Give Me

13. Fejezet

L U C Y

A repülőút olyan simán telt, hogy szinte még élveztem is. Persze a kilenc órás út, kilenc és negyedre nőtte ki magát, szóval ez is azt jelentette, hogy az egész éjszakánkat a levegőben töltöttük. Mármost. A gép este nyolckor indult Korfuról, szóval hajnali fél ötre értünk haza LA-be.

Reménykedtünk, hogy az olyan sokat emlegetett firkászok nem óhajtanak ilyen korán felkelni, de tévednünk kellett.

Mivel kisgyerekesek voltunk, alapvetően elsőbbséget élveztünk, szóval a csomagokat viszonylag hamar kézhez kaptuk. Elindultunk a kijárat felé, viszont két biztonsági megállított minket. Egy fekete hajú, negyvenes nő, és egy vele egy idős pasas állt előttünk.

- Mr. Richardson, Ms. Morgan? - lKérdezte a nő.

- Mrs. Richardson - morogtam csendesen elhúzott szájjal.

- Ne haragudjon. Még olyan szokatlan - szabadkozott a nő.

- Mindegy. Mi történt? - Kérdeztem.

- Odakint hatalmas tömeg van, és önöket várják. És nem csak sajtósok. A rajongóik a közlemények után nekiindultak. Mindenféle transzparensekkel állnak, rendíthetetlenül. Ha minden kötél szakadna, ki tudjuk vinni önöket egy hátsó bejáraton, addig is, állítsunk fel ideiglenes kordont, hogy önök ki tudjanak menni? - Kérdezte a pasas.

- Szerintem nem szükséges, rajongóktól még senki sem halt meg, és sajtósoktól se - rázta meg a fejét Oliver.

- Rendben van. Maradjanak szorosan mellettünk, és egymás mellett is.

- Azzal nem lesz gond - vigyorodott el Oliver, és szorosan magához húzott. A reptéren belül valahogy normálisak voltak az emberek, kívül pedig, hát ezek szerint kívül mindenki meghülyült. Vagy odabent csak szimplán nem a mi célközönségünk tartózkodott, amit egyébként kötve hiszek, tekintve, hogy a hat évestől a hatvan évesekig mindenki megfordult odabent.

- Javaslom, hogy a gyereket tegyék át a bébihordozóból a babakocsiba a gyorsabb haladás érdekében - mondta a nő.

Kivettem Bellát a hordozóból, és átraktam a kocsiba, a nő kéréseinek megfelelően.

- Indulhatunk? - Kérdezte a férfi.

Nem tudom milyen indíttatásból, talán az adrenalin tombolt bennem, de vigyorogva bólintottam, aztán a babakocsiba kapaszkodva elindultam kifele.

A vártnál is nagyobb volt a zűrzavar. Egy rakat ember állt táblákkal a kezükben, de ahogy felfogták az emberek, hogy ki lépett be a terembe, mindenki sikoltozni kezdett, és egy pillanat alatt a vakuk kereszttüzében találtuk magunkat.

- NE ÁLLJANAK MEG! - Kiabált a nő.

O L I V E R

- NE ÁLLJANAK MEG! - Üvöltötte le a fejünket a biztonsági őr nő. Hirtelen nem tudtam, hogy ezt pontosan kinek is szánta, de aztán kapcsoltam, mivelhogy minket kísért vagy mi. Fél karommal átkaroltam Lucyt. Teljesen ösztönös volt a mozdulat.

- OLIVER! - Hallottam meg a tömegből egy ismerős hangot. És ezzel egy időben egy másikat is.

- LUCY! - Kiabálta. Nem hittem a szememnek. Brian Morgan, két biztonsági, és Celine társaságában állt az ajtótól nem messze.

Lucy felkapta a fejét a hangra, ahogy én is. Így Brian társaságában hamar megláttam Bent is, a menedzserem.

- Oda kellene jutnunk - mutattam az irányukba, miközben a pasassal beszéltem.