Az Iker /BEFEJEZETT/

Part 16

Wanda szemszöge

A nyár hamar eltelt. Az első hetet a Weasley családnál töltöttem, kiélvezve az időjárást, aztán Perselus-hoz költöztem. Vele voltam Olasz országban, két hétig, ahol elég barna lettem, és ő is kapott valami színt. Apropó, vele is nagyon jó kapcsolatom lett, lassan, de biztosan megnyíltunk egymásnak, egyre több mindent mesélt magáról, és én is a saját életemről. Mesélt az anyukámról, nagyon sokat, én pedig mohón ittam minden szavát.
Kiderült, hogy a kedvességemben és barátságosságomban rá ütöttem, míg a kalandvágyamat, merészségemet és lükeségemet aputól örököltem.
Perselus elmesélte, hogy mindössze egyszer látott kiskoromban, akkor is csak egy órára, de már akkor megkedvelt és mikor először találkoztunk (hat éves voltam) meglepődött, mennyi mindenben hasonlítok Lily-re, az egykori és egyetlen igazi szerelmére.
A történetei néha megnevettettek, de sokszor bekönnyeztem rajtuk, és volt, hogy kis harag lobbant bennem apám iránt.

Sokat kutattam Perselus könyvtárában a lélekállatok után is, de még semmit nem találtam...

Draco-val azóta nem beszéltem, és levelet sem küldtem neki, több okból sem. Haragszom rá, mert nem hallgatott meg, de attól még nagyon jó barátom, és nem akarom, hogy az apja bántsa.

Hermione-vel, Ron-nal, a Weasley ikrekkel, és Ginny-vel folyamatosan leveleztem, de mikor levelet küldtem testvéremnek, nem válaszolt. Féltem, hogy baja esett.

Közeledett az a nap, amikor indultam az Odú-ba. A ládám bepakolva várt, és éppen az állataimnak pakolásztam be a cuccaikat, amikor is halk pukkanást hallottam. Megfordulva egy rongyba bugyolált házimanóval találtam szembe magamat. Hatalmas szemei és fülei voltak, orra hosszú és hegyes volt, és az ujjait tördelve pislogott fel rám.
- Szia - mosolyogtam rá kedvesen, ő pedig megilletődve, hajtotta le a fejét - Nyugodtan ülj le.
- Ms. Potter, pont olyan nemes mint testvére - sipította magas, vékony hangján, és meghatódva pislogott - Mr. Potter is hellyel kínálta Dobby-t.
- Bocsáss meg Dobby, de mikor találkoztál Harry-vel? - néztem rá kérdőn.
- Nem olyan rég Dobby meglátogatta Harry Potter urat, ugyanazért amiért most önt, Ms. Potter.
- Valóban? És mi lenne az Dobby? - huppantam le az ágyamra és paskoltam meg a magam melletti helyet. A manó csodálkozva nézett nagy szemeivel és óvatosan lépett egyet, aztán mikor látta, hogy nem kívánom leharapni a fejét, lassan és félénken leült mellém.
- Nos - cincogta halkan - Ms. Potter idén nem mehet vissza a Roxfort-ba. Borzalmas dolgok vannak készülőben - nyögte ki nagy nehezen.
- De Dobby, nekem az az otthonom. És a testvéremmel is csak ott találkozhatok. Milyen rossz dolgokra gondolsz? - pillantottam rá, mire ő csak sóhajtott egyet.
- Azt Dobby nem mondhatja el. Wanda Potter ígérje meg Dobby-nak, hogy nem megy vissza az iskolába! - állt fel az ágyról.
- Dobby értsd meg. Tanulnom kell, és ki kell derítenem dolgokat magamról.
- Olyan dolgokra gondol amik varázslatosak? - nézett rám sunyin, mint aki tud valamit.
- Dobby, kérlek. Mit nem mondasz el? - faggattam.
- Dobby nem mondhat semmit. Kérem Ms. Potter!
- Wanda, kivel beszélgetsz? - hallottam Perselus hangját a földszintről.
- Senkivel - kiabáltam vissza - Dobby, én mindenképpen visszamegyek az iskolába és pont.
- De kisasszony. Kérem ne menjen vissza a Roxfort-ba.
- Dobby, nem fogsz tudni lebeszélni, kérlek menj vissza a gazdáidhoz!
- Rendben kisasszony - hajtotta le a fejét a manó, csettintett egyet és elhoppanált.
- Ez meg mi volt? - suttogtam magam elé, aztán elindultam a könyvtárszobába, folytatni a keresgélést.

