Isten nem létezik. Vagy mégis? {Ereri} /BEFEJEZETT/

Így is szeretlek.

Eren szemszög

Az lehetetlen! Én nem lehetek a sátán fia! Még csak az kéne... ez csak egy rossz álom! Igen Eren ideje felébredned! De ha ez egy álom akkor én mikor aludtam el? Ez az amit nem igazán tudok... De ez akkor is teljességgel lehetetlen! Egyáltalán mi a fenét csinálok itt? Én itt egy nagy senki vagyok!

-Mi? - ennyit bírtam kinyögni. A körülöttünk ülök még mit sem sejtve néztek minket. Levi apja elengedte kezem. Visszasétáltam az acélkék szeműhöz.

-Ezt nem hiszem el... - motyogta apja. - Hogy pont belé kell szeretned... de elfogadnom oké...

-Mi az apám? - kérdezte a felnyírt hajú.

-Rivaille... a barátod... a sátán fia... - mondta Isten mire Levi teljesen lesokkolt. Én sem igazán értettem miért hívja így az apja.

-Ne hívj így. - ökölbe szorította kezeit. Felnézett apjára majd bátran, üvöltve szólalt meg újra. - Ne hívj így! - megfogta csuklóm és elkezdett kiráncigálni a helyiségből. Amikor már úgy vélte, hogy elég messze vagyunk felém fordult. - Igaz az amit apám mondott? - kérdezte tőlem csalódottan, lehajtott fejjel.

-Igen... most tudtam meg, de igen igaz sajnos... - mondtam majd én is a padlóra szegeztem tekintetem.

-Ekkora hülyeséget... - nevetett fel kínjában. - Nem hiszem el... ráadásul apám is úgy hívott... borzasztó.

-De miért nem szereted ha így hívnak? - kérdeztem kis érdeklődést mutatva a válasz iránt.

-Mert... mert... amit most hallani fogsz azt kérlek ne mondd el senkinek. - bólintással jeleztem, hogy megtartom a kis titkát - Az igazi nevem Rivaille Ackerman csak mindenki Levinek szólít... ez azért van mert még 200 éve mikor megszülettem az unokatestvérem elnevezett Levinek de ez most lényegtelen. - sóhajtott majd folytatta. - Volt egy barátnőm akihez hozzá kellett volna adni engem... viszont én már akkor is a férfiakhoz vonzódtam... ezt a lányt hát, hogy is mondjam... - megvakarta tarkóját zavartan. - Egyszer megfektettem... és egy gyerekem született tőle... a gyermekem hívott mindig Rivaillenak...

-Hogyhogy csak hívott? Várj 200?! - kérdeztem vissza.

-Igen 200 és azért... Mert már nem él... meghalt az anyával együtt mikor betörtek hozzám... Az anyukáját nem igazán szerettem de a kisfiú azonnal belopta magát a szívembe... Amikor Rivaillenak hívnak mindig ő jut eszembe mivel ez az úgy nevezett "isteni nevem" amit használnom kéne de utálom... Tehát arra kérlek ne hívj így... Igaz a jelenlegi Isten az apám de a fiamat még ő is képtelen volt visszahozni...

-Sajnálom, hogy felhoztam ezt a témát... Nem tudtam...

-Ne sajnálkozz, már túlléptem rajta. Tudod ki miatt?

-Miattam?

-Igen. Csakis miattad. Te adtál erőt nekem ahhoz, hogy újra a régi önmagam. Köszönöm, hogy velem vagy.

-Ne köszönd... fölösleges. De még így is tudsz szeretni, hogy tudod mi vagyok?

-Ez hülye kérdés... Természetesen. Mit gondolsz? Ennyi miatt eltántorodom? Én is félig démon vagyok...

-Ebben igazad van. - teljesen megértem az érzéseit. Meghalt a felesége és a fia. Nem csodálom, hogy mindig ilyen rideg velem és másokkal is. A kisugárzása is mindig érzelem mentes. - És most mit csinálunk?

-El kell intézni Amerikát. Háborút akar indítani, tehát most átlépünk a kapun és elmegyünk Amerikába majd meggyőzzük őket, hogy nem kell háborúzni Angliával a hülye utánpótlás miatt, mert elvileg Anglia lopott Amerikától ami nem igaz... Na de induljunk mert nincs sok időnk. - ezzel el is ráncigált a még mindig nyitva tartott kapun és át is ugrottunk rajta. Nem ugyanoda érkeztünk ahonnan indultunk. Egy erdő kellős közepén álltunk. - Megjöttünk. Gondolom nem tudod hol vagyunk. Ez itt Brazília. Az Amazon folyó erdeje.

-De hát itt annyi kigyó van! - nyafogtam a törpének.

-Csak gyere már! - mondta majd megrántotta karom és így beleestem a sárba. - Istenem kölyök, hogy lehetsz ennyire béna?

-Bocsi de én nem vagyok Isten fia...

-Nem, igazad van... te sátán fia vagy. - mosolygott rám gúnyosan.

-Ez nem volt szép... Gonosz vagy. - mondtam majd odamentem hozzá és mivel mögötte volt a folyó ezért egy kis lökés is elég volt. Elvesztette egyensúlyát és beleesett a kisfolyású vizbe amire elröhögtem magam.

-Ezt még vissza kapod! A karma én vagyok... És a karma most megbüntet. - odajött hozzám és kezében megjelent egy párna... mi a szar? Minek kell neki párna? Nem is tudtam sokat gondolkodni ezen, mivel a fejemnek dobta a puha anyagot. Amint fejemet érte azonnal szétszakadt és tollak mentek az orromba és számba.

-Bazd meg Levi! - üvöltöttem rá mire már majdnem sikerült kiszednem a tollakat a számból, orromból, hajamból.

-Max téged. - mosolyodott el perverzen.

-Te beteg vagy...

-Igen... és úgy hívják ezt a betegséget, hogy beleszerettem sátán fiába. - odajött hozzám és meghúzta hajam, hogy a szemeibe nézzek.

Lassan ajkaimra hajolt és egyenletesen nem gyors tempóban mozgatta száját enyémen. Viszonoztam méz édes csókját. Bejutást kért amire rögtön leemeltem alsó ajkaimat. Időt nem hagyva vette kezelésbe szám belsejét amikor puskahangot hallottam. Leviben volt a golyó. Mivel isten és egy démon fia így nem történt semmi. A golyót megfogta és szó szerint kitépte hátából majd a támadóra nézett. Szemei vörösen izzottak. Ha nem ismerném biztos, hogy az lenne az első gondolatom róla, hogy inkább ölj meg most azonnal csak ne kínozz. A puskás férfi felé fordult aki szerintem pont a halálán gondolkodott.

-Ez meg mi volt? Hmm? - kérdezte Levi a férfit aki csak lerogyott a földre és remegett. - Nem válaszolsz?

-Sajnálom! Kérlek ne ölj meg! - könyörgött a férfi.

-Hagyd Levi nem ér annyit, hogy rá használd a képességed... - próbáltam nyugtatni a hollófekete hajút aki meg is nyugodott.

-Menjünk Eren. - szólt nekem ridegen és azonnal követni kezdtem.

Kicsit késtem. Bocsi :(. Próbáltam mibél hamarabb megírni. Ahogy bekapcsoltam a gépem az volt az első, hogy wattpad aztán azonnal meg is írtam ezt. Remélem tetszett.

Sziasztok