"A legfiatalabb nem tudta mi történt. Egy férfit látott, fekete haja oldalt fel volt nyírva. Szemei izzottak és körülötte egy érdekes, arany aura jelent meg. Kinyújtotta kezét Eren felé aki elfogadta azt. Amint Eren kijutott az autóból a férfi eltűn...
Miután Levi meg csikizett nyerően visszaballagott a szobába, követtem én is őt. Befeküdt az ágyba de nem volt fáradt. Bekapcsolta a vele szemben lévő TV-t és a híreket leste hátha valami érdekes felbukkan. Kimentem reggelit készíteni magunknak. Gyorsan összedobtam 2 szendvicset majd bevittem Levinek aki tágult szemekkel nézte a képernyőt:
"Fény derült az igazságra! A híres énekes L, a No Name vezetőjének, barátja van! Egy híres fotós kapta őket lencsevégre!"
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Ez a kép mégis mikor készülhetett? Hisz végig itt voltunk a Mennyben és a Pokolban! Talán szerkesztett? Biztosan!
-Ez mi? - kérdeztem Levitől aki ugyanolyan semmitmondó képet vágott. Még a szendvicsek is majdnem kiestek a kezemből de szerencsére utolsó pillantban elkaptam őket.
-Hoztál szendvicset? - kerülte ki kérdésem.
-Válaszolj Levi! Soha nem volt rajtam olyan arctakaró! - kaptam fel a vizet a kép láttán, amit még mindig nem tudtam sehova sem tenni.
-Ja, hogy ez? Ez csak egy fan szar próbálkozása. Nagyon élethű abba nem tudok belekötni de ez akkor is hamis. A szemed... nem vörös hanem sárga. - Adta meg a magyarázatot.
-Aha... értem. Ez téged nem zavar?
-Talán téged igen? - zavartan megvakartam tarkómat majd folytattam a beszédet.
-Nem... azt hiszem nem érdekel...
-Akkor minden rendben.
-Levi lehetne egy fontos kérdésem? - Levi lejjebb halkította a televíziót így minden figyelmét rám szentelte.
-Persze.
-Mikor megyünk vissza a földre? - tettem fel az érthető kérdést. El gondolkozott és választ is adott az eddig bennem forgó kérdésre.
-Hát... vissza akarsz menni?
-Természetesen! Ott nőttem fel. Nem akarok itt élni Démonként! Volt egy életem. Azt elvesztettem. Itt az idő visszaszereznem. - sóhajtott egyet, majd bólintott.
-Akkor csak te mész vissza.
-Mi? - ennyit mondtam. Levi kántálásba kezdett és alattam megjelent a kapu. Magába szívott.
-Ég veled. - köszönt el.
-Levi! NE! - üvöltöttem neki, majd elnyelt a sötétség.
Timeskip
-Hol vagyok? Mit csinálok? - körbenéztem a helyen ahová értem. Egy park. Gyorsan felálltam helyemről és magamra néztem. Egy köntös takart. - Hogy kerültem ide? - kérdezgettem saját magamtól. - Várjunk... ki... vagyok... én?
-Eltévedtél? - jött oda hozzám egy szőke hajú fiú. Körülbelül velem egyidős volt. Haja közép hosszú. - Eren?! - üvöltött fel a fiú ahogy kék íriszeibe néztem.
-Te ki vagy? - kérdeztem tőle.
-Armin! Ki más? Mit csinálsz? - tette fel a kérdését. Azt sem tudtam ki az aki előttem állt. Fejem sajogott, dülöngéltem, a fiú megfogta két vállam és maga felé fordított.
-Ki vagyok... én ? - kérdeztem meg a fiút akinek szemei kipattantak.
-Eren? Mi van veled? Nem tudod ki vagy? - mondta aggódással a hangjában. Biztos fontos vagyok ennek a fiúnak. - Most bemegyünk a kórházba! - elkezdett elráncigálni, én csak hagytam magam. Út közben egy egész aranyos fekete hajú lányt pillantottam meg aki közeledett felénk. - Mikasa! Segíts, Eren nem emlékszik semmire! - üvöltött a szőke a lánynak.
-Mi van Erennel? Nem emlékszik? Vigyük kórházba. - erre a szőke csak bólintott és együtt ráncigáltak tovább az épületbe.
Beértünk a kórházba. Gyorsan bejelentkeztek és vártunk, majd egy nővér jött felénk.
-Eren Jeager, Mikasa Ackerman és Armin Arlert? - kérdezte a nő amire csak bólintottak a mellettem ülök. - Jöjjenek velem. - elkezdtük követni a nővért aki bevezetett egy szobába. Befektettek az ágyba. Bejött egy férfi a szobába.
-Jó napot Eren. Mit tud magáról? - kérdezett a férfi. Szőke haja oldalt fel volt nyírva.
-Semmit... ma tudtam meg a nevem. - válaszoltam.
-Értem. Arlert, Ackerman! Jöjjenek be! - hívta be a két személyt aki idehozott. - Még nem vizsgáltuk meg de nem emlékszik semmire. Valószínűleg amnézia. A testét most fogjuk átvizsgálni. Két óra múlva látogatható.
-Köszönjük. - ezzel kimentek a teremből. Az orvos elővett egy nagy tűt és megtöltötte valamivel.
-Ez lehet egy kicsit fájni fog. - a tűt belenyomta jobb karomba. Egy ideig éreztem a fájdalmat, majd elaludtam.
-Anya! Mi történt? - kérdeztem miközben rohantam az autóhoz.
-Menhj innen khicsim. - anyukám vért köhögött.
-Te láttad azt?
-Mit kicsim? Ne képzelődj! Hívj se.... - nem bírta befejezni mert a kocsi egy nagyot robbant belülről.
-Segítség! - üvöltöztem. Egy autó járt a környéken odajött hozzám és egy férfi lépett ki az járműből.
-Úristen! Hívom a mentőket. - mondta a férfi. Én a földre rogytam és nem tudtam megtartani magam. Hangos zokogásba kezdtem. A férfi aki jött, tárcsázta a mentőket és elmondta helyzetünket és, hogy mi történhetett.
A mentők gyorsan kiértek a rendőrökkel együtt. A zsaruk elkezdtek kédezgetni, hogy mi történt de én csak annyit bírtam kinyögni, hogy: Anya meghalt. Halál. Megmentett. Más szavak nem jöttem ki torkomon.
Arra keltem fel, hogy sírok. Ahogy az orvos meglátta, hogy felkeltem beszaladt hozzám.
-Sajnálom Eren de a sérüléseid maradandóaknak tűnnek. Nagyon beverhetted a lábad mivel eltörtek és a fejed... Teljes amnézia. Nem tudom visszajönnek-e az emlékeid. - mondta az orvos lehangolóan. Újra sírásba kezdtem. Maradandó sérülésük... lehet tolószékes leszek! Nem akarom!
Bocsi a tegnapi kihagyás miatt... Nem voltam otthon. Mostantól ritkítok a részek számán mert lassan kezdődik a suli... Persze nem hagylak rész nélkül de ne számítsatok a mindennapi részekre. Bocsi.
