Nélküled nem az igazi.. (TsukkiNoya) Haikyuu fanfiction.

🔄Újra🔄

"Úgy volt ,hogy újrakezdjük. Viccesz szó az újrakezdés. Azt gondolod belőle ,hogy volt előtte már ugyanilyen és el lett rontva, ezért kell újrakezdeni. Elromlott valami de megújult erővel vágunk bele új dolgokba."

FUUUJ! Mi ez a nyálas bevezető? Azonnal elkezdtem satírozni az utóbb leírt pár sort ,hogy szinte már a lap is kilyukadt, majd hagytam az egészet a francba és kitéptem az egész lapot, hogy ennek még csak nyoma se maradjon. Mióta lettem ilyen érzelmes? - kérdeztem magamtól. Majd egy nagy levegő után folytattam a naplóírást. Igen naplót írok. Lehet nevetni ,de szeretem mikor pár hét/hónap/év után újra elolvasom a velem történteket és visszaemlékszem ,hogy "basszus tényleg így volt. El is felejtettem!" Az asztalomnál ültem és írtam tovább, mikor meghallottam anyám hangját.
-Drágám! Gyere csöngettek, megérkeztek a vendégek. Nyisd ki az ajtót Yuu, mert tiszta tészta a kezem - hogy az a jó büdös... komolyan, minek meghívni mindenkit mert ünnepeljük isten fiának a szülinapját. Anyám ebben profi. Nagyszülők, nagybácsik, nagynénik, unokatesók, másodunokatesók, sógorok, anyósok, még a szomszéd néni unokája is jön pedig ő maga nem ért rá. Nem értem ezt a felhajtást.
Lassan lebattyogtam a lépcsőn , magamra erőltettem a "karácsony a szeretet ünnepe és úgy is meg kell játszanod a boldogságot ahogy mindenki más szóval pofád lapos" mosolyt. És akkor kinyitottam az ajtót.
-Tsukki? Mit keresel itt? Gyorsan bújj bejjebb nehogy megfázz itt nekem. - hadartam majd behúztam a colost a házba. - Örülök ,hogy látlak de nem maradhatsz sokáig mindjárt itt van a családom.
-Bocsának akkor megyek is- kapta maga elé a kezét és már nyúlt volna a kilincs után mikor rátettem a kezem.
-Várj egy kicsit - pirultam el majd gyorsan beszaladtam a szobámba és az egyik fiókból elővettem a PASIM ajándékát. Aztán sarkon fordultam és minden bevezetés nélkül a kezébe nyomtam a kis piros dobozt. Nagyon izgultam, hogy mit fog szólni, de úgy gondoltam kizárt ,hogy ne tetszene neki. - Ne haragudj hogy csak így, de mégiscsak karácsony van, szenteste. Így azért mégis kicsit hagyományosabb - mondtam teljes zavaromban és csak a lábamat tudtam nézni. Hallottam ,hogy szakad a papír ,nyílik a doboz... majd semmi reakció. Teljes csönd. Lassan felnéztem. Kei teljesen megmerevedett arccal állt és tágra nyíltak a szemei.
-Tetszik? - kérdeztem meg végül. - lassan kiemelte a dínós egyberészes pizsamát és a fejhalgatót. Kis aranyos. Könnybelábadt a szeme és csak szipogott.
-Köszönöm - mondta majd kitört belőle a sírás. Nem értettem a helyzetet. Ennyire meghatódott volna?
-Jaj ugyan semmi, de hora hora.. nem kell így pityeregni na gyere. - mondtam majd átöleltem és beszippantottam a finom illatát.
-Nem az - próbált mosolyt erőltetni kipirosodott szemeihez - imádom őket tényleg és egyértelmű, hogy a szereteted szól belőlük, de ne haragudj most nem emiatt jöttem. - felvontam egyik szemöldököm, mire folytatta - elmondtam a szüleimnek ,hogy szeretném ha megismerkednének veled - itt elcsuklott a hangja - és ,hogy ne legyen meglepetés elmondtam, hogy akivel járok az egy fiú. Erre apukám kidobott a házból vacsora közben és nem tudtam mit csináljak ,hova menjek. Bátyám tudta mégsem védett meg érted? Anyukám meg a "nagy empatikus ember" még helyeselte is apám viselkedését. Nem tudom mit csináljak. Ne haragudj. Sajnálom, sajnálom, sajnálom, sajnálom, sajnálom, sajnálom. - erre nem láttam más megoldást.
-Anyaaa csak Tsukishima az a barátom. Nem baj ha itt marad ma estére? - ordítottam és el nem engedtem egy percre sem a szöszit.
-Mi? Te elmondtad neki? - suttogta Tsukki.
-Annyira örültem mikor járni kezdünk, hogy úgysem tudtam volna magamban tartani - nevettem fel.
-Tényleg itt van? De jó Tsukishima-kun annyira örülök ,hogy megismerhetlek. Yuu sokat mesélt rólad. Hogy hogy erre? - erre a kérdésre megráztam a fejem mire anyám vette a lapot. - Aaa az most lényegtelen fő ,hogy itt vagy. Hú milyen magas vagy most nézem csak. Hány centi vagy?
-190 - derült jobb kedvre egy kicsit Tsukki.
-Aztaa az nem semmi, hát reméltük ,hogy Yuu is nőni fog még de csak nem akar 160 centi lenni.
-De anya én 160 centi vagyok!!! - ordítottam. -Mérd csak meg!
-Persze ,persze kicsim - nevetett.
-Na de üljetek le, amíg itt nem lesznek a többiek.

Leültünk az asztalhoz egymás mellé és Tsukishima a kezembe csúsztatott valamit.
-Csak az asztal alatt nézd meg - suttogta. - Kibontottam a csomagot és megláttam egy falkon síkositót. Azonnal visszazártam és lányos zavaromban a kezembe temettem rákvörös arcomat.
-Említetted hogy szeretnél valami hasznos dolgot karácsonyra. Szerintem ez az. - vigyorgott újra önelégülten és perverzen.

Komolyan mindjárt karácsony.. Ne haragudjatok, valószínűleg ezzel a kihagyással sok olvasót elvesztettem, de nem volt ihletem írni és ez a szar vírus sem segít. De ha van egyetlen ember is aki olvassa érte már megéri. Próbálom mostmár rendszerezni, hogy mikor teszek ki részeket és azt be is tartani. Az online oktatásban úgy is annyira unatkozni fogok hogy tuti lesz még rész ❤😂
Nektek is online van? Milyen? Hogy bírjátok?