"A legfiatalabb nem tudta mi történt. Egy férfit látott, fekete haja oldalt fel volt nyírva. Szemei izzottak és körülötte egy érdekes, arany aura jelent meg. Kinyújtotta kezét Eren felé aki elfogadta azt. Amint Eren kijutott az autóból a férfi eltűn...
Lassan nyitottam ki szemeim és a mellettem fekvő Levire pillantottam. Még mély álomban volt. Nem volt szívem felkelteni ezért kezeit lefejtettem magamról és kikászálódtam az addig kényelmet nyújtó ágyból. Az utam a fürdőszobába vezetett ahol megnyitottam a csapot. Levettem az este valahogy magamara vedlett köntösöm, beültem a kádba és gondolataimba mélyedtem.
Miért vagyok itt? Mit csinálok? Soha senki nem értett meg a világon senki. Mindig mindent egyedül csináltam. Nem volt mellettem egyetlen egy ember sem, ki segített volna nekem. Volt egy pár barátom de még ők sem ismertek igazán. Amikor egyedül voltam gyakran sírtam. Otthon. A buszon. Vagy akár egy olyan utcán is elbőgtem magam ahol senki sem láthatott. Gyenge voltam és nem változott semmi. Nem vagyok erős. Mindig másra támaszkodom. Eddig Arminra és Mikasára, most meg Levire. Egyedül talán még lábra állni sem tudnék. A sok év amit magányban töltöttem, megváltoztatott. Az a kisgyerek aki voltam a szüleim halála előtt nincs többé. Mostmár egy olyan személlyé lettem aki amikor boldog volt igazából a lehető legkihasználhatóbb. Aki amikor erősnek látszott igazából gyenge és sebzett volt. Reméltem, hogy a gyengeségeim rejtve maradnak. Nem is barátkoztam. Mindig csak reménykedtem, hogy majd valaki jön és segít. Egy olyan virágot neveltem fel ami nem virágozhat egy olyan álomba, amely nem valósulhat meg. Az életem keresztül kasul felforgott az elmúlt pár hónapban. Gyilkoltam, fájdalmat okoztam, de mégis... boldog vagyok és voltam a Levivel töltött időm alatt. Az ilyeneken tovább kell lépni. Csak menj tovább!
A kád megtelt vízzel ezért a csapot elzártam. Egy hangos koppanást halotttam amire felkaptam fejem. Kiszálltam a kádból, visszavettem köntösöm és gyorsan kifutottam Levihez. Nem találtam a szobában ezért körbenéztem. Mikor az ágy mellé sétáltam, láttam meg Levit aki éppen a földön ül és a fejét fogja.
-Áuh. - nyög fel fájdalmasan és tovább fogja a fájó részt.
-Mit csináltál? - kérdeztem tőle ás hideg kezemet az övére raktam.
-Leestem erről a szarról. - mutat rá az ágyra amire elkuncogom magam.
-A végén még az ágy fog megölni, nem de? - tettem fel a kérdést cinikusan.
-Mit mondtál kölyök? Ismételd el! - szólt rám mire tettetem azt, hogy félek tőle.
-Jaj Levi-oniichan ( általában a fiatalabb gyerekek használják az idősebb nőkre ) ne ölj meg! - mondtam amire mégjobban bepöccent.
-Tudod te ki az oniichan! Gyere ide te világi idióta! - üvöltött rám amire megszeppentem és elkezdtem rohanni amilyen gyorsan csak tudtam. Nem tudtam merre fussak, a legjobb ötlet az volt, hogy vissza a fürdőbe mert azt be lehet zárni. El is futottam a fürdőhöz és bezárkóztam. - Engedj be te büdös kölyök vagy esküszöm betöröm az ajtót! - csörtetett szegény zárt ajtón majd egyszer csak reccsenést hallottam de az ajtó tartotta magát. - Te akartad!
Hallottam ahogy elmegy ezért nekidőltem a hideg csempének és leültem a földre majd sóhajtottam.
-Huh. - fújtam ki a levegőt. Nem vagyok most valami jó kondiban ezért ez a kis futás is elfárasztott rendesen. Hirtelen üveg törésre lettem figyelmes. A zaj felé kaptam a fejem ahol az ablak betört. Kérdően felvontam a szemöldököm, hogy most ez mi a rák. Hamar kaptam is a válaszolt mivel Levi mászott át az ablakon! Megijedtem, ki akartam nyitni a fürdőszoba ajtót de kezem remegett ezért a zárat nem tudtam feloldani. Levi ráugrott a hátamra majd elterített a földön.
-Megvagy! - üvöltött, azthittem, hogy a dobhártyám szakad ketté. Befogtam a fülem majd két kis kezet éreztem meg nyakamon. Levi kezei voltak. Felnéztem rá kérdően, arcán egy vigyor jelent meg arcán majd elkezdett ott csikizni ahol ért. Össze-vissza vergődtem alatta. - Ez a bűntetés. Ne hívj oniichannak!
-J-Jóh Bho-bhocsiii... - próbáltam valamit mondani miközben még mindig csiklandozott. Szerintem megértette mit próbáltam elmondani mert abbahagyta a kínzásom. Felegyenesedtem a földről és felálltam.
-Remélem megtanultad a leckét.
-Aha... oniichan... - a megnevezést nagyon halkan mondtam, szerencsémre nem is hallotta. Hála az égnek. Mindig csak a bajt keresem magamnak. Régen is sokszor megvertek. Nem ütöttem vissza mert gyenge voltam. Olyan indok volt bennem, hogy: Ilyen férget miért ütnék meg? Csak lesüllyednék az ő szintjére. Ezért soha nem is tettem semmit. Csak hagytam. Egyszer ütöttem vissza. Egyetlen egyszer... akkor nagyon bepöccentem mivel a családommal viccelődtek. A bántalmazóm azonnal a földön terült el egyetlen egy ütésemtől. Én nem akartam. Nem szeretek senkit bántani és ha bántom is akkor is ugyanaz maradok. Nem változom. Ugyanaz a retek maradok.
Meg is hoztam ezt a részt... kicsit depisre sikerült bocsi.... :( Csak hát most nem épp vagyok olyan írós hangulatomban ezért ilyenkor jobbra nem futja. Mégegyszer bocsi
Sziasztok
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