Másnap indulásra készen álltam a kandalló előtt. Mellettem a ládám, és egy kalitka benne éjfekete madarammal, Hádésszal, Lulu a ketrecében duzzogott, Pick és Zara a zsebeimből kukucskáltak ki. Perselus éppen a hopp-port kereste, hogy indulhassak a Weasley családhoz.
- Seprű? Varázspálca? - nézett rám kérdőn, mikor mellém lépett.
- Itt van - emelten fel a jobb kezemben tartott Nimbuszt és a bal kezemben tartott varázspálcát.
- Akkor jó - bólintott - Vigyázz magadra - ölelt meg óvatosan én pedig szorosan visszaöleltem.
- Te is - nyomtam egy puszit az arcára, aztán a meglepődött férfi kezéből kikaptam a hopp-poros zacskót, és a cuccaimat magammal hurcolva álltam be a kandallóba - Az odú! - kiáltottam, vetettem egy utolsó pillantást újdonsült nevelőapámra és eltűntem.

Köhögve estem a padlóra, a holmimmal együtt. Nagy nehezen feltápászkodtam és körül néztem, de egyedül voltam.
- Hahó - kiabáltam, de semmi válasz - Van itthon valaki? - léptem be a konyhába. Hirtelen dübörgést hallottam magam mögül, aztán két, hajszálpontosan ugyanolyan hangot.
- Wanda!
- Elérkezett a mi - beszéltek felváltva.
- Drága kishúgunk - ölelt meg a két fiú, olyan szorosan, hogy csak na.
- Fred, George - nevettem rájuk, és visszaöleltem őket - Nagyon hiányoztatok.
- Te is - kezdte Fred.
- Nekünk - fejezte be ikre.
- Hol... Wanda? - bukkant fel egy vörös buksi a lépcsőn, szemét dörzsölgetve, aztán feleszmélt és lerohant hozzám - Wanda! - kiáltott fel és szorosan megölelt.
- Szia Gin - viszonoztam barátnőm gesztusát.
- Idén megyek veletek a Roxfortba! - mosolygott nagyon.
- Tudom - öleltem meg megint, aztán körülnéztem - Többiek?
- Ron még alszik, ahogy anyu és apu is... Percy meg gondolom tanul - vont vállat George.
- Értem. Van egy ötletem - vigyorogtam, mint a tejbe tök - Szabad a konyha? - kérdeztem.
- Persze - bólintott furcsállva a legifjabb Weasley, amit nyugtázva besiettem a helyiségbe és kutakodni kezdtem. Végül úgy döntöttem gofrit csinálok, különböző öntetekkel. Gyorsan kikevertem a tésztát, és elkezdtem egyesével sütni őket, s amíg pirult egy-egy darab csináltam csoki és karamell öntetet.

- Mi a kaja? - botorkált le az illatokra az örökké éhes Ron. Persze, hogy felébredt a reggeli illatára.
- Gofri - mosolyogtam rá, és kivettem az utolsó sülő darabot.
- Az finom - ásított, aztán elindult az asztalhoz. Én mosolyogva néztem őt, hiszen tudtam, hogy rájön, hogy nem Mrs. Weasley készíti a kaját.
- Wanda?! - pördült meg a fiú hirtelen, én pedig csak huncut vigyorral az arcomon néztem őt - De jó, hogy itt vagy! - igyekezett hozzám, aztán szorosan átkarolt és a hajamba fúrta a fejét. Ez Harry mániája is, és Draco-é. A Malfoy fiú gondolatára mosolyom erőltetetté vált, de aztán mikor Ron-t visszaöleltem újból őszinte lett, és vidáman figyeltem ahogy csillogó szemekkel nézett, miközben a reggelit pakoltam az asztalra. Ginny, George és Fred már megterített, csak a poharak hiányoztak, meg persze még három Weasley.
- Harry neked sem válaszolt? - huppantam le Ron mellé, aki éhesen és kuncsorogva nézte a reggelit.
- Nem - fordította felém egy kicsit a fejét.
- Francba - dünnyögtem.
- Miért? - kérdezte, én pedig kezdtem egyre jobban aggódni.
- Mert nekem és Mione-nek sem írt.
- Menjünk el érte holnap - súgta a fülembe ugyanis időközben a három késő is ideért.
- Jaj, Wanda drágám, igazán nem kellett volna - jött oda hozzám Mrs. Weasley és megölelgetett - Mikor jöttél?
- Nagyjából egy órája - nyögtem ki, mikor kiszabadultam védelmező karjai közül.
- Miért nem szóltál? Jaj Drágám, csináltam volna reggelit.
- Mrs. Weasley szívesen csináltam. Viszont együnk, mert ki fog hűlni - intettem az asztal felé, aztán lehuppantam Ron mellé.
- Jó étvágyat - biccentett az asztalfőn ülő Mr. Weasley és neki álltunk kajálni.

- Fred, George - karoltam bele kedvenc Weasley ikreimbe. Ron mellettem állt.
- Igen Drága? - hajolt meg George, mikor elengedtem őket.
- Segítetek kiszabadítani Harry-t? - kérésemet meghallva cinkosan kacsintottak és elrohantak kiötölni a tervet...