítsek? Hívjak mentőt?
-Segíts felálni.

Átkaroltam a 189 cm es centert és felsegítettem a patka árnyékából. Felvettem a földről a szemüvegét és felraktam rá.

-Tudsz menni egyedül?
-Persze
-Jó akkor lassan elengedlek.

A négyszemű lassan elengedett és elindult legközelebbi pad felé. Lassan lerogyott rá és kissé bűnbánóan nézett az égre.

-Most utálsz igaz?
-... - kerültem a szemkontaktust és összekulcsoltam a kezem hogy igazán érthető legyen a véleményem róla ami le is esett neki.
-Egy idióta vagyok. Kihasználom Yamaguchit majd elmondom neked mit érzek mégis ma őt tartottam a karjaim közt. Megis értem hogy ezután meg a multkori ügyünk miatt nem akarsz többet tőlem tanulni. - lassan rámnézett - Összezavartalak és ezzel magamat is. Tegnap te is elmondtad a ti sztoritokat az ásszal. Hadd mondjam el én is a miénket.

Lassan ránéztem a padon ülő centerre és szúrós tekintettel ugyan de bólintottam hogy "ugyan meséld el te kis szaros hogy is volt az akkor?".

-Alsó középben ismertem meg és valamiért mindig mindenhova követett. Mondta ugyan hogy egyszer megmentettem de nem emlékszem rá a mai napig. Végül mindig együtt voltunk és furcsáltam a helyzetet mert engem nem szoktak sokáig elviselni az emberek - ennél a résznél kezdett zavarba jönni - Egyik nap aztán vallott nekem hogy mennyire szeret és tudja hogy férfiak vagyunk mégsem tud elfelejteni és próbáljuk meg. Az volt az első vallomás amit kaptam és mivel én sem voltam teljesen közömbös iránta belementem.

-És miköze ennek az elöbbi akciótokhoz?-kérdeztem már elég türelmetlenül

- Lefeküdtünk. Yamaguchi kezdeményezett és már addig ment hogy nem tudtam leállítani magam pedig én nem akartam semmit se tőle. Aztán eljöttünk a Karasunóba és mint mondtam azonnal teljes szivemből belédszerettem. Yamaguchi is észrevette hogy valami nem ok. Előző héten szakitottam is vele. Ma reggel pedig felhívott hogy beszélni akar velem. Annyit kért hogy hadd kapjon egy búcsú csókot amivel végleg elfelejt.

-Akkor nyitottam rátok...

-Pontosan. Csak nem féltékeny vagy? - lassan előrehajolt és megütögette a melette lévő helyet a padon kérve hogy üljek mellé.
-Én féltékeny?! - nevettem el magam inkább kétségbe esetten mint vidáman.
Levágtam magam a padra és néztem a szökőkutat.

-Akkor most mi van köztünk? - kérdezte halkan