Véletlen volna? /Befejezett/

1

Aisha vagyok. Egy középiskolás lány rémes múlttal. Szüleim egy autó balesetben meghaltak. Én túléltem. Az ezt követő évekről senkinek sem beszélek. Túl mély nyomot hagyott bennem. Nem is egy szép történet.

Egyedül élek New York belvárosában. A közeli középiskolába járok. Vannak barátaim, de nem sok embert engedek közel magamhoz. Nem akarom hogy bajuk essen miattam. Legjobb barátnőm, akiben feltétel nélkül megbízok-ráadásul a szomszédom-tudja az összes titkomat. Ő az egyetlen aki megért engem. Ő az egyetlen barátom.

A mai nap is ugyan úgy telt mint a többi. A középiskolában ment a tanulás. Szerencsére van laptopom így nem kell füzetbe jegyzetelnem.

-Megyünk ma moziba?-kérdezi barátnőm, Leia.

-Nem jó sajnos.-lemegyünk az egyetem lépcsőjén, majd a lakásunk felé vesszük az irányt.

New York-ban inkább ilyen több lakásból álló házak vannak. Leia egy emelettel lejjebb lakik. Egy helyre járunk egyetemre, de dolgozni már másfelé megyünk. Ő gyakornok egy irodánál, valahol Manhattan felé. Én egy kávézóban dolgozok. Persze diákmunkán. Hiába vagyok tizennyolc éves.

-Dolgoznom kell.

Leia egyből megértette a helyzetemet.

Miután a szüleim meghaltak, egyedül maradtam. Egy darabig árvaházban éltem, majd egy család örökbe fogadott. Évekkel később saját gyerekük született. Akkor kezdtem az utolsó évemet-vagyis ezt az évet-a középiskolában. Már nem voltak a gyámjaim. Úgy gondoltam nem leszek a terhükre. Ott hagytam őket úgy, hogy egy hosszú levélben köszönetet mondtam nekik. Mindenért.

Meg kellett tanulnom eltartani magamat. Dolgozni mentem, mellette tanultam. Ezt csinálom most is. Tizennyolc évesen, nemsokára leérettségizve. Hihetetlen.

-Akkor majd máskor. Szia!

Megöleltük egymást, majd a sarkon lévő kis kávézó felé vettem az irányt.

Nem járnak ide sokan. Csendes, hangulatos a hely. Nem tömött, nincs hangzavar. Mégis...Sokan vannak.

Kerek asztalok vannak a kávézó közepén, és az ablakok mellett. Régiesnek tűnő székek tartoznak hozzájuk, mindegyiken egy kávébarna színű párna van. A falak sheavaj, és türkizkék színűek. A türkiz színű falakon virágok, és olyan futónövények voltak, melyek beterítették a fal nagy részét. Néhány lámpa volt közéjük elhelyezve. A hely félig volt csak megvilágítva. Halk, szöveg nélküli zene szólt. Enyhe kávéillat terjengett a levegőben. Ennél jobb hely szerintem nincs is New York-ban.

-Szia!-köszönök amint belépek a kávézóba. Pár ember ül csak az ablak melletti asztaloknál.

-Hello!-köszön vissza Mark.

Összesen négyen dolgozunk az üzletben. Ketten délelőtt, és ketten délután. Délután általában mi vagyunk Márkkal. Lisa és Sarah esti egyetemre jár. Így ők délelőtt dolgoznak. Ez a beosztás mindannyiunknak teljesen jó.

Ma körülbelül este kilencig maradok. Laza nap volt az középiskolában, így bevállaltam egy kis túlórát. Reméljük nem lesznek olyan sokan.

Hátrasétáltam a dolgozóknak fenntartott helyre. Átöltöztem, felfogtam a hajamat. Nem elvárás az összefogott haj, de szerintem így könyebb dolgozni. Leváltottam Lisát, majd beálltam a pultba.

Kávékat csináltam, takarítottam. Rendeztem a pultot. Olvastam mikor nem jött senki. Semmi érdekes nem történt.

Zárás előtt egy jó egy órával egy napszemüveget, és baseball sapkát viselő férfi jött be. Egyenesen a pulthoz sétált, majd az egyik székre fel is ült.

-Szia. Egy hosszú kávét szeretnék kérni.

-Szia. Máris adom.

Elkezdtem készíteni a kávét. Magamon éreztem a férfi tekintetét, de ezt betudtam annak, hogy elbambult. Biztos fáradt lehet. Vajon mi másért jött volna kávézóba? Talán hazafelé tart a munkából. Vagy éppen oda megy. De miért is érdekel ez engem?

-Parancsoljon.

Lerakom a kész, gőzölgő kávét a férfi elé. A kezembe nyom egy tíz dollárost, és int hogy nem kér vissza. Kicsit sem flegma.

-Köszönöm.

A férfi a pulthoz lévő legközelebbi asztalhoz ült le. Mikor a kávézóban lévő képeket, idézeteket bámulta, mikor az utcát kémlelte. Lassan iszogatta a kávéját. Néha megnézte a telefonját. Biztos valami fontos hívást várt.

-Az a férfi téged néz.-bők meg engem mosolyogva Mark.

-Hol?

Elkaptam a baseball sapkás férfi tekintetét. Azonnal elfordította a fejét. Fura...

-Te hülye vagy.-rázom meg a fejemet.

-Komolyan mondom. Aisha ne csináld.-támaszkodik meg a pulton Mark.

-Engem nem szoktak megnézni. Ha nem így lenne, akkor nem lennék szingli.-tovább takarítom a pultot.

-Itt vagyok én.-kacsint rám Mark.

-Munka és magánélet nem keverendő.-rázom meg nevetve a fejemet.

-Mintha már hallottam volna.-ellöki magát a pulttól, majd hátrasétál a raktárba.

A szavain gondolkozok. Engem tényleg sohasem nézett meg még egy fiú sem. Nem vagyok az a hű de szép lány. Nem kellettem magamat, nem járok kivágott ruhákban. Könyvmoly vagyok, szeretem a hosszú, kötött pulcsikat, és nem annyira szeretem a bulikat. Nem bámulom órákig a vevőket. Persze van aki beszélget velem, de semmi több. Eleve párok szoktak ide járni. Férfiak pedig üzleti megbeszélésre jönnek. Ennyi. Semmi több. Most meg itt van ez a férfi. Eleve az arcát sem látom. El van takarva. Honnan tudhatnám, hogy nem valami pedofil?

-Ais meg jöttek a szállítmányok. Leltároznál?

Mark kiront a raktárból, megáll velem szemben, és a leltár lapot nyújtja felém.

-Most te vagy a soros.-nézek rá összehúzott szemmel.

-Kérlek.

Mark köztudottan utálja a leltárazást. Vagy türelme, vagy kedve nincsen hozzá. Bár kedvem az nekem sincs, valakinek még is meg kell csinálnia.

-Add ide.

Átveszem tőle a lapot, majd hátravonulok a raktárba.

Egy óra alatt mindennel végeztem. Visszaöltöztem az eredeti ruhámba, felkaptam a táskámat, és kimentem a raktárból. Lekapcsoltam a kávézóban lévő összes lámpát. Besötétítettem. Kiléptem a nyárias éjszakába, és bezártam a kávézó ajtaját.

-Szia. Hazakísérjelek?-jön egy ismerős hang mögülem. Megpördültem a tengelyem körül, majd az autók és a lámpák fényében megpillantottam a baseball sapkás férfit. Már nem volt rajta napszemüveg. Arcának csak kis részlete látszott. Nem ismertem fel. Kevés ismerősöm van, de ő biztosan nem volt közöttük.

-Szia. Ne haragudj, de nem tudom hogy ki vagy. Így remélem megérted ha nemet válaszolok.

Sarkon fordultam, majd elindultam hazafelé.

Mit gondolt? Azt sem tudom kicsoda. Ma láttam először. A nevét sem tudom. Az arcát sem láttam. Hogy engedjem meg neki, hogy elkísérjen hazáig? Az kéne még ha megtudná hogy hol lakok.

Hazaérve ledobom magam a kanapéra. Megáll az eszem. Csak nem valami pedofil? Komolyan mondom hogy ennél furcsább dolog még nem történt velem. Bár nem mintha lett volna valami izgalmas az unalmas életemben.